Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-04 / 49. szám
791 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 792 Az iskolába lépő gyermekek kiismerése. A II. Országos és Egyetemes Tanügyi Kongresszus kimondotta, hogy az iskolába] belépő gyermekek képzettartalmának megismerését és meghatározását szükségesnek tartja. A „Somogymegyei Tanitó Egylet“ áthatva e nagy fontosságú határozattól, de meggondolva azt is, a mit e tárgygyal foglalkozó külföldi szaktekintélyek állítanak, miszerint mikorra a gyermek iskolába kerül már érzelme s akarata is áthaladt a fejlődés bizonyos fokán,— az öszszehasonlitó psychologiának arra az álláspontjára helyez kedett f. évi közgyűlésén, hogy a gyermeknek nemcsak értelmi, hanem érzelmi és akarat világát is ki kell ismernie a tanítónak. Mi módon történjék a gyermeknek e kiismerése. arra nézve javaslattétellel engemet bízott meg. Javaslatomat egyesületünk elnöksége a közgyűlés meghagyásából azért küldi meg egyesületünk tagjainak, hogy ez ügyet tanulmányozván, a járáskörök véleményüket elmondhassák s már a jövő' közgyűlés e tárgyban érdemleges határozatot hozhasson. Midőn közgyűlésünk megtisztelő bizalmáért e helyen köszönetét mondok, szabadjon az igen tisztelt kartársak figyelmét erre a fontos ügyre már előre is felhívnom. Manapság már azt, hogy a tanítónak a gyermek egyéniségét ki kell ismerni, bizonyítani felesleges. Nyitott ajtót törne be és sértené a magyar tanitóság kötelességérzetét az, ki erre szót vesztegetne. Azt is tudjuk : milyen áldásos az iskolai nevelés és tanításra az, ha a tanitó tanítványai szülőivel érintkezik. Nem uj dolog tehát az, a mit az összehasonlító psychologia hívei a nevelő oktatás ügyében kívánnak. Eddig is megtette ezt a legtöbb tanitó. Uj a dologban csak az, hogy a megfigyelés és kiismerésben az egyöntetűségre törekedünk s azt kívánjuk a tanítótól, hogy megfigyeléseinek eredményét bocsássa közjóra, hogy belőle mások is okuljanak s a sok adatból a psycbologus oly igazságot hozhasson ki, a mit a paedagogiában értékesíthessünk s igy a népiskolai tanitó adatokat szolgáltatván a tudományos paedagogiához , ennek apostola legyen ; de munkájáuak gyümölcsét maga is élvezhesse. Megmérhetetlen az a haszon, mi ebből éppen a népoktatásügy munkásaira hárul! Egyik az, ha tervszerűen folytatom e megfigyeléseket, róla feljegyzéseket teszek : jobban megismerem tanítványaimat. Észjárásuk, gondolkozásmódjuk, ismereteikhez alkalmazom tanításomat. Érzelmi és akaratvilágukhoz nevelői eljárásomat. Ha ismerem az egyént, tudom : mit kívántok tőle. Ha ismerem az összest: tudom mennyire kell leereszkednem hozzájuk, hogy tanításom kősziklára hullott mag ne legyen! Másik meg az, ha a tudományos paedagogia jut előbb-utóbb diadalra: megszűnik a különböző intézetek tanítói közötti különbség mert a tudományos paedagogia nem az ismereteket s azok minőségét, hanem a növendék személyét, a vallás-erkölcsi jellemek fejlesztését tartja fődolognak. E szempontból Ítélve az tesz derakabb munkát, a ki a jellemek fejlesztésére jobban tud hatni. A sokat emlegetett „tekintély“ „anyagi díjazás“ kedvező megoldását a tudományos paedagogia elveinek a gyakorlati életben való alkalmazása segíti majd diadalra. Érdemes-e ezért, habár talán a jövő nemzedék érdekében már nekünk fáradni ? Önökre bízom Uraim a feleletet! A kik Önként, szivük sugallatát követve igennel felelnek, azoknak a jelszava az lesz, a mi a gárdáé volt: „Előre !“ Nem baj, ha kevesen leszünk is, csak lelkesedésünk s tetterőnk meglegyen! „Tudod mi az erő? Akarat, mely előbb vagy utóbb, de diadalt arat !“ Mi tehát a teendőnk ? Nem elégszünk meg azzal, a mit magunk tapasztalunk alkalomadtán a gyermekekről, hanem felhasználjuk a szülői ház, a környezet megfigyeléseit is s értékesítjük a nevelő oktatás javára. Közgyűlésünk nézete az, hogy a gyermek testi fejlődése, értelmi, érzelmi és akaratviíágáru vonatkazólag a következőket tudhatja ki a tanitó a szülőktől, illetőleg környezettől: 1. Mikor kezdett a gyermek járni? (Korán. Későn.) 2. Mikor kezdett beszélni ? 3. Volt-e nagyobb betegsége ? Nem maradt-e ennek valami nyoma hátra? (Láfás, hallás stb ) 4. Nem válogatós-e az ételben ? 5. Volt-e már más községben ? Hol ? 6. Ki foglalkozott a gyermekkel a családban legtöbbet ? 7. Szeretett-e kérdezősködni ? 8. Összefér-e testvéreivel, játszótársaival ? 9. Nem szokott-e nagyon mérges lenni ? 10. Megmondja-e mindig az igazat ? 11. Engedelmeskedik-e az első szóra? 12. Szeret-e magánosán játszani s foglalkozni? 13. Hosszasabban foglalkozik-e valamivel, vagy minduntalan másba akar kapni ? 14. Ha valamit megígértek neki, tud-e türelmesen várni mig megkapja ? 15. Mikor másokkal játszik, nem mindig ő akar-e parancsolni ? E kérdésekre a feleletet a tanitó kétfélekép tudhatja meg. a) Meglátogatja tanítványai szülőit s elmondja előttük, hogy az iskolának nem csak az a célja, hogy a gyermeket a különböző ismeretekre megtanítsa, hanem az is, hogy tőle telhetőleg rajta legyen, miszerint idővel a gyermekből jóravaló, becsületes emberséges ember váljék. A szülők nagy része igen szívesen felel a tanitó kérdezgetésére. — A melyik kérdésére nem kap kielégítő feleletet, azt hagyja. Ha esetleg egyetlenegy kérdésre se adnának a <anitó számára alkalmas feleletet, akkor se vesz kárba a tanitó fáradsága. Sokat tanul és tapasztal már azzal is, ha a gyermek környezetével s a család házi körülményeivel annyira a mennyire megismerkedik. Lehet, hogy akadnak olyan szülők is, kik majomszeretetüktól áthatva, vagy esetleg más mellékdolgokra tekintve nem mondják meg az igazat. A tanitó munkája itt se vesz kárba. Hamar megtudja a saját megfigyelései folytán : melyik szülő nem mondta meg az igazat s tudni fogja a jövőre : mit tartson ezeknek a szőlőknek egyéb állításairól is. A hol kevés a kezdőosztál yba járók száma, ott a tanitó a szülők meglátogatását könnyen elvégezheti. Hol azonban többen vannak, ki lehetne kérdezni ez adatokat. b) Az iskolába való beiratás alkalmával is. Itt azonban nagyon ajánlatos, hogy a mennyire lehet, a kérdéseknél egyszerre ne sokan legyenek jelen. (Folyt, köv.) Pethes János.
