Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-30 / 5. szám

75 PUN ANT ILI PROTESTÁNS LAP. 76 A mi a belmissiót illeti, természetesen e he­lyen és ez alkalommal, nem az egyes gyülekeze­tekben kifejtett, vagy kifejtendő lelkészt működés mikéntjére gondolok, hanem gondolok az egyház­megyének, mint hatóságnak, azon nagyfontosságu szerepére, melyet az egyes gyülekezetekkel s az egyes egyháztagokkal szemben elfoglal. Méltóztatik tudni, hogy az u. n. egyházpolitikai törvények életbe léptetése óta, többé-kevésbbé az egész magyar protestáns egyház kebelében oly tünetek mu­tatkoznak, melyekkel szemben állást faglalni első­rendű kötelességünk. Az egyházi közterhektől való szabadulás, vagy taláu a hitbeni lágymelegség vagy a vallás szertar­tásai iránti közöny s nem ritkán a lelkész és egy­háztagok közt felmerült személyes /súrlódások miatt, habár nálunk még számottevőleg nem is, de több és több felől s mind sűrűbben és sűrűbben merülnek fel azon esetek, hogy a neves kálvinista magyarság tagjai, az egyház kebeléből kilépnek és felekezetnél­­küliekké lesznek. Az állam, természetesen a felekezetek efféle belső bajaival nem gondol, sőt mellesleg megjegyzem, még a lelkészek minimális fizetésének törvényhozási utón leendő rendezésével is késik. Maga az egyház pedig felfelé való loyalitásával, lefelé pedig a rend­bontókkal szemben is alkalmazott dédelgetődével, a gondolkozó főre kétségkívül azt a benyomást teszi, hogy a magyar protestáns egyház, ha nem is éppen válságnak, de minden esetre nagy és kinos meg­próbáltatásoknak néz elébe. Részemről, a mint az a mai alkalom természe­téből folyik, nem koezkáztathatok meg már espe­­resi első ténykedésem alkalmával semmiféle indítványt vagy felhívást; de, ha az egyházmegye idején va­lónak tartja, szives készséggel hozzá fogok járulni más alkalommal ahhoz, hogy a felső-borsodi egyház­megye példájára, egyházmegyénk is szót emeljen s vagy a szathmári, vagy az erdélyi javaslatok, vagy a dunántúli ágost. hitv. evang. egyházkerület ismere­tes memoranduma szerint, a lelkészi fizetések ren­dezése tárgyában a főtiszt, egyházkerületre felírjon. Az erdélyi kerületbe kebelezett orbai s a duna­­melléki egyházkerületben a felső-baranyai egyházme­gyek legutóbbi közgyűléseik alkalmával, abból az elvből indulva ki: vessétek ki a gonoszt közületek, és a ki nem enged a mi beszédünknek, azzal ne társalkodja­­tok: a felekezetnélküliek és a vallásos szertartások igénybevételét mellőzokke! szemben, oly határozato­kat hoztak, melyek a prot. felfogással össze nem egyeztethető dédejgetés helyett, a meglazult egyház- Jegyelem érdekében megérdemlik, hogy alkalom adtán mi is figyelemre méltassuk. Kétségtelen, hogy a belmissió terén még nagyon sok a tenni és munkálni való. Részemről tehát na­gyon szükségesnek tartanám, hogy neesak az egye­sek, de az egyházmegye mint hatóság is, tegye meg minden irányban a szükséges intézkedéseket, melyre nézve, ha az egyházmegye figyelemre fogná méltatni okaimat, legközelebbi találkozásunk alkalmával, ha méltóztatnak megengedni, szerencsés lehetek konkrét javaslatokat is koczkáztatni. A mi most már az egyházmegye pénzügyeinek rendezését illeti: ez alatt természetesen nem a főgymn. és gyámoldai pénzek kezelésére, hanem az elzüllés­­uek indult egyházmegyei közpénztárra gondolok. Mint méltóztatnak tudni, az egyházmegye köz­­pénztári vagyona mindössze 3517 írtból áll. S köz­tudomású dolog, hogy a szaporodás helyett meg van támadva maga a tőke is. Es pedig most már any­­nyira, hogyha új jövedelmi források által tőkegyűj­tésre7 nem gondoskodunk : talán egy évtized alatt oda juthatunk, hogy a közpénztár vagyona teljességgel feloszlik. Részemről ugyan azon leszek, hogy az idő­ről-időre elkészített és közgyűlésiig helybenhagyott költségvetés keretébe mozoghassunk, de mégis jó előre s egész nyomatékkai meg kell jegyeznem, hogy a jelen rendszer mellett, azon időre, mig az egyházkor­mányzat élén maradok, semmiféle garancziát nem ad­hatok és semmiféle felelősséget nem vállaltiatok. — Kérve-kérem tehát a ut. és tek. egyházmegyét, hogy kegyeskedjék mielőbb intézkedni az iránt, hogy az egyházmegye területi és népességi viszonyainak, a representálás költségeinek, mint a közigazgatás és törvénykezés jól ellátásának érdekében, a közpénz­tár bármi áldozatok árával is, úgy rendeztessék, hogy az egyházmegye érdeke károkat ne szenvedjen! Mi­előtt szavaimat végezném, még egy kijelentést teszek. Nálunk az esperesi állás tiz éves cziklusok sze­rint van betölve. Ez a cziklus azonban a mi egyház­megyénk temperamentumának talán kissé hosszú idő. A magam részére tehát csak azt kérem, hogy azt az időt, melyet az egyházmegye nekem ajándékozni fog, engedje meg arra használni, hogy közöttünk, az egy­házmegye beléletében, a rend és jó békesség, kifelé pedig, hogy az egyházmegye tekintélye minden irány­ban megszilárduljon. Nem tudom, mert az teljességgel nem tőlem függ, hogy lesz-e sikere az én jóakarattal és hűség­gel végzendő fáradozásaimnak '? Nem tudom, hogy fogok-e csak egy porszemet is vihetni az egyházme­gye beléletének fejlesztéséhez ? De. ismételve kije­lentem, hogy az esperesi állást, melyet mint mondot­tam, nem vártam, és nem óhajtottam, csakis azon er­kölcsi ambitióval fogadtam el, hogy az egyházme­gyei közönség jóakaratu és kitartó támogatása mel­lett, gyarló tehetségeim szerint használhassak itt lent az egyházmegyén és fent az egyházkerületen, az egyházmegye ügyeinek. Mely kijelentéseim után, mielőtt az egyházme­gyei jóakaratu és bölcs támagatásáért esedezném, megemlékezvén arról, aki jő volt en előttem Jeruzsálem­ben, kötelességemnek tartom, hogy az új esperes a székét elhagyott helyettes espereshez forduljon, s neki az egyházmegye nevében hálás köszönetét mondjon. Nagytiszreletü uram! fogadja tehát az én egy-5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom