Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-30 / 44. szám
713 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 714 fejezéssel élve: a keresztyéni idealitást megtartották az utolsó pillanatig, vagy az apostol szavai szerint: arra igyekeztek, hogy megragadják azt, miután a Krisztus által megfogattattak. Cs. L. AEyyes közleményei^ — Tisztelettel kérjük lapunk barátait, lio^y az ez évre szóló előfizetési dijat beküldeni szíveskedj enek. — Zsilinszky Mihály mint a bányai ág. ev. egyházkerület felügyelője beiktatása alkalmával, f. hó 18-án, programmbeszédében a többek közt ezt mondá: „Célom az evangélikus nevelés felvirágoztatása. A mi tanítóink és tanáraink az ifjúságot jellemileg is kiképezik, Ők nem az iskolának, hanem az életnek nevelnek. Büszkén hivatkozom itt arra, hogy én magam is tanár voltam. A mi tanáraink az európai műveltséget a vallásossággal kötik össze. Ez az én elvem, itt meg kell említenem a tanítóképzés és papnevelés sorsát. A mi egyházi viszonyaink javításának sarkpontja a papnevelés. Theologusaink száma — sajnos — évről-évre apad. Nem lehet azt közönyös szemmel nézni; tudom, hogy oka szerény anyagi viszonyainkban rejlik. Mindazonáltal törekednünk kell, hogy a budapesti egyetemen protestáns ifjaink számára külön fakultás állíttassák.“ — Zelenka Pál ág. ev. püspök ritka szerencsében részesül, II. Vilmos császár kíséretében részt vesz a jeruzsálemi lutheránus templom felszentelésében. — A pápai ev. ref. uőegylet választmánya f. hó 30-án, d. u. 3 órakor gyűlést tart Saáry Lojosné elnöklete alatt. Főtárgy a szegény, iskolás gyermekek felruházásának az ügye lesz. Ekkor számolnak be a gyűjtők az „Erzsébet királyné-alap“ s a mihályházai égettek számára rendezett gyűjtés eredményével is. Az egylet elnökét Saáry Lajosnét és titkárát Faragó Jánost az Erzsébet királyné-alap központi bizottsága alelnökévé választotta. — Meghívó. A „pápai ev. ref. hittauhallgatók önképzőköre“ folyó 1898. évi október hó 31-én délelőtt 10 órakor a főiskolai toraataremben reformatio emlékünnepet rendez. Műsor 1. Tebenned bíztunk . . . Énekli a íőisk. énekkar. 2. Emlékbeszéd. Tartja: Patay Miklós IV. é. th. társ. alelnök. 3. Reformatio rnnepén. Irta: Nagy Vincze I. é. th. Szavalja: Patay Árpád. I. é. th. 4. Erős várunk . . . Énekli: a főisk. énekkar. 5. Apróságok protestáns nők életéből. Irta és felolvassa Vargha Kálmán III. é. th. 6. A reformatio. Irta: Csánki Benő. Szavalja : Mocsy Mihály III. é th. 7. Ima. Irta és előadja: Vargha Sándor II. é. th. CXLVI. Zsoltár. Énekli: a közönség. — A Sárospataki Lapok 43. számában, a „Ref. theologiai akadémiáink az 1897—98. iskolai évben“ című cikkben a mi akadémiánkra vonatkozólag néhány téves adat foglaltatik; nevezetesen a bibliai bevezetésnek úgy az ó, mint az új szövetségi részét évenként felváltva heti 3 órán, egész éven s nem féléven tárgyaljuk ; az ide vonatkozó tévedésnek azonban tényleg a mi értesítőnk az oka. A gyakorlati theolog iából nem csak liturgika volt előadva, hanem — mint az értesítő is kitünteti —_ az I. félévben liturgika, a II. félévben poimenika és belmisszió heti 3 órán; fel volt még véve a Heidelbergi Káté magyarázata 1 órán ; a theologiai önképzőkör pedig a maga 11/2—2 órai heti munkásságával a homiletikai semináriumot pótolja. A keresztyén hittan nem a IV., hanem a III. évesek tárgya volt, a mint az értesítő is mondja. — SchautUUg chinai tirtománynak, a melyben Kiautschou, a német védelmi terület fekszik, 25 millió lakosa van. A római kath. misszió 21000-re számítja az ott összegyűjtött tagjait. 1861 óta dolgozik ott 6—8 evangélikus (amerikai és angol) társaság is és 20000-nél több tagot gyűjtöttek, 15 fő- és több mellékállomáson. Az amerikai presbyteriánusok kitűnő tevékenységet fejtenek ki az iskolaügy terén, 120 falusi i kólában több mint 2000 gyermeket oktatnak. Még pogányok is örömest küldik gyermekeiket ezekbe a misszió-iskolákba, mert ezekben többet tanulnak, mint a pogány falusi iskolában. Chinában pedig sokra becsülik az ismereteket. Az egyszerű falusi iskolák legtehetségesebb tanulóit a missziók továbbképzésre felviszik a magasabb iskolákba és szemináriumokba. A tartomány fővárosában, Tschinamfu-ban van theol. szeminárium. egy fia-iskola és egy ápolda. Tungtschau ban egy kollégium és egy felsőbb leányiskola. Az evangélikus misszionáriusok nagy eredménynyel gyakorolják az orvosi segélynyújtást is ; ez is arra szolgál, hogy a kezelt betegek sziveit az evangéliomhoz vezessék. 60 rendes miszszionárius, 14 orvos és több női erő állanak az evang. misszió szolgálatában Schantungban. A német evang. miszszió is csakhamar megfogja kezdeni a munkát Kiau-tscliouban. A berlini I. missziótársaság Voscampot és Lukschewitzet küldötte oda. — Egy franczia geográfus szerint az egész világon körülbelől 5000 dialektus és 860 egymástól egészen eltérő nyelv van. E tudós Európára 85 külömböző nyelvet számit, Afrikára 114-et, Ázsiára 123-at, Amerikára 417-et és a többi 117 nyelvet Óceániára, a mi alatt a kisebb és nagyobb szigetek nagy számát kell érteni. Érdekes, hogy a déli tenger több kisebb szigetein, mik egyáltalán nem feküsznek távol egymástól, mindegyiken más nyelven beszélnek, úgy hogy a lakosok, föltéve, hogy érintkezésbe lépnek egymással, csak jelek által érthetik meg egymást. — Egy millió forint népiskolára. Eseményszámba megy náluük, ha egyszer-egyszer nagyobb összeget áldoz az állam népiskolai czélokra. Ilyen nagy eseménynek tekintendő az a törvényjavaslat, melyet Wlassics miniszter a múlt heteken tett le a törvényhozás asztalára, hogy egy millió forintot adjon a népoktatási törvény követelményeinek meg nem felelően elhelyezett állami, elemi népiskolák számára szükséges tantermek és tanítói lakások felépítésére. Ez összegből az ország külömböző részein 196 elemi iskolánál 302 tanterem, 127 tanítólakás építendő. Ha igy vesszük a dolgot, az az egy millió forint nem is olyan nagy summa, de elég ahhoz, hogy a legégetőbb bajokon segítve legyen s hirdesse Wlassics miniszter erélyét és szívósságát, meljdyel a magyar közművelődéselőmozdításán dolgozik.