Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-23 / 4. szám
65 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 66 teremteni, azzal a teremtő lélekkel, melynek nagy czélokkal szemben akadályt ismernie nem szabad s amire a főtiszt, egyházkerület és a főiskola élén álló illusztris vezérférfiainkat eléggé férfiaknak ismerjük. S ezzel talán végezhetnénk is: de érzem, látom, tudom, hogy az ez ügyben fölszóllalt sa velem egy nézeten levő egyének szememre vethetnék, hogy nagyon könnyedéu átsiklottam a tlieol. internátus kérdésén ; valamint nagyon hamar végeztem a drága Brader-ház vételének kérdésével is. Kijelentem tehát, hogy nem végeztem egyikkel sem véglegesen. Vissza fogok térni mind a kettőre. De előre jelzem, hogy ha megtudok is barátkozni 20—24 éves komoly irányú és hivatásit ifjak internátusba szorításukkal, nem tudnék megbarátkozni semmiképpen a debreceni czétusok niveaujával s igy a kórházi helyiségbe beszoritásáva1 sematheol. internátusnak ! Megkisérlette azt már egyszer e kerület az ó kollégiumban : de csak hamar csütörtököt mondott a kísérlet. Ne kisérletezziink . Azt is reményiem kifogom mutathatni, hogy miért lessz nekünk, tán rövidebb idő alatt, mint sokan gondolják, szükségünk a nőnövelde szempontjából a Brader-házra is, csak adatokat várok még, a melyekkel meggyőzhessem az egyházkerületet, hogy nem olyan messze az idő, hogy a női internátus helyett valódi és teljes prot. nőnövelde önálló berendezéséről beszélhessünk és ifjaink (Antal G., Patay, Thury) „látásokat láthassanak" és mi vének, megvalósuló álmokat álmodozhassunk !“ Csel. II. 17. Körmendy S. Manügy. A min, ha lehet, segíteni kell. Darab Lajos kartársamuak e czim alatt, e becses lap az évi évfolyamának első számában megjelent közleménye, azt hiszem, nemcsak minden kartárs, hanem a nép:skola iránt érdeklődő lelkész urak figyelmét is fel költötte a vallástani tananyag tarthatatlan állapota iránt. Hogy az ev. ref. felekezeti tanítónak túlnyomó idejét (2/3-ad) a vallástudomány tanifása veszi igénybe, azt felesleges mondani azoknak, a kik e tekintetben ismerik a tananyagot. De erre nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy a kik ily bő mértékkel mértek, azokat én nem kárhoztatom, mert hiszen nekik, a midőn a tantervet megállapították, e tekintetben a vallás iránti mélységes szeretet volt elvük, a mit csak tisztelni lehet. Ok a kivitelre nem számítottak, nem jutott eszökbe az, hogy „a jó mindenből, még a mézből is megárt.“ így vagyunk a vallástaniak tanitásával a népiskolában. Olyan sokat ölel fel a kerületi tanterv e tárgyból, hogy azt eltanítani s megtanítani úgy, hogy abból az életnek is maradjon, lehetetlen. Azt mondja a magyar példabeszéd : „hogy a ki sokat markol, keveset szőrit." Én pedig mint hithű, vallását szerető, érte lelkesülő tanító azt mondom, hogy fordítsuk meg e példabeszédet úgy, tanitsunk a vallástanból mindent röviden, értelemmel párosulva. Mi haszna van abból a növendéknek, ha e tárgyból sokat s elvontan tanú’, ha azt nem érti; nem érti azért, mert tankönyveink nem a gyermek eszéhez, gondolkozásmódjához vannak írva. A körmönfont stílust, mint néptanító akárhogyan igyekszem is megértetni növendékeimmel, nem sikerül. Akadnak egyes tehetségek, a kik megértenek, de a tömegnek hiába beszélek s hiába fogok beszélni ezután is. Határozottan el merem mondani, hogy a népiskola számára irt vallástani kézikönyvek stílusa a theologia s bölcsészettan hallgatóinak van szánva. A népiskolában ily kérdéseknek betaníttatása egyenlő az utszélre esett maggal, a mely soha sem fog gyümölcsöt teremni. Korunknak betegsége a valiástalanság. Gondolkodjunk csak egy kissé, vájjon a túlhajtott tanterv e tekintetbeui egyoldalúsága nem mozdítja-e elő e bajt ? Mint tanító, gyakorlati tapasztalatból indulva ki, igennel felelek. Igenis, ha mindennap vallás és csak vallás az a mit a növendéknek tauulni kell, úgy e tárgy unalmas, később közönyös, végre gyűlölt tárgy lesz. így lesz aztán az iskolából kimaradt tanulóból vallása iránt közönyös, templomkerülő egyháztag. Ezen a bajon tehát rövid időn, okvetlen segíteni kell, még pedig szerény véleményem szerint nem úgy, mint azt Darab kartársam gondolja, hogy a vallástaniak kezelését, illetőleg tanítását a lelkész vegye át — hiszen a bő tananyag maradván, ő is csak oly eredményt, sőt kevesebb órával, kevesebb eredményt mutathatna fel, mint a tanító; hanem a bajon csak úgy lehet segíteni, hogy népiskoláink számára alkalmas s használható vallástani tankönj7- vet kell Írni. E tankönyv pedig egy könyvben öleljen fel mindent: bibliatörténetet, biblia-ismei'tetést, hittant, erkölcstant, egyháztörténelmet, de röviden, érthetően, világosan, mert a népiskolai tankönyvek, legyen az akármi, irályának a gyermek gondolkozásmódjához kell alkalmazkodnia. Van már egy ilyen, a népiskola számára irt vallástani tankönyv, a mi felöleli az összes tananyagot. Irta H. Kiss Kálmán nagy-kőrösi képezdei igazgató tanár. Azonban e tankönyv, a mi úgy látszik a túlterhelésen akart segíteni, mégis terjedelmes, de a legfőbb hibája az, hogy mondatfüzése nehézkes, mesterkélt, a gyermek előtt még magyarázat mellett is örökké érthetetlen marad. Én e chaosból csak egy kibontakozást látok. A népiskolának megfelelő vallástani kézikönyvet kell Írni.
