Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-23 / 4. szám

65 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 66 teremteni, azzal a teremtő lélekkel, melynek nagy czélokkal szemben akadályt ismernie nem szabad s amire a főtiszt, egyházkerület és a főiskola élén álló illusztris vezérférfiainkat eléggé férfiaknak ismerjük. S ezzel talán végezhetnénk is: de érzem, lá­tom, tudom, hogy az ez ügyben fölszóllalt sa velem egy nézeten levő egyének szememre vethetnék, hogy nagyon könnyedéu átsiklottam a tlieol. internátus kérdésén ; valamint nagyon hamar végeztem a drága Brader-ház vételének kérdésével is. Kijelentem tehát, hogy nem végeztem egyikkel sem véglegesen. Vissza fogok térni mind a kettőre. De előre jelzem, hogy ha megtudok is barát­kozni 20—24 éves komoly irányú és hivatásit ifjak internátusba szorításukkal, nem tudnék megbarát­kozni semmiképpen a debreceni czétusok niveaujával s igy a kórházi helyiségbe beszoritásáva1 sematheol. internátusnak ! Megkisérlette azt már egyszer e kerület az ó kollégiumban : de csak hamar csütörtököt mondott a kísérlet. Ne kisérletezziink . Azt is reményiem kifogom mutathatni, hogy mi­ért lessz nekünk, tán rövidebb idő alatt, mint sokan gondolják, szükségünk a nőnövelde szempontjából a Brader-házra is, csak adatokat várok még, a melyek­kel meggyőzhessem az egyházkerületet, hogy nem olyan messze az idő, hogy a női internátus helyett valódi és teljes prot. nőnövelde önálló berendezésé­ről beszélhessünk és ifjaink (Antal G., Patay, Thury) „látásokat láthassanak" és mi vének, megvalósuló álmokat álmodozhassunk !“ Csel. II. 17. Körmendy S. Manügy. A min, ha lehet, segíteni kell. Darab Lajos kartársamuak e czim alatt, e be­cses lap az évi évfolyamának első számában megje­lent közleménye, azt hiszem, nemcsak minden kar­társ, hanem a nép:skola iránt érdeklődő lelkész urak figyelmét is fel költötte a vallástani tananyag tartha­tatlan állapota iránt. Hogy az ev. ref. felekezeti tanítónak túlnyomó idejét (2/3-ad) a vallástudomány tanifása veszi igénybe, azt felesleges mondani azoknak, a kik e tekintetben ismerik a tananyagot. De erre nézve bátor vagyok megjegyezni, hogy a kik ily bő mértékkel mértek, azokat én nem kár­hoztatom, mert hiszen nekik, a midőn a tantervet megállapították, e tekintetben a vallás iránti mély­séges szeretet volt elvük, a mit csak tisztelni lehet. Ok a kivitelre nem számítottak, nem jutott eszökbe az, hogy „a jó mindenből, még a mézből is megárt.“ így vagyunk a vallástaniak tanitásával a nép­iskolában. Olyan sokat ölel fel a kerületi tanterv e tárgyból, hogy azt eltanítani s megtanítani úgy, hogy abból az életnek is maradjon, lehetetlen. Azt mondja a magyar példabeszéd : „hogy a ki sokat markol, keveset szőrit." Én pedig mint hithű, vallását szerető, érte lelkesülő tanító azt mondom, hogy fordítsuk meg e példabeszédet úgy, tanitsunk a vallástanból mindent röviden, értelemmel párosulva. Mi haszna van abból a növendéknek, ha e tárgy­ból sokat s elvontan tanú’, ha azt nem érti; nem érti azért, mert tankönyveink nem a gyermek eszéhez, gondolkozásmódjához vannak írva. A körmönfont stílust, mint néptanító akárhogyan igyekszem is megértetni növendékeimmel, nem sike­rül. Akadnak egyes tehetségek, a kik megértenek, de a tömegnek hiába beszélek s hiába fogok beszélni ezután is. Határozottan el merem mondani, hogy a népis­kola számára irt vallástani kézikönyvek stílusa a theologia s bölcsészettan hallgatóinak van szánva. A népiskolában ily kérdéseknek betaníttatása egyenlő az utszélre esett maggal, a mely soha sem fog gyü­mölcsöt teremni. Korunknak betegsége a valiástalanság. Gondol­kodjunk csak egy kissé, vájjon a túlhajtott tanterv e tekintetbeui egyoldalúsága nem mozdítja-e elő e bajt ? Mint tanító, gyakorlati tapasztalatból indulva ki, igennel felelek. Igenis, ha mindennap vallás és csak vallás az a mit a növendéknek tauulni kell, úgy e tárgy unal­mas, később közönyös, végre gyűlölt tárgy lesz. így lesz aztán az iskolából kimaradt tanulóból vallása iránt közönyös, templomkerülő egyháztag. Ezen a bajon tehát rövid időn, okvetlen segí­teni kell, még pedig szerény véleményem szerint nem úgy, mint azt Darab kartársam gondolja, hogy a vallástaniak kezelését, illetőleg tanítását a lelkész vegye át — hiszen a bő tananyag maradván, ő is csak oly eredményt, sőt kevesebb órával, kevesebb eredményt mutathatna fel, mint a tanító; hanem a bajon csak úgy lehet segíteni, hogy népiskoláink számára alkalmas s használható vallástani tankönj7- vet kell Írni. E tankönyv pedig egy könyvben öleljen fel min­dent: bibliatörténetet, biblia-ismei'tetést, hittant, er­kölcstant, egyháztörténelmet, de röviden, érthetően, világosan, mert a népiskolai tankönyvek, legyen az akármi, irályának a gyermek gondolkozásmódjához kell alkalmazkodnia. Van már egy ilyen, a népiskola számára irt vallástani tankönyv, a mi felöleli az összes tananya­got. Irta H. Kiss Kálmán nagy-kőrösi képezdei igaz­gató tanár. Azonban e tankönyv, a mi úgy látszik a túlterhelésen akart segíteni, mégis terjedelmes, de a legfőbb hibája az, hogy mondatfüzése nehézkes, mes­terkélt, a gyermek előtt még magyarázat mellett is örökké érthetetlen marad. Én e chaosból csak egy kibontakozást látok. A népiskolának megfelelő vallástani kézikönyvet kell Írni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom