Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-10-02 / 40. szám
645 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 6 A Paulini-féle elmélet pedig nem más, mint alapos tévedés. Általános igazság, hogy a hasonló dolgokon előforduló különbségeket legkönnyebben ngy ismerhetjük fel, ha az illető dolgokat egymás mellé állítjuk. (Pl. két hasonló termetű ember viszonylagos magasságát, két egyén hajzatának színárnyalatát egyszerűen úgy határozzuk meg, hogy az illetőket egymás mellé állítjuk. Hallottam egy atyáról, ki ikergyermekeit csak akkor tudta megkülönböztetni, ha őket egymás mellé állította.) „A ki jól különböztet, az jól tanít!“ Igen is, a betűk alaki’okonságán alapuló sorrend a betűk biztos felismerése=megkülönböztctése szempontjából is megállja a helyét. A kik ellenkezőt hirdetnek, azok nem az igaznak keresésében fáradnak, hanem újítási viszketegben szenvednek. (Ezt V. J. ne vegye magára !) Ha a gyenge tanulók ismerik a hangképeket, de a hangokat összefoglalni nem tudják: ez világos bizonysága annak, hogy az illetők nem részesültek kellő mértékű hangoztatási gyakorlatokban, s ezt a hiányt azoknál sem Y. J.-nek, sem senki másnak ó- vagy új módszere nem fogja pótolni soha. Azt pedig V. J. nem árulta el, hogy az ö „rendszere“ mellett miképen van biztosítva, miszerint az elő gyakorlatul nem vett hangoztatási gyakorlatoknak a hetük ismertetése közben való végzésére a „nem ió utón járó“ tanítók, akarva — nem akarva, kényszeritessenek. Hogy is beszélhet erről az, ki a hangoztatási előgyakorlatokat (holott a hangoztatási gyakorlatokkal előzetesen a gyengébb tanító is könynyebben foglalkozhatik, mintha az irvaolvastatásnak minden munkája összetódul) egyszer elhallgatja, másszor kigunyolja ? ! S a betűzhető módszer mellett megtanultak ugyan a növendékek úgy — ahogy olvasni (nem Írni és olvasni !) de a legtöbb esetben átlag nem egy^-, hanem 2—3 év alatt. A kifogástalan olvasást a pontos iskolalátogatáson alapuló folytonos gyakorlás nélkül elérni nem lehet. A gyakorlás ritkulásával az olvasási készség is gyengül, még a felnőttek között is. Ismétlés, gyakorlás az útja minden tanulásnak ; ezeket csak akkor nélkülözhctnők, ha csudaszereknek volnánk birtokában. * * * Hogy V. J. ABC-je jó-e, annak megmondását minden tiszteletünk mellett is nem tőle, hanem müvének bírálójától kérjük. En szívesen föltételezem, hogy jó; Y. J. azonban e bírálatot bizalmatlansági nyilatkozattal előzi meg, midőn művének az egyházkerület összes népiskoláiban kötelezett 2 évi kipróbálását hozza javaslatba. Az ilyen indítványnak, szerzőre és munkára való minden tekintet nélkül, elvből kell ellentmondani! Hogy az egyházkerület veteményes kertje nem kísérleti telep, ha ez „öreg hiba“: csak egy türelmetlen szerző szempontjából nézve lehet az. Mert tessék megengedni, (nem Y. J.-re, illetve művére czélozva mondom) „kísérletezés“ és „haladás,“ nem mindig járnak együtt. Azt Y. J. sem tagadhatja, miszerint vannak jó tanítók, kik az irvaolvastató módszernek általuk eddig követett utjával, s egy — immár ugyan kiátkozott — ABC-vel meg vannak elégedve s tanítások eredménye is teljesen kielégítő. Már hogy ezek egy új könyvvel való 2 évi próbálgatásra kény szer ittessenek, (gondoljuk még ide a gyakori könyvváltoztatással együtt járó kellemetlenségeket is, ha ezt valami érdek kívánja) bizony nem &ó>-érdek az ! Ha Y. J. munkája jó, ne féltse azt, bocsássa bízvást szabad szárnyra; megél az csak „engedélyezés“ mellett is, s maga fog magának tért hódítani. Ha a mester nem is dicséri művét, a mű dicsérni fogja mesterét és nemes fáradságának méltó gyümölcseit meg is fogja teremni. Kívánom, hogy igy legyen; de ne feledjük, hogy a fák növésének mesterkélt siettetése azok biztos termékenységét nem mozdítja elő ! Ezek után e tárg} t itt részemről befejezettnek tekintem. Béke velünk ! T. K. Un ny vismEütEíÉ s. Mirjam. — Imádságok zsidó nők számára. — (Folytatás). Szemelvények abból az imakönyvből: korbácsütések inkább az emberiség testén, a mely után kétszeressen sajogni kell a testnek azért, mert igazak. A ki ezt a mély fájdalmat, igaz panaszt imájába beléönti, annak sóhajtása jajongás, zokogása üvöltés, éneklése velőkig ható sikoltás lesz. Érdekes tudnunk, hogy erre a jogos panaszra, az ember jobb érzéséhez apelláló mély fájdalomra mi a felelete ? Megtorlás ? Vérboszu ? S mint a fanatikus, s vízzel teli s magukon túl nem látó koponyák hirdetik elbutitott vadállataiknak: ez a zsidó krédó: üldözd a gójt, vedd el vagyonát, szívjad ki vérét, ne csak azt, melyet „rituális czélokra“ felhasználhatsz (!) hanem azt is, mely benne az életet fentartja? Hadd szóljon ő maga, a mint kis gyermekét tanítja s hitének quintessentiáját, mint ős testamentumot leikébe deponálja : „Mienk az Isten, kis fiam ! övék a gyűlölet, a káromlás, a szeretetlenség, — de te azért csak szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, mivel ez a törvénykönyvnek az egész alapja. Szeressed azt az otthont, a melyet az emberek hazának neveznek ; ha kiűznek belőle, akkor is szeressed, a nyelvét el ne feledjed, mert egyszer születik az ember .és hazája is csak egy van. Légy jó a gonoszokhoz, — éppen azért, mert azok gonoszok tehozzád ; vándor embert ha látsz, a ki éhezve áll meg küszöböd előtt ne kérdezd, hogy hívják Istenét, szegj neki kenyeredből, a te apád is vándorbottal bujdosott. Árva gyermeket ha zokogva otthont keresni látnál, szorítsál helyet az asztalodnál neki — úgy! úgy ! szorosabbra kicsiny testvéreiddel és mond neki; „nálunk otthon van az Isten !“ „Légy azon, hogy a jók, a nemesek közé tartozzál; hogy lássák meg mindenek a mi erényeinket, a mi testvérszeretetünket, a mi honszerelmünket, a mi becsületes törekvéseinket.“ stb. stb. Rokon hangok ezek, a melyek testvértől és nem el-
