Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-18 / 38. szám
617 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 618 san indította, hogy íelszóllaljon és közvéleményt teremtsen oly értelemben, a milyenben felszóllalt. Ha csupán szivem suggalatát követhetném: vele tartanék. Ám de aonak, a ki törvényt magyaráz, nem szabad egyéni szimpáthia után indulni. A törvényhozóknál érvényesítheti s kell is, hogy érvényesítse magát a szív is ; de a törvény magyarázóinál már a tiszta tárgyilagosságnak, hogy úgy szóljak: rideg értelemnek kell uralkodni. Nem akarok hosszadalmas lenni; de épen az egyházkerületi közgyűlés előtt jelenvén meg e felszóllalás: múlhatatlanul szükségesnek látom, hogy rámutassak bizonyos megtörtént dologra. Már itt ki kell emelnem, hogy határozottan téved, F. K. ur mikor azt állítja hogy csak egy-két iskolafentartó testület (gyülekezet) van, a melyik nem úgy értelmezi a törvény idzett §-ait, mint ő. Sőt én azt hiszem, ép annak az iskolafentartó testületnek, a melyre F. K ur folytonosan gondol, elnöke szívesen agitálna a mellett, a mit czikkiró is sürget^ ha az önmagunk által alkotott törvény határozottan nem akadályozná, ha meg nem kötné. De ám akadályozza és megköti. Mivel pedig én is — esetleg — bef'olyásoltnak látszhatnám, nem beszélem tovább a magam bölcseségét, hanem rámutatok az 1894.-ik évi szeptemberi egyházkor, közgyűlés jkve 53. pontjára. E jávi pont igy szól: „tárgyalás alá vétetvén a kerczai ev. ref. egyház azon panasza, a mely szerint a kerczai népiskolai tanitó özvegye a nm. v. és közoktatásügyi miniszterhez folyamodván azért, hogy neki az egyházi felsőb^ség által férje halála után félévi időtartamra engedélyezett kegyelmi év alatt kiszolgáltatott segédtanítói természetbeni ellátásért és készpénz fizetésért általa felszámított 114 frt a kerczai ev. ref. egyház által viszatéritessék: a nm. minisztérium 1894. május 21. Vasvármegye kir tanfelügyelőségéhez intézett leiratában azon nézetének ad kifejezést, hogy az 1893. évi XXVI. t. ez. §-ainak világos intézkedései szerint az özvegy egyáltalán nem kötelezhető, hogy félévi ellátásából a segédtanítót ellátásban és fizetésben részesítse. Most aztán az özvegy beperelte az egyházat a 114 frt visszafizetésért a szent-gothárdi főszolgabiróság előtt. A főszolgabiró az egyházmegye közbelépése folytán föl tételesen felfüggeztette az itélethozást. Az őrségi egyházmegye pedig sürgősen felirt a ft. püspök ur utján a nm. minisztériumhoz és kérte épen törvénykönyvünk 433. §-ára utalással, a leiratban kifejezett nézet megváltoztatását . . . Az egyházkerületi közgyűlés határozata ebben az ügyben ez: Az ügy időközben a sz«nt-gotthárdi főszolgabírói hivatalnak 1794. évi aiig. 14-én kelt határozatával az egyházi törvény 433. §-a szerint intéztetvén el, további intézkedés szüksége fenn nem forog.“ íme tehát se az őrségi ev, ref. egyházmegye, se a boldogult püspök ur, se az egyházkerületi közgyűlés nem abban a véleményben volt, a melyben van P. K. ur. Az 1897-ik évi konventi jkv. 26 ik pontja szerint pedig: „Fekete Dániel makói ev. ref. tanitó özvegyének végkielégítése ügyében a v. és közokt. minisztérium megsürgette egyházi törvényünk 433.-ik §-ának az 1893. XXVI. t. ez. 1. §,ával való öszhangba hozatalát. Ez ügyban az egyetemes tanögyigbizottság azt javasolja a konventnek, hogy azfegyházi törvény 433. §-ának alkalmazását ideiglenesen szüntesse be s helyette az 1893. XXVI. t. ez. 1. §-át alkalmazza . . . Beható tanácskozás után ki mondja egyetemes konventünk, hogy ... a törvényt meg nem változtathatja, tehát a kívánt öszhangzatot a maga részéről nem is eszközölheti. Elöjegyzi azonban a 438. §-t a jövő zsinat tárgyai közé. íme: a kegyelemidőt illetőleg úgy a miniszter ur, mint egyetemes konventünk is csak a 433. §-ra néznek s nem egyúttal a 438-ra is. Ez természetes. íme: a helyettes-tartás terhe a 433. § alapján, a konvent szerint is az özvegy terhe. Nem jogosult hát F. K. tanitó urnák a sorok közt ott lappangó az a gyanitása, hogy mivel — már t. i. ő szerinte — a törvény nem mondja határozottan, ki tartozik viselni a helyettes-tartás terhét: tehát egyes iskolafenntartó, testületek illetőleg azoknak elnökei megengedhetőnek tartják a mellett kardoskodni, hogy az özvegy viselje. A 433. § világos; világosan fogja fel a miniszter ur is, midőn azt kívánja, hogy hozzuk összhangba az 1893. XXVI. t. ez. 1. §-ával. Világosan látja a különbözést egyetemes konventünk is, a mikor kijelenti, hogy „a fövényt meg nem változtathathatja“, ez u. i. csak a zsinatnak áll jogában. Se összhangba hozatalról, se a törvény meg változtatásáról nem kellene beszélni, ha helyes volna F. K. ur törvénymagyarázata. A jövő zsinat előreláthatólag megváltoztatja a 433-ik §-t a kívánt értelemben, de valószínűen azt is ki fogja mondani, hogy 10—11 hónapig nem lehet élvezni az elhunyt fizetését. Szerkesztő. Márcza. A lovagi küzdelem. ii. „A ki pedig a pályafutásban tusakodik, mindenekben magatürtető. Azok ugyan azért, hogy a veszendő koronát elvegyék, mi pedig azért, hogy a rothadatlant“ 1 Kor 9. 25. Istenünk, atyánk! Ki nekünk mindeket adtál, köszönjük, hogy megengedted nekünk, hogy a krisztusban tökéletes életet élhessünk. Köszönjük a szabadságot, melyet a Krisztusban adtál minekünk, és kérünk ne engedd, hogy arra közülünk valaki, a kit teremtettél, megváltottál és megszenteltél méltatlanná válhasson. Arra is kérünk jó atyánk hogy mindig a fődologra törekedhessünk, ne engedd azért, hogy a világ és annak javai, örömei elvonjanak minket és visszaéljünk a Krisztusban nyert szabadságunkkal. Sőt inkább segíts önuralomra, önmegtartóztatásra, hogy a Krisztusba elmerülhesünk és a te országod tagjai lehessünk. Ámen. * * * A keresztyén önmegtartóztatás elentéte a római askesisnek és a pietist* szükkeblüségnek. Első és alaptétele az a fenséges és örvendetes igazság, hogy a keresztyénségnek feladata mindent, a mi csak emberi, áthatni és megszentelni, tehát, a művészetet, a tudományt a társadalmi és politikai népéletet. Christianius sum, et nil humani a me aliennm puto. Még ha nem vonzódol is e tárgyakhoz, mégsem zárkózhatsz el tőlük, — sőt ha gyanúsnak vagy épen gonosznak látod azokat: akkor még kevésbbé zárkózhatnál el előlük.
