Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-09-11 / 37. szám

595

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

tekintettel arra, hogy a kántor tanítók saját hatáskörükben ópoly fontos és eredményes munkát végeznek mint osztálytanító kartársaik, a nyugdíjtörvény mór dosittassék akként, hogy

.,600 frtig a kántortan itók fizetése • a stólát kivéve — a nyugdíjba beszámítandó; a 600 írton felüli fizetésből 25% levonandó, a többi mint tanítói fizetés szintén beszámítandó.“

Ezt ajánlom elfogadásra.

En hiszem, hogy a minisztérium, mely jóakaratának annyi jelét adta, nem fog ez igazságos és méltányos óhajunk elől elzárkózni.

Kadarkút.

Bódizs Géza.

A római reakczió.

Ez alatt a czim alatt közölt a Ref. Kirchen-Zeitung május 15. sz. egy tudósítást a francziaországi állapotokról. E tudósítás jórészt szóról-szóra ezt mondja: Az utóbbi hónapokban, sőt az utóbbi években igen sok izgalmas és valóban szomorú dolog történt Francziaországban, a miről az ember inkább szeretne hallgatni, mint beszélni. Ámde annak is, a mi elszomorít, vannak fényoldalai. Bármily szörnyű lett légyen is a jezsuiták előnyomulása Madagaskárban, azért még se nyomhatta el egészen az igazság győzelmét és a római egyházból rövid idő alatt kilépett sok pap épen nem várt nagy kárpótlás volt a franczia evangélikusokra nézve. De sokkal szomorúbb a Zola-per eredménye a jog és igazság minden barátjára nézve, nem csak Francziaországban, hanem mindenütt. Ez a per oly fanatismust üldözött fel, akkora gyűlöletet a zsidók és protestánsok ellen, akkora hiúságot és ckauvinismust támasztott, hogy kérdeznünk kell, vájjon van-e még rendes esze ennek a népnek, vagy talán ismét teljesen beleesett a jezsuiták kezeibe ? Úgy látszik, igy van. Figyeljük meg a hadsereget, az A-tól Z-ig valóságos jobb keze a kath. egyháznak, mivel csaknem az összes magasabbrangu tisztek Saint Cyrnek és a jezsuita szemináriumoknak tanitványai. Madagaskárban a legtöbb tiszt a római papok pártjára állott és —• hála az ő egyház iránt barátságos fáradozásaiknak, ma még több mint 80 elrablóit ev. templom a katholikusok kezén van. A hadseregnek ez az állása még feltűnőbb volt a Zola-Dreyfus perben. Az összes antiszemita lapok Párisban és a vidéken a sekrestyékből és a tisztek klubjaiból merítik bölcsességüket. De még gonoszabbul van a dolog a politikusok és a sajtó köreiben. A kormány láthatóan azon van, hogy visszaszerezze magának a klerikálisok rokonszenvét és kétségbeesetten erőlködik, hogy a ralliáltakat (a köztársaságot támogató royalisták) megtarthassa. (A ralliáltak száma a legújabb választásoknál 21-ről 45-re szaporodott) E végből nagy elővigyázattal azon kell lennie, hogy el ne rontsa dolgát az egyházzal. A franczia akadémia a minap sajátszerü jelenet szintere volt, a melyben a hires Vicomte le Arogüe, a még híresebb Brunetiére, a „Revue des Deux Mondes“ igazgatója és le Mun gróf a kath. egyház dicsérésében ve-596

télkedtek egymással. Figyelemre méltó látvány! Brunetiere tehát formailag megadta magát, abdikált. Ő többé már nem szabadon gondolkozó. De melyek azok az okok, a mik őt arra bírták, hogy ezt a nagy jelentőségű jobbra fordulást megtegye — és megtagadja egész múltját? Halljuk: 1. Brunetiere ur mindez ideig nem hitt az absolutumban. „Életében sehol se találkozott vele.“ Most egész komolyan meggondolta magát és jobbra taníttatott. Az absolutum a fundamentum, a melyre egyeseknek és népeknek élete támaszkodik, az a katholikus egyház dogmája. 2. A természetfölötti — a csoda — lehetetlen dolog volt előtte. Most megismerte tudományunk elégtelenségét, határait, kipróbálta a „szénégető-hit “erejét (az egyszerű ember hite a theologussal ellentétben) és abban a meggyőződésben van, hogy az egyház hite tökéletesen párosítható a legmagasabb tudással. 3. Még több ! Halljátok csak ! Ez jellemző a legnagyobb mértékben. „A hol csak voltam, mondja, mindenütt tapasztaltam, hogy a katholicismus Francziaország és Francziaország a katholicismus. Gyakorta hallottam ezt és hajlandó voltam elhinni. Most láttam, megvagyok róla győződve és szeretném, ha épen úgy meglenne róla győződve minden franczia, mint mi. Ugv áll ma a civilizált világ, hogy egy franczia semmit se tehet a katholicismus ellen., a nélkül, hogy Francziaország ellen ne cselekednék, a legnagyobb előnyére egy ellenséges hatalomnak. Es megfordítva, minden, a mit e széles világon, Khinában vagy Kanadában, a katholicismus érdekében tesznek, Francziaország érdekében teszik azt. Ez az egyetlen ok elegendő nekem, hogy elhatározásomban megerősítsen.“ Értitek? Tehát senki se lehet antikatholikus, a ki jó franczia akar lenni. És igy a protestánsok, a zsidók, a szabadon gondolkozók nem jó francziák. Ugyan mit szólnak ehhez, oh naiv akadémikus, az ir, a bajor, a belga, a spanyol katholikusok ? . . .

Igen ! És mi lenne, ha holnap Algírban és holnapután valahol másutt az ilyen „igazságokkal“ telitett nép kivetne a hajóból mindent és ezek ellen a „legutolsók“ ellen, a kik „legifjabbak a családban,“ a hogyan Brunetiere urnák tetszik nevezni őket, egy új vérmennyegzőt rendeznének ! Három évvel előbb igy irt a Revue des Deux Mondes igazgatója : Mikor a Protestant i sinust, a jansenismust kilökték és száműzték, akkor egyenesen a szilárdságnak, az állandóságnak, a súlynak elemét távolították el az országból és tudjátok, mi lett a következmény . . .“ És ma: „38 millió franczia nem hajlandó ma már arra, hogy örökké meghajoljon annak a néhány száznak a felsőbbsége előtt, kik utolsók, legfiatalabbak a családban és ha törvényes eszközökhöz nyúl, hogy ezt az uralmat nyakáról lerázza, valamint, hogy megmutassa, hogy ezjaz uralom jogtalan és elviselhetetlen : értem ugyan, hogy e miatt haragudjanak, de azt már nem, hogy ezt a jogot tőle eldisputálják, vagy hogy türelmetlenséget dobjanak szemére.“ Édes Brunetiere uram, ne felejtse, hogy épen igy beszéltek azok is, a kik egykoron Németországba, Hollandiába, Amerikába vándorolni kénvszeritették a protestánsokat;

37*