Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-23 / 4. szám
Kilenczedik évfolyam. á. szám. Pápa, 1898. január 23. A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czimére küldendők. Az előfizetési dijak (egész évre 4 írt, félévre 2 frt), hirdetések, reolam atiök Faragó János főmunkatárs ozimére küldendők. A világiak. (Második közlemény). igaz és mégis mindenütt oda törekszünk, hogy se — Első közleményemben azt fejtegettem, hogy az egyházpolitikai törvények a protestáns egyházban nagy arányú küzdelemét teremtettek, melynek középpontja a lelkész, kit már csak azért sem szabad magára hagynunk, mert hiszen ama törvények létesítésében nekünk, protestáns világiaknak volt főszerepünk, de azért sem, mert az a küzdelem nemcsak a lelkészek ügye, hanem az egyházé is, melynek mi lelkészeinkkel eggyütt törvényhozói is vagyunk és igy, midőn lelkészeinket támogatjuk e válságos helyzetben, tulajdonképpen egyházunkat kíméljük meg a belső nagy rázkódástól. Közönyösek nem lehetünk a felismert veszéllyel szemben, tehát legjobb erőnkkel útját kell állanunk az egyházunk gyengítésére irányuló törekvéseknek és mozgalmaknak, melyek ugyan a mi kevósbbó érett hiveink részéről nem is tudatosan s nem is czélzatosan történnek, de végeredményben ugyanazt a veszélyt rejtik magukban. Egyházunkra mindegy, ha hívei meggyőződésből, vagy a terhektől való menekülés gondolatából hagyják el tömegesen. Én hiszek egyházunk erejében, hiszem, hogy az átmeneti korszakot átéli s habár hívei száma meg is fogy, annál nagyobb belső erővel ujul meg. De, mert minden visszaesés nagy elgyengüléssel jár, a regenerálódás tudata, a mennyiben nem is bizonyos, megnyugtató teljeséggel nem lehet. Ezért nem is tudok menekülni azon gondolattól, hogy az egyház benső, meggyőző ereje mellett sükségüuk van annak külső, tehát számbeli és anyagi erejére is.— És igy nem is nézhetjük összedugott kézzel számunk rohamos apadását és anyagi erőnk fogyását. A kicsiny, de lelkes sereg sokra képes az regünk lelkes is, ele nagy is legyen. E felfogás helyességét és igazságát azonnal fogom magunkon bizonyítani. Büszkék voltunk mindig arra, hogy mi »magyar egyház« vagyunk, vagyis, hogy a reformátió a »magyar vallás« s azonosítottuk is magunkat mindig a magyar hazával, ma úgy mondjuk: állammal. Nem kis önteltséggel valljuk be, szerettük csak magunkat magyaroknak tartani és nem is tagadtuk meg magunkat soha sem mint politikusok, sem mint egyháztagok, mert miként az államban, ennek többi polgáraival együtt a magyar állameszme megerősítésével! vagy csak keveset vagy semmit sem törődtünk, nyilván bízva a magyar faj imponáló erényeiben,, melyek lassanként hozzánk simítják más ajkú polgártársainkat: azonkópen bizva egyházunk beuső erejében, meggyőző tanaiban, anuak külső ereje és tekintélye emelésére alig, vagy egyáltalában nem is törekedtünk. Örültünk szerfölött, ha bennünket magyaroknak és reformátusoknak tekintet* tek, szóval a magyar jelleget tőlünk nem tagadták meg. Hogy mennyire nem jártunk el helyesen előbb, mint magyar politikusok és katolikusok, később mint magyar politikusok és protestánsok, illetőleg reformátusok, mutatja ezredéves múltúnk, mert tapasztaljuk, hogy másajku polgártársaink, a nemzetiségek oly nagy vehementiával bírják döngetni a magyar állam kapuit, minővel soha; hogy nem helyesem jártunk el csak mint reformátusok, mutatja nem egészen fólezredóves múltúnk, mert látjuk, hogy egyházunk számbeli és anyagi ereje külső tekintélye, messze áll azon erőtől, mellyel rendelkezett a reformatio kezdetét követő időben.. < - < . . * U : v_v_ . ' ' Az egyház és iskola koréból. i dunántúli ev. ref. egyliázkerület hivatalos közlönye. megjelenik minden vasárnap.