Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-08-21 / 34. szám
547 DUN7USTULI PROTESTÁNS LAP. 548 szédságában levő római város romjai közt töltjük, hol az ásatásokat a főváros költségén Kuzsinszky vezeti. Legközelebb is egy ismeretlen városrészt ástak ki. A tanfolyam e hó végéig tart, a résztvevők száma 22. A melegtől sokat szenvednénk, de hát a régi rómaiak Aquincumnál pompás fürdőről gondoskodtak, vendéglőről meg a modern élelmesség gondoskodott. Faragó János. Egy elvi jelentőségű belügyminiszteri határozat. (Vége). Hát hiszen ez az elvi jelentőségű miniszteri határozat igy magában, röviden nagyon ártatlan valami volna, mert egy egyházi hatóság aligha terjeszt be közig, utón való behajtás végett nem jogerős egyházhatósági határozaton alapuló egyházi adótartozás behajtására irányuló megkeresést, mert minden ily nemű ténykedése az egyh. törvénykönyv 301. §. 8. pontján felvül még igen könnyen összeütközésbe jöhetne a polgári büntető törvények §-aival is, — ha más nem : zsarolási kísérlet czimén; hanem igen is, az elvi jelentőségű határozat okául szolgáló eset, illetve annak elbírálása, s mindenek felett az indokolás, annak egyes kijelentései, az egészben nyilvánuló felfogás, az egyházi törvények magyarázása: az egyházi hatóságokra nézve határozottan sértők s az egyházi törvények „Negyedik rész "-ének mellőzése által magyarországi evang. reform, egyház alkotmányos szervezetének, önkormányzati jogának testébe belevágnak mélyen és fájdalmasan. Magát az esetet részleteiben nem ismerem; csak annyit látok belőle, a mennyit az indokolás nyújt, épen azért annak elbírálásától lehetőleg tartózkodom is; lehet, hogy az egyházi hatóságok részéről is követtetett el olyan mulasztás, vagy hiba, mely az elvi jelentőségű határozat megalkotásába lényegesen befolyt: de egy mulasztás, — vagy hibának — ha ugyan volt ilyen —még sem lett volna szabad alapul szolgálnia arra nézve, hogy az egyházi adózás körül felmerülhető vitás kérdések végleges elbírálásának — eddig — autonom joga az egyházi közig, bíróságok jogköréből kiszakasztatván, a polgári közigazgatási hatóságokra ruháztassék át egy belügyminiszteri elvi jelentőségű határozat által. Mert abból, hogy a határozat „elvi jelentőségű,“ önként következik, hogy az nem csak a jelen vitás kérdésben ítélkezik, hanem alapul, útmutatóul fog szolgálni a jövendőben is, minden polgári közig, hatóság által hasonló természetű ügyekben követendő eljárásra nézve. A peres eset lényegében a következő. Egy egyházközség, vagy annak törvényes képviselete, illetékes felsőbb egyházi hatósága, az esperes utján egyházi adó hátraléki kimutatást terjeszt be a járási főszolgabíróhoz, a kitüntetett hátralékos tartozás közig, utón leendő behajtása végett. (Elég helytelenül: a főszolgabíróhoz; miért nem „a köztörvényhatóság első tisztviselőjéhez,“ az alispánhoz ?) A főszolgabíró a megkeresést ! kiadja az illetékes községi jegyzőnek, ez azonban arról tesz jelentést, hogy a kimutatásban kitüntetett adóhátralékos a terhére rótt tartozásnak csak egy részét ismeri el, a másik része ellen pedig azt a kifogást emeli a községi jegyzőnél, hogy annak semmiféle jogalapja nincs, mert az reá jogerős egyházhatósági határozattal soha ki nem vettetett. A főszolgabíró a kifogást közölvén az esperessel, azt nyeri attól válaszul, hogy az í egész adótartozás tényleg fenn áll, mire végrehajtást rendel el s a hátralékos ellen zálogolást foganatosíttat. A megzálogolt ekkor a főszolgabíró eljárása ellen az alispánnál panaszt emel, ismételve természetesen azt is, hogy az általa kifogásolt egyházi adótartozás reá soha kivetve nem lett. Megjegyzem itt közben, hogy e kifogás én előttem lehetetlennek látszik, mert semmiféle olyan egyházi hatóságot elképzelni nem tudok, mely soha ki nem rótt adótartozás ügyében egész a legfelső fórumig elmenni elég merész legyen ; megengedem, hogy terheltnek a reá kivetett egyh. tartozásról tudomása a végrehajtás előtt nem volt, de hogy az tényleg ne lett volna kivetve, elképzelni sem tudom. Az alispán e peres ügyben szóbeli tárgyalást tart, melyre az egyházi hatóság képviseletében megjelen az esperes s az ide vonatkozó egyházi szentesített törvények alapján, a követelés jogosságának, vagy jogtalan voltának elbírálására bármely polgári közig, hatóság illetékességét kétségbe vonván, az ezt megállapító egyházhatósági határozat bemutatását megtagadta. Az alispán, osztozva a főbíró azon feltétlenül helyes felfogásában, mely szerint a közig, hatóságok az egyházi hatóságoknak az egyházi adó behajtására irányuló megkeresését minden bírálat nélkül tartoznak foganatosítani, panaszló hátralékost panaszával elutasítja s a közig, bizottság ez alispáni végzést jóváhagyja. Az elmarasztalt a marasztaló végzés ellen felfolyamodással él az 1886. XXI. t. ez. 10. §-a alapján s a miniszter a felfolyamomodásnak helyt adván, a követelő egyházat követelésének a folyamodó által kifogásolt részével elutasítja s elvi jelentőségű határozatot hoz, hogy a közig, tisztviselő „köteles a kitüntetett egyházi adóhátralékos ellenében támasztott adóhátráléki követelés ellen a terhelt fél által emelt kifogást alapos tárgyalás és vizsgálat alá venni, a tárgyalás eredményéhez képest határozatot hozni s a végrehajtást mindaddig függőben tartani, a mig határozata jogerőre emelkedik.“ Indokolja pedig e határozatát az egyh. törv. 4. §-ának olyatén magyarázatával, hogy az egyházi hátóságoknak, az általuk hozott rendszabályok, határozatok és Ítéletek végrehajtása végett van csak joguk az állam közig, hatóságainak segélyét és eljárását igénybe venni s a közig, hatóságok a segédkezést csak ez esetekben nem tagadhatják meg s kötelesek a végrehajtást saját közegeik által foganatositatni az 5. §. utolsó előtti bekezdésének értelmében. Úgy látszik, kimaradt az indokolásból, hogy „az egyház önkormányzati joga, intézményei és törvényei is az állam oltalma alatt állanakpedig az egyházi adó-34*
