Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-17 / 29. szám
457 maguk is elszegényedett és nagyobbrészt adósságokkal küzdő egyháztagok nemcsak nem hajlandók, de talán képtelenek is. így az a szomorú dilemma áll előttünk, hogy lia Mező-komáromi>an minden a régiben marad, az a gyülekezet lassanként szétmállik, ha pedig az egyházi adó emeltetik, akkor meg egyszerre szétrobban. A katasztrófa igy is, úgy is bekövetkezik. Videant consules ! Egy indítványról is emlékeztem meg fölebb mint kimagasló momentumról. A mi valósággal nagy horderejű lenne, ha nem oly csonkán terjesztetett volna be, mint a mint beterjesztetett. Nevezetesen egyik gyülekezetünk az iránt kérelmezett, hogy a canonica-visitatiókor szedetni szokott közigazgatási költségek töröltessenek el, vagy legalább is szállitassanak le: mivel az egyházmegyei közpénztár oly helyzetben van, hogy évenként 800—900 frt tőkésit a pénztármaradékból. —Maga a számvevőség is indítványozta ezt a jelentésében, azzal a megtoldással, hogy ha a közigazgatási költségeket teljesen eltörölni nem lehetne, egy uj kivetés, kulcs kiszittessék, mert a mostani több esztendő óta van használatban és a gyülekezetek nagyon aránytalanul viselik a közigazgatási költségeket. Az ügy megvizsgálására és az indítvány kidolgozására egy bizottság küldetett ki. Igen helyesen; az egyházak a mostani nehéz időkben még egy-pár forintnyi teher könnyítést is hálásan fogadnak. Én azonban ez indítványt csonkának mondottam és mondom most is. És egy eddig szokatlan irányban szerettem volna kiigazítani. Eszmémet közöltem nehány lelkésztárssal, de a kiknél tetszésre nem talált. Ez a tapasztalat azért nem vette el kedvemet, hogy most legalább nyilvánosságra ne hozzam. A törvényhozás utján rendeztetett a lelkészi javadalom kiegészítés kérdése. Most már a közalap sem lesz kénytelen szétforgácsolni erejét, teljesítheti nemes hivatását, a szegény egyházak segélyezését. Az államsegély oda lesz fordítható, a mi rendeltetése, t. i. a gyönge egyházakat segítheti. így már azon gyülekezetek kilátása, a melyek nagy egyházi adókkal vannak terhelve, többé nem vigasztalan. Azonban vannak egyházak, melyek erősek, vagy legalább azoknak tartatnak, a melyek igényt sem a lelkészi javadalom kiegészítésére, sem a közalapi, sem az államsegélyben való részesedésre nem tarthatnak. De érheti őket a rettenetes csapás, mint plmost értesültünk arról a szomorú tényről, hogy egyházmegyénk területén több köszségben iszonyú pusztítást tett a jégvihar. Egyházaink önadóztatásból tartják fönn magukat. A kárvallott ember nem fizethet, csak maga élhessen a következő aratásig. Quod nunc ? Az egyházi adó fennmarad hátraléknak. Az állam sokkal irgalmasabb, törli a kárvallott adóját. De nálunk nem lehet. Szomorú ellentét ez. Hát vájjon nem azt kellene-e tennünk, hogy a közalapi és az államsegély és egyébb alapok jövedelmei ne adassanak ki az utolsó fillérig, hanem bizonyos hányad tartassák fönn az ily szerencsétlenül járt egyházak segélyezésére, vagyis az egyháztagok adójának törlésére. Sőt mi több, a kerületeknek, az egyházmegyéknek is kellene az ily egyházaknak erejük szerint való támogatásukra sietniük. Azt hiszem, 458 mindenki egyet ért velem abban, hogy az egyház nem bank üzlet. Az egyháznak nem rendeltetése az üzérkedés. Ha van fölösleg, ha van nagy összegű pénztármaradék, annak legnemesebb, legmagasztosabb tőkésítése az, ha egy sors-sujtott egyház segélyére fordittatik. így lesz valósággá, hogy „egymás terhét hordozzátok.“ így lesz valósággá, erőssé az összetartozandóság érzete. így nem vethetik szemünkre ellenfeleink, hogy a mi autonómiánk csak teherviselésből áll. Az ily tőkésítéssel erkölcsi tőkét gyűjtünk, mely bőven kamatoz, megszilárdítja feleinkben a hithűséget és ragaszkodást. Hát különben is nem azért alakultunk-e egyházmegyékké, hogy erősebbek legyünk, egymást támogassuk? Mint említem, volt két fegyelmi ügy is. Mindkettő tapintatosan intéztetett el. Az egyikre, mint tudom, a lelkész és tanító viszálykodása adott okot. Sajnos, még mindig vannak a tanítói karban olyanok, a kik azt hiszik, hogy nekik a lelkész természetes és született ellenségük. Az egyházi hivatalokban három változás állott elő. Halom Adám m.-szt.-györgyi lelkésztársunkat, az erős éj lánglelkü tisztársat a halál ragadta el közülünk. Móricz János érdemekben megőszült kenesei lelkész hivataláról aggkorára való tekintettel lemondott. Kovács Gábor csákberényi tanítót is az enyészet hatalma szólította el. Volt még lelkészi értekezletünk is, a közgyűlés első napjának délutánján; több témáról érdekes eszmecsere fejlődött ki — kár, hogy időnket rövidre szabta a fegyelmi ügyeknek 5 órára kitűzött tárgyalása. Kár az is, hogy nálunk még mindig nem igen érzik a lelkész atyafiak az értekezletek szükségességét. Még egy örvendetes jelenségről is említést kell tennem, az enyingi gyülekezetben földművesekből alakult dalárda térképekből és fizikai taneszközökből álló tanszerekkel ajándékozta meg az iskolájukat 150 forint értékben. Megérdemlik a dicséretet és megilleti őket a tisztelet. Az egyházkerületre képviselőidül küldettek: egyházi részről id. Medgyaszay Yincze, Bakó Imre és ifj. Kutasy Ferencz lelkészek, A világi részről: Bibó Dénes földbirtokos, Pálfy Károly sz.-fejérvári ügyvéd és Huszár Ágoston fejárvármegyei alispán. A lelkészi értekezlet elnökévé újból nt. Ráez Géza moori lelkész urat és ugyszinte jegyzővé ismét e sorok íróját választó meg. A. S. A tatai ev. ref. egyházmegye közgyűlése. Egyházmegyénk ez évi rendes közgyűlését múlt hó 30-án tartotta Tatában ev. ref. hitfeleink templomában. — Eél 9 érakor nagyt. s nagys. Czike Lajos esperes ur buzgó imájával vette kezdetét. Alakulás s a távollevők igazolása, majd az igazolatlanul távolmaradóknak 2 frt birságban elmarasztalása után az 1894 dik év óta hivatalukba lépett tanító urak eskütétele következett. Esküt tett 6 férfi és egy nő tanító. A terjedelmes s nagy gonddal összeállított esperesi DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LaP.
