Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-03 / 27. szám
439 Annak a visszáságnak, hogy az olvasástanitásnál a munka és eredmény oly nagyan kedvezőtlen arányban áll egymással, igazi oka nem másban, mint egyenesen a hangoztató módszer agyonrontásában 'keresendő és található. Ezt az agyonrontást pegig mai napság az ábéczék cselekszik meg, a lehető legteljesebb sikerrel. Nem azt mondom, hogy sehol sem sikerül jól a munka. De azt igenis állitom, hogy a hol sikerül, ott az érdem a tanitó egyéni módszerének javára írandó és az eredményt csak úgy érhette el, ha mentül inkább függetlenitette eljárását az ábécze anyagától és irányától, kivált a tanítás kezdetén, mert — mint később rámutatni iparkodom — ezek az ábéczék valóságos nyűgei a kellő haladásnak. És hogy tanitótársaim nagyrésze még ma is keblének forró érzelmével öleli magához ezeknek a „kitűnő“ ábéczéknek valamelyikét, az onnan lehet, mert a ki régtől fogva, tán egész életében, keserűvel él, annak nem lehet érzéke az édes iránt. De a kovász dagadozik. Tanítói körökből innen is, onnan is, örvendetesen erős hangok támadnak a mai ábéczék ellen. Előáll p. o. Sütő József, turkevei kartársunk és abból a tételből indulva ki, hogy olvasás tanításunknak nincs veszededelmesebb akadálya, mint közkeletnek örvendő ábéczéink, ő és vele sokan, rövid utón kiküszöbölik iskoláikból e könyvet és illetékes férfiak bizonyságtétele szerint, egészen bámulatos eredményt érnek el e módon. (L. Egyetértés 1895 é. 231. sz. Révész Mihály ezikkét; továbbá Sütő József: „Utasítás és leczkeminták az irva-olvasás tanításához" ez. müvében több lelkész nyilatkozatát. Ez igen életrevaló kis munka Hornyánszky V. kiadása, ára 50 kr.) Részemről azonban nem azt tartom, hogy ha rosszak az ábéczék, dobjuk el azt, és szerkessze meg meg maga a tanitó a táblán; hanem azt, hogy ha rosszak az ábéczék» csináljunk helyükbe egy jobbat. És csakugyan, össze is álitottam egy ily nemű kicsiny könyvecskét azt elfogadásra ajánlva, a főt. egyházkerületre beterjesztettem. A főt. egyházkerület múlt évi közgyűlése egyik jegyzőkönyvi pontjában azután arra hívja fel csekélységemet, hogy ábéczémnek a jelenlegi rendszertől eltérő irányát okoljam meg. Abban a hitben, hogy e felhívásnak e helyen is eleget tehetek, és abban a hitben, hogy nem származik belőle kár, ha az uj irányról mentül többen tudomást vesznek, és végül azon kéréssel, hogy ama férfiak, kik ábéczém sorsa felett dönteni hivatva lesznek, jelen értekezésben kifejtendő indokolásomat becses figyelműkre méltatni szíveskedjenek, megkísérlem kimutatni használatos ábéczéink fogyatkozásait, s egyúttal feltüntetni azon előnyöket, melyekkel — véleményem szerint — ábéczém azok felett bir. * * * Mielőtt azonban a dologra térnék, szabad legyen egy szives kérdést megkoczkáztatnom, és egy őszinte kijentést tennem. Kérésem ez. Ne tessék jelen értekezésemet a ma440 gam lova dicsérgetésének minősíteni. A dolog természetéből folyólag nekem kellett ezeket megirnom, bár hátrányára szolgálhat művecskémnek, hogy saját apja ajánlgatja. De, mivel engem nem olcsó dicsőség-hajszolás sarkal, hanem a használni akarás, tehát közérdek, bármely Ítélettel szemben megnyugszom. Kijelenteni akarok különben is annyit, hogy ha valaki itt nekem jóakarátulag bizonyos felfedező érdemet tulajonitana, az alaposan tévedne. Nem tettem én mást, mint hogy egy negyedszázad óta lehetőleg figyelemmel kisértem mindazon mozgalmakat, melyek az olvasástanitás módszerének javítására irányultak. Erre pedig inditott az, hogy talán senki nem dolgozott nagyobb erővel és és kevesebb sikerrel az olvasástanitásban, mint én pályámnak kezdetén. Akkor csak sejtettem, hogy kell lenni egy tökéletesebb módszernek, és mert törekedtem megismerkedni vele, ma már nem idegen előttem. Annyi az egész, hogy másoknak jó tapasztalatait, melyeket szerteszórva,, darabokban találtam, fölszedtem és egészszé összeraktam. íme, az én ábéczém, talán jobban mondva: senki, vagy ha úgy tetszik: mindeki ábéczéje. A tiszántúli ev. ref. egyh. kér. közgyűléséhez tiszteletteljes kérvénye a tiszántúli ev. ref. középiskolai tanáregyesületnek a ref. tanárképzés előmozdítása tárgyában. A tiszántúli ev. ref. középiskolai tanáregyesület 1897. évi deczember 29-én tartott közgyűlésében a prot. tanárképzés ügyével foglalkozván, elhatározta, hogy hivatásából kifolyólag fölemeli szavát prot. középiskolai oktatásügyünk emez égető kérdésében s tisztelettel felhívja a Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés és általa egyetemes konventünk figyelmét a ref. tanárképzés előmozdítására. Tanáregyesületünk ugyanis a prot. közoktatásügy fényes múltjától és ragyogó emlékeitől ösztönöztetve, a prot. szellemű nevelésnek korunkban is kiváló fontosságát mélyen érezve, sőt e nevelési iránynak jövő hivatásától is áthatva, nem nézheti nyugodtan prot. iskoláinknak mind jobban tapasztalható elszíntelenedését, a mit egyenesen a prot. tanárképzés teljes hiányának kell tulajdonitanunk. A középiskolai törvény létrejövetele előtt magunk gondoskodtunk leendő középiskolai tanáraink kiképeztetéséről, s ezáltal biztosítva volt a tanárok protestáns érzülete és gondolkozása, az 1883-ik évi XXX. t.-czikk azonban a hazai összes középiskolai tanárokat egységes, egyetemi képesítettség megszerzésére kötelezvén, elvette a felekezeteknek addig gyakorlott azon jogát, hogy általok képesítetteknek ismert tanerőket állíthassanak be iskoláikba. Azóta 15 esztendő múlt el se 15 év uj korszakot jelöl középiskolai oktatásügyünk történetében. A középiskolai törvény áldásai kétségtelenül érezhetők prot. iskoláinkon is, de felekezeti színezetük hanyatlását is e törvény rendelkezései idézték elő. E törvényben megszabott állami tanárképzés ugyanis csak két feladatot, ismer, hogy t. i. kitűnő szaiejnbert és hogy jó hazafit neveljem. Ennek termé-dunantuliprotestáns lap.
