Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-03 / 27. szám

Kilenczedik évfolyam. 27. szára. Pápa, 1898. julius 3.-----------------------------A lap szellemi részét illető közlemények a, szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesz! ő ozi­­m('re Itüldendők. ■& ----------------------------- « Az egyház és iskola köréből. Ä tatai cv. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. —IHfc-f— Megjelenik minden vasárnap. «----------------------------* Az előfizetési dijait (egész évre 4 írt, fél­évre 3 írt), hirdetések, reclaim atióli Faragó János főinunkat árs czimére k üldendők. *----------------------------- *• A református tanárképzés fontossága. Lapunk más helyén közöljük a tiszántúli ev. ref. középiskolai tanáregyesületnek a tiszántúli ev. ref. egyházkerülethez intézett azon kérvényét, hogy a református tanárképzés előmozdítására a saját körében is tegyen lépéseket s az egyetemes kon­­yent útján hasonló intézkedésre hívja fel a hazai ev. ref. egyház többi kerületeit is, A kérvényt Dóczi Imre, a tiszántúli ev. ref. középiskoláknak most választott, derék felügyelője s S. Szabó József, kinek neve az egyházi irodalom terén eléggé ismeretes, írták alá, mint az egyesü­let elnöke és jegyzője; de már most kijelentjük, hogy annak minden egyes pontját mi is aláírjuk, aláírhatja velünkegyütt minden, vallását és egy­házát igazán szerető, azok jövőjét szivén viselő református ember. Mi tette szükségessé ezt az indítványt? Mi győz meg bennünket is annak üdvös, sőt szükséges voltáról ? A református érzület és gondolkozásmód hanyatlása felekezeti középiskoláinkban. Ez az, a mi állandó panasztárgyát képezi manapság egy­házi és világi köreinkben. Hogy az egyetemes egyház azokért a nagy áldozatokért, melyeket sokszor a maga megerőltetésével hoz középisko­láira, igen kevés, legtöbbször épen semmi kárpótlást sem kap. A református szellemet s mindazt, a mi anyaszentegyházunk életének és virágzásának alap­föltételét képezi, nem látjuk életerősen lüktetni felekezeti középiskoláink falai között Ez tette szükségessé, ez teszi .indokolttá a tiszántúli ev. ref.tanáregyesület indítványát; ez szerzi meg számára a mi szavazatunkat is. Önkénytelenül felmerül most a kérdés: «Mi az oka, hogy felekezeti középiskoláink falaiközött nincs meg kellő mértékben a református szellem s anya­szentegyházunk intézményeinek szeretete és ápo­lása ?» Sokan az államsegélyt teszik érte felelőssé. E kérdéssel már többször volt alkalmunk lapunk­ban foglalkozni; álláspontunk is eléggé ismeretes: Miután azon források, melyekből a prot. gymna­siumok egykor táplálkoztak, az újabb időkben jó­részt kiapadtak, azon követelményekkel szemben, melyeket az 1883 XXX. t. ez. a mi intézeteinktől is megkívánt, mást alig tehettünk, minthogy elfo­gadtuk az államsegélyt. Szerencsés az az intézet, mely a változó idők megváltozott viszouyai között is meg tud élni a maga emberségéből; de az államsegély elfogadását nem tartjuk nagy veszedelemnek, olyannak semmi esetre sem, mely már magában is veszélyeztetné intézeteink református szellemét. Miben is érvényesül az állami befolyás ál­lamsegélyes gymnasiumainknál ? Első sorban abban, hogy az élvezett segély mekkoraságához képest a miniszter nevez ki néhány tanárt, de mindig a fentartó testület ajánlatára. Elismerjük, hogy ez nagy áldozat, de enyhiti az a körülmény, hogy ama tanszékeket, melyekre az államkormány nevezi ki a tanerőket, mindig maga a fentartó testület szabja meg s olyan tanszékek betöltését, mintp. o.. a történelmi, a magyar irodalmi tanszék, melyet mindenáron tősgyökeres református emberre és re­formátus szellemben felnőtt tanárra kell bízni, — az államkormány soha sem kívánja magának. Sokkal fontosabb és sokkal mélyebben bele­nyúl felekezeti intézetünk belső életébe az a kö­rülmény, hogy az államsegélyes gymnasiumok az állami tanterv szerint kénytelenek tanítani. Ennek a jognak a feladását mélyen sajnáljuk; de a mit­­az emberek elrontottak, az idő e téren is megor­vosolja: közismeretü dolog, hogy az újabb államiC tanterv másolata a mi felekezeti tantervűnknek. Az sem baj, hogy csak az államkormánytól elfogadott tankönyvekből taníthatunk; csak arra ügyeljünk, hogy jól válasszuk meg a tankönyveket, ne csak nemzeti, de protestáns felekezeti szempont­ból is vizsgáljuk meg az illető tankönyv szelle­mét. Aztán nem is a tankönyv a fő, a fő a tanár,, az ő szelleme. Az Önt lelket a tanításba, az adja meg színét, zamatját. A milyen szellemben nevekedett a tanár, olyan szellemben neveli tanítványait is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom