Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-26 / 26. szám

419

DUNÁNTÚLí PROTESTÁNS LAP.

420

XXIJ. Galambok.

Május 9-én reggel indultunk N.-Kanizsáról Galambokra. A menet élén Vécsey Zsigmond polgármester ment Fót. ])íispök úrral, Ebenspanger Lipót ur díszes fogatán, követték Viosz Ferencz főszolgabíró és Körmend v S. urak, azután a kiséret, több fogaton a nagykanizsai urak, Seregély Dezső, a városi főkapitány stb. A galamboki határon szép bandériummal megjelent a község képviselő testületé, melynek élén a körjegyző üdvözölte a Főpásztort, az adott válasz után harangzúgás és mozsarak dörgése közt ért be a menet szép diadal kapun keresztül Galambokra, hol tengernyi nép gyülekezett össze. Halász Imre helyi lelkész rövid szavakkal vázolva az egyház múltját, s úgy tüntetve fel e gyülekezetét, mint egy oázist, a melyet az üldözések korszakában a vihar fergetege elsöpörni nem tudott, hanem most is él, virágzik és messze távolba hinti a világosság fénysugarait, szives szavakkal üdvözölte püspök urat, mint várva-várt vendéget. A felelet után egy polgár leány, a tiszta fehérbe öltözött leány sereg élén, Halász Margit által szerzett szép verssel üdvözölve püspök urat, egy igen szép virágcsokrot nyújtott át, a melyet püspök ur elfogadva, szívélyes szavakkal megköszönt.

Az isteni tisztelet 10 óra után vette kezdetét; a buzgó éneklés után helybeli lelkész tartott szép imádságot, megemlékezve a kormányozó testületről is, a mely fáradságos munkával végzi kötelességét; ezt követte a főpásztori beszéd, melyben püspök ur élénk színekkel vázolta a múltak történetét, felemlítve, hogy e vidéken valamikor nagy hódítást tett a reformatió; a közeli Ki?-Komárom püspöki székhely volt, hol Patav István és Kanizsai Pálfi János reformátorok hirdették és terjesztették Istennek igéjét, az evang. tudományt. Ugyan itt volt az akkori korszakban egyik legnevezetesebb főiskola, melyet Loránttfy Zsuzsámul bőkezű alapítványai és a zalai és somogyi ref. hívek áldozatkészségéből emeltek, hordván egész napi járó földekről a fát és a téglát. Mindezen nagy alkotások megsemmisültek, a türelmetlenség és vad üldözések miatt; egyedül Galambok maradt fenn a régi dicsőségnak maradván vaként; s ez a gyülekezet, a mint örömmel látja, sok tekintetben nem marad el az ősöktől és az egész prot. egyház ujjal mutathat rá, mint Nőé bárkájára, a mely a mindeneket elsöprő tengerből kiemelkedett hegyen megmaradt. S ha most vizsgálja a kül- és beléletet, azt óhajtja megtudni: mi tekintetben járnak a hívek az ősök nyomdokában és miben maradtak hátra; hogy amazokért elismerését fejezze ki, ez utóbbit illetőleg pedig kérje és intse őket a hiányok pótlására, a gyarlóságok le vétkezésére. Ita végig tekint az egyházi középületeken s látja a díszes és szép templomot, a lelkészlakot és iskolát, a melyek a kor színvonalán állanak, s ha hozzá veszi azt is, hogy a hívek nem hiába emelték ezeket, hanem szivük, leikök buzgóságával látogatják is az Ur házát, hallgatják Isten igéjét, ragaszkodnak egyházukhoz, vallásukhoz, s végül ha elmondhatja azt is, hogy a gyülekezet tagjai munkások, szorgalmatosok, úgy e tekintetben megilletik a dicséretet, az elismerést. () tehát csak arra kéri őket, hogy maradjanak meg továbbra ez ösvényen, mert csak ez által juthatnak el a jólétre, megelégedésre, boldogságra.

De van közöttük gyarlóság is, a miért intését, talán dorgálását is vegyék jó néven, mert az olyan lészen nekik, mint a drága kenet. Hallotta, hogy vannak köztük, a kik az egyház fentartásának terhét súlyosnak tekintik, s azt levetni igyekeznek, s e miatt vannak közöttük elégedetlenségek, háborúságok, versengések, O is elismeri, hogy a teher nagy, de még sem akkora, hogy elviselhetetlen volna, hogy talán e miatt jutnának szegénységre, nyomorúságra; mert lám, az ősök kétszer, sőt háromszor akkora terheket is viseltek, de még sem találkozott olyan, a ki ezért hitét, vallását megtagadta volna. Jól gondolják meg a dolgot, tekintsenek be ennek mélyébe, s ne az indulatok, szenvedélyek által vezettessék magukat: akkor meglátják, hogy nem a teher nagyobbodott, hanem sokaknál a hithez való ragaszkodás, a vallásos buzgóság apadt. Annak, a ki igv szól a zsoltár íróval: ,. Uram, a te házadhoz való buzgó szerelem megemészt engemef,u a legnagyobb anyagi áldozat is kicsiny és könnyen elviselhető, a mit Isten dicsőségére kell hozni; annak pedig, a kiben nincs vallásos érzelem, a ki elbizakodva azt mondja: „Ki- C'Oda a Mindenható, hogy engedjek neki,“ bármily csekély legyen is a teher, elviselhetetlen nagynak tűnik fel. Ha tehát a bajt gyógyítani akarják, ne ott kezdjék, hogy vessék le a terheket, hanem ápolják a vallásos érzést, buzgóságot, egyházhoz való igazi ragaszkodást, s ha ez meglesz, akkor lehullnak a terhek, vagy is azoknak súlya nem lesz érezhető ; igy megszűnnek a viszálykodások és háborúságok is. Ha pedig az anyagiakban való elmerülés, a fösvénység volna az oka annak, hogy sajnálják azon néhány fillért, mit adni kell: akkor gondolják meg az irás e szavait: „Mit használ valakinek, ha az egész világot megnyeri D, de lelkében kárt v dl.u Azért adta Isten a földi javakat, hogy azokon szerezzenek maguknak lelki kincseket, a melyek állandók, örökké tartók. Ha egymásközt volnának versengések, akkor ne a szemet szemért, Jogát Jogért“ törvényt kövessék, hanem emejézusi parancsolatot: dl t a te atyádfia vétkezik te ellened, megbocsáss neki nemcsak hétszer, hanem hetvenhétszer isu

lm, ezen gyarlóságokat látja e gyülekezetben, azért kéri őket, hogy felindittatván az atyafiul szeretetre, távoztassák el ezeket, s hogy erre erőt nyerjenek, kérjék Isten segedelmét, buzgó könyörgéssel.

Isteni tisztelet után tisztelegtek: a helybeli róm. kath. plébános ur az egyháza és a körjegyző ur a képviselő testület élén.

Ezután tartatott meg úgy az iskola mint az egyház vizsgálata.

A pápa mint békebirö.

A hírlapi jelentések az egyesült államok és Spanyolország közt felmerült ügynek pápai békebirósággal való eldöntéséről, olericalis körökben kedvező alkalmid