Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-16 / 3. szám
Kilenczedik évfolyam. 3. szám. Pápa, 1898. január 16. A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József íelelős szerkesztő ozimére küldendők. Az előfizetési dijak (egész évre 4 frt, félévre 2 frt), hirdetések, reolam atiók Faragó János főmunkatárs ozimére küldendők. A világiak. (Első közlemény). A magyar egyházpolitikai törvények a protestánsok s különösen a reformátusok nélkül nem jöhettek volna létre sohasem. Ők, élükön felvilágosodott lelkészeikkel a szó valódi értelmében harczoltak a szabadelvű törvények megalkotásáért az állam s annak öszszes polgárai érdekében; megmutatták tehát most is, hogy fegyverrel harczoíó őseiknek, — kik önfeláldozóan vivtak élet-halál harczot az egyházért s a mi magyar protestáns őseink különösen a haza- és az egyház szabadságáért— méltó utódaik, mert tudnak harczolui és nagy áldozatot hozni csak magáért a hazáért az államért is. Nem vonhatja senki kétségbe, hogy ezen törvények, melyek bár a protestantizmusban találták meg alapjukat, a protestáns egyház külső védelmére és erősítésére létesittettek volna, hanem tisztán az állam szempontjából, annak megszilárdítására alkottattak. Nem gondolhatjuk, hogy a mi nagyjaink, egyházi és világi kormányzóink akkor, midőn nálunk ezen egyházpolitikai harczok és eszmék nagy hullámokat vetettek az egyházban és a társadalomban, melyeket diadalra segítettek, tisztában ne lettek volna azzal, hogy az új törvények, tekintettel a mi viszonyainkra, nagyon megfogják rendíteni egy ideig a magyar protestáns egyházat s a bekövetkező átmeneti állapot tizedekre vagy talán egy pár századra is megbénítja a haza ezen legerősebb tényezőjét. Ezt tudták nagyjaink bizonyosan, sejtettük mi kisebbek is s még sem álltuk útját a törvények megalkotásának, sőt teljes erőnkkel előmozdítottuk és hogy az áldozat még nagyobb legyen, még csak kikötéseket sem tettünK, biztosítékot sem vettünk, hanem valóságos fehérlapot adtunk az államnak a világi hatalomnak. Megmutattuk most is, hogy mi magyar protestánsok a protestántizmus szelleméből kifolyó intézményekért, noha tudjuk, hogy a létező állapotok megzavarásával járnak, a legnagyobb áldozattól sem riadunk vissza! Ez rendén volt mindég, rendén volt most is; nem sajnáltak a múltban s nem sajnáljuk a jelenben sem! Hanem aztán, ha nagylelkű lemondással és bátorsággal belementünk oly törvények alkotásába, melyekről előre tudtuk, hogy egyházunkban egy időre belső zavarokat teremtenek, legyen erőnk, kitartásunk a bajnak orvoslására is. Azt látjuk ugyanis, hogy alig telt egy év el s az egyházpolitikai törvények által előidézett új viszonyok a magyar protestántizmus egészséges egyházi életébe és testébe már is a betegség csiráit oltották, melyek epideiniaszerüleg rohamosan terjednek tova a protestáns egyházakban az ország egyik sarkától a másikig, egy és ugyauazon alakban lépnek fel a Királyhágónkul, az Alföldön, avagy a Dunántúl. Egyházunkhoz, hazánkhoz való törhetlen ragaszkodás parancsolják nekünk a gyógyszerről való gondoskodást, mert félnünk lehet, hogy az átmeneti idő alatt, mig hozzászokunk és hozzáérünk az új törvények által teremtett helyzethez, a belső rázkódásokat egyházunk ki nem bírja s anynyira megfogyunk, hogy a magyar reformatiot akár elül is kezdhetjük. Ezt minden áron meg kell akadályoznunk, mert ennek az egyháznak romlása, a liberális Magyarországnak és a magyar állameszmének is egyszersmind hanyatlása! Tagadhatatlan, hogy az egyházpolitikai törvények lótrejövételét lelkesen támogatta a protestáns s főként a református lelkészség, noha bizonyára tudta, hogy a legnagyobb anyagi és erkölcsi áldozatot ő hozza s annak a tudatában, hogy az egyház kebelében átmenetileg dúló küzdelemnek ő leend a középpontja, a mint az immár rövid idő alatt be is következett. — Közel járunk a valóhoz, ha azt mondjuk, hogy leiké— 3 Az egyház és iskola koréból. Ä dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap.