Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-01 / 18. szám

283

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

284

nipotencia, azt én nem tudom. — A felekezetek kezébe van letéve a dolog ; ha valamelyik hibásan jár el, a segély-megvonási jog a miniszteré, de még ez sem végleges, mert a közigazgatási bíróság, ha helytelennek találja az eljárást, igazat adhat az illető lelkésznek.

T. Ház, én — megvallom — ezen szakaszban sem a kormány omnipoteucziájának magvát, sem az autonómia sérelmét nem látom. Épen azért én ezen szakaszt úgyis, mint magyar ember, úgyis, mint protestáns ember elfogadom. Elfogadom mint magyar ember, mert akarom, hogy az országnak minden fia érezze azt, hogy a mely perczben a haza ellen vét, az államtól többé semminemű segélyre nem számíthat. Elfogadom ped’g annál könnyebben, mint protestáns ember, mert megvagyok róla győződve, hogy oly eset, midőn ezt az én felekezetemhez tartozó ellen kelljen alkalmazni, nem fog bekövetkezni; a hol pedig bekövetkezik, következzék be, mert ott a bűnöst fogja sújtani, nem pedig az ártatlant.

Zichy János gróf a 17. §. ellen is felszólalt. E szakasznak más alakban szövegezését indítványozza gr. Apponyi Albert is Nevezetesen ez az a szakasz, a mely arról szól, hogy a kormány az egyes felekezetekkel egyességet köthet az iránt, hogy a felekezeteknek adja az összeget kiosztás végett, számadás és bejelentés kötelezettsége mellett és azután, ha valahol azt tapasztalja, hogy valamely felekezet nem felel meg a hazafias, vagy egyházi kötelezettségeknek, akkor álljon elő az az eset, midőn egyes lelkészektől megvonja a kiegészítési összeget. Ez volt, gondolom, az értelme az Apponyi gróf javaslatának, épen úgy, mint megfordítva ez az értelme a törvény 17. § ának; mert ez nem kerülő utón megy, hanem egyszerűen megmondja, hogy a miniszter köthet és tartozik kötni egyezséget a felekezetekkel, de csak arra nézve, hogy további eljárás végett az összeget hozzájuk tegye át. Ha azonban valamely felekezettel ilyen egyezséget kötni nem sikerül, vagy az a felekezet a föltételeket meg nem tartotta, akkor meg van a kormánynak a joga ahhoz, a mihez kerülő utón, az Apponyi gr. javaslata által ér. Azt hiszem, hogy az egyenes ut sokkal czélravezetőbb lesz.

De azt kérdi Zichy János gr., hogy hát akkor mit .foo- csinálni a kormány ? Az egyes lelkószekklel fog-e alkudozni? Én nem tudom, hogy t. képviselőtársam azt honnan vette. Hiszen megmondja a törvénynek — gondolom 7. tj-a — hogy ha megvonatik valamely lelkésztől a kiegészítési összeg, akkor mi történik. Nem az, hogy a kormány egy másik lelkészszel alkuszik, hogy neki adja az összeget, hanem az történik, hogy ha az az egyház megtartotta ezt a lelkészt, akkor az az összeg megmarad, nem adatik ki senkinek ; ha pedig az az egyház egy oly más lelkészt választ, a ki nem leledzik ilyen hibákban, bűnökben, ezen lelkész számára megkapja az egyház a kiegészítési összeget. így tehát ne féljen gr. Zichy attól, hogy ha a kormány ennek folytán lelkészekkel fog alkudni, kortestanyákká lesz az egyház. Én nagyon örülök, hogy éppen a t. képviselő úrtól hallottam kifejteni, hogy úgy állami, mint egyházi szempontból mily veszélyes az, ha kortestanyává tétetik az egyház.

Miután hiszem, hogy nemcsak a mi egyházunkat, hanem a magáét sem akarja a kortestanyák veszélyének

kitenni, azt hiszem oda fog hatni, hogy ez ott többé elő ne forduljon.

T. képviselőház! Ismétlem és a magam megnyugtatására is mondhatom, hogy beszédem végéhez értem. En ezen javaslatot elfogadom úgy, a mint azt beszédem elején kifejtettem, elfogadom nem mint véglegeset, de mint ideiglenest azon szempontból, hogy különösen az adózási viszonyok rendezése után, okvetlenül további, nagyon fontos intézkedések szükségessége fog fenforogni. Elfogadom és igen sajnálom, ha gróf Bethlen András engem is saját felekezetének összes legrégebben szolgá’ó, a konventben megnyilatkozott tagjaival együtt a lencsések közé számit, azzal is vádolva bennünket, kogy a szervilizmust akarjuk terjeszteni.

Engedjen meg, én nem akarom kétségbe vonni, hogy neki, ki okvetlenül érzi magában, hogy az egyház érdekében sokkal többet tett, mint az azon egyházat 40--50 év óta szolgáló férfiak, hogy neki joga vau ezt tenni. — Miattam teheti, nekem ugyan egy cseppet sem fáj. Higyje el a t. képviselő ur, nekem volt szerencsém már épen az egyházi téren, egészen más komplimentumokat kapni, midőn 1883-ban a középiskolai törvényt tárgyaltuk — utána néztem, hogy jól emlékezem-e, — volt itt a Házban képviselőtársam, a ki azt mondotta, hogy Trefort akkori volt Istenben boldogult minisztert és Tiszát karaffai szellem vezette.

Volt szerencsém azután ugyancsak itt a Házban azt is hallani, hogy ezentúl a magyar reformált egyház ezt a három nevet együtt fogja említeni: a Thunét, a ki azon pátenst kiadta, a Trefortét és Tiszáét. Azt is hallottam,— ez már nem eügem illet — hogy a szél el fogja fújni azon törvényt; hallottam azt is, a mint egy képviselőtársunk, egy bibliai magasztos példára hivatkozva, a magyar reformált egyház fölött — ha a törvény elfogadtatik — siránkozni akart , mint azon magasztos példában volt, hogy siránkoztak az elpusztuló és soha fel nem épülő Jeruzsálem felett.

De, uraim, mi történt ? Azóta az én hitrokonaim nem neveztek engem sem Karaffáuak, sem Thunnak; a törvényt nem fújta el a szél; az egyház nem bukott meg, de áll és erősbbödött azóta, úgy, hogy ma körülbelől harmincz középiskola van az országban, a melynek legnagyobbrésze akkor nyomorgott és azóta tönkrement volna, mindenesetre pedig kikerült volna a felekezetek kezéből. Mig azon törvény alapján, a mely megadja az államnak úgy, mint ezen törvény, azt a jogot, a mely okvetlenül szükséges állami szempontból, ha az állam valamihez hozzájárul, ezen virágzó középiskolák meg vannak tartva az államnak kulturális szempontból, de megmaradtak az illető felekezetek felügyelete, kormányzata, igazgatása alatt, a melyből mind kipusztultak volna, hogy ha ezen törvény létre nem jön. Úgy lesz, t. uraim, higyjék el nekem, ezen törvénynyel. Ezt sem fogják, ha egyszer meglesz és életbe lép, azon szép vádakkal — vagy nem vádakkal, mert nem személy szerint vádolnak, hanem odairányitott mondásokkal vádolni — eddig sem tette más, csak Bethlen András gr. t. barátom, hanem örülni fog az egész országban minden felekezet, a melyről a törvény szól, ha ezen törvény életbe lép és létre jön, és az fenn fog állani — helye-