Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-04-24 / 17. szám

263

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

264

rán; és hány pusztuló gyülekezetét emelt fel. Létre jött az úgy óhajtott lelkész! özvegy-árva gyámintézet is és már érezteti áldásos hatását; mindamellett a domesztika tőkéje már 800,000 frtra emelkedett. Ezek nem a dissolutio jelei. Bizonyára az se lehet a dissolutio jele, hogy megalakult a Magyar Prot. Irodalmi társaság és dicséretesen működik. „Létszámunk állandó és rendszeresitett fogyásának nézhetünk elébe, a mely ha nem rohamos is, az enyészet fuvalmát kell belőle ereznünk.» Létszámunk állandóan apad. Kérdés! A dunántúli ref. egyházkerületben p. o. 1886-ban 231370 volt a lelkek száma; ma pedig 237145. Tizenegy év alatt tehát valamelyest szaporodtunk; a belmissió hatályos felkarolásával pedig csak gyarapodhatunk.

»xiz ország közönsége — mondja M. — már csak emlékezik rá a múltból homályosan, de újabban semmit se hall a felől, hogy mi hát voltaképpen s mire van hivatva ebben az országban a Protestantismus.“ Épen nem áll. A mi eszméink jó részt átmentek már a társadalomba; láthattuk ezt az egyházpolitikai nagy küzdelem idején. Társadalmunk intelligentiája, kivéve a néppárthoz tartozó csekély intelligens elemet, a mi légkörünkben él. Így tartják ezt a r. kath. egyház túlbuzgó papjai és egyházi lapjai is. A Religió szerint a Protestantismus vezeti most Magyarországot; ez verte bilincsekbe s ezért nem juthat jogaihoz az egyedül idvezitő egyház. Mi pedig legyünk rá büszkék, ha vezetünk, s a miben vezetünk. Legyünk rajta, hogy mindenben vezessünk. De ennek útja nem a csüggedés ápolása, nem is a daczoló viszszahuzódás, hanem az ellenség harczmodorához való alkalmazkodás s fegyvereinek egyenként elszedése s állásunknak lépésrőldépésre megerősitése. És én úgy látom, hogy meg is indultuuk már, egy kis szunnyadás után. Hogy erős buzditásra, sőt intésre van szükségünk általában, az bizonyos; hogy össze kell szedni erőnket, arra elveink diadalra juttatásának vágyán kivül az újabban megindult kath. agitálás is hathatósan serkent; de hogy oly kétségbeejtő volna helyzetünk, mint a milyennek Mocsáry festi, nem ismerhetem el.

Kis József.

A lelkészt fizetések kiegészítéséről szóló törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása.

E hó 15-én kezdte meg a képviselőház a lelkész! fizetések kiegészítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. A vitát Tuba János előadó vezette be. Beszédében helyesen utalt arra, hogy az újabb keletű (denem áma „hagyományos“ — mintő mondta) magyar egyházpolitika, számolva a történelmi fejlődés konzekvencziáival, czélját nem az állam és egyház merev elkülönítésében találja, hanem abban, hogy jóakaratu érdeklődéssel kiséri az állam társadalmával történelmileg egybeforrt egyházak működését s igyekszik őket támogatni. Legközelebbről a lelkészi kar

jelentékeny részének nyomasztó helyzete kiván orvoslást. Az államra nem lehet közömbös azok sorsa, a kiknek működésétől tetemesen függ az állami czélok elhaladásának sikere. Az állam tehát a saját czéljait tekintve is helyesen cselekszik, midőn a lelkészek megélhetésének minimumát biztositja. A javaslat azon alapelvből indul ki, hogy a lelkészeknek állásukhoz illő ellátása az illető egyházaknak terhe és az államnak segítő szerepe csak ott és akkor van helyén, a hol és midőn az egyházak e teher viselésére elegendő anyagi képességgel nem rendelkeznek. Nem is kívánja aztán a lelkészt állami hivatalnoknak tekinteni. Feltétlenül helyesnek tartja a lelkészi fizetés minimumának a kvaliíikáczióhoz mért 400, illetőleg 800 írtban megállapítását s kiegészítését A törvény teljes végrehajtására kitűzött 9 évi időt kevesebbre venni tiltja azállamnak mindenkor szem előtt tartandó pénzügyi helyzete. Az a jogosult kivánalom pedig, hogy jövedelmi kiegészítésben első sorban a régebben szolgáló lelkészek részesüljenek, a törvény végrehajtásánál méltányosan figyelembe vehető lesz. Kiemeli, hogy bár a 800 frtos minimum megfelel az európai államok legtöbbjében divó lelkészi fizetés átlagának. mindamellett a kormány nem zárkózott volna el a magasabb igények elől se, ha pénzügyi szempontok nem gátolnák. Különben is a javaslat a lelkészi jövedelem felszámításának kulcsát oly méltányosan állapítja meg, hogy a tényleges jövedelem mindenesetre jelentékenyen magasabb lesz, mint a megállapitett létminimum. Szerinte előuyej a javaslatnak az is, hogy elfogadta alapul a lelkészségek tényleges számát és csak az újonnan rendszeresítendő lelkészi állásoknál teszi függővé a lelkészi jövedelem kiegészítését attól, hogy az új lelkészi állás rendszeresítését a vallás és közoktatásügyi miniszter indokoltnak tartja-e, vagy nem ? Hangsúlyozza, hogy csak a lelkészi jövedelem kiegészítését teszi függővé a miniszter hozzájárulásától és nem a lelkészi állás rendszeresítését, mely jövőre is az egyháznak kizárólagos joga marad. Szerencsének tartja, hogy a javaslat nem azon a veszedelmes lejtőn indult el, a mely az 1848. XX. t.~cz. 3. §-a alapján az egyházak államosítását és az autonómiának teljes megszüntetését vonná maga után. E javaslatban nem találjuk meg az 1848. XX. t.-cz. 2. §-ának végrehajtását, de megtaláljuk az e törv. czikkben kimondott nagy elvnek, a törvényesen bevett vallásfelekezetek közti jogegyenlőség és viszonosság érvényesítését (??) Az ellen az aggodalom ellen, hogy a vallás és közoktatásügyi miniszter a 9. §-ban részére biztosított joggal visszaélhet, elég biztosíték az egyházhatóságok tekintélye és a közigazgatási bíróság. Melegen ajánlja hát a javaslat elfogadását.

Az előadó után mindjárt a miniszter dr. Wlassics Gyula szólt, indíttatva erre — mondá — a tárgy fontossága által. Az előadóval — a dolog természete szerint — legnagyobbrészt egyező beszédéből kiemeljük a következőket. Az államnak az egyház részére jövő támogatása a mai államban két alapelvnek fo-