Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-04-17 / 16. szám
Kilenczedik évfolyam. 16. szám. Pápa, 1898. április 17. *------------------------A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkeszt ő cssi— ixi^re Ív ü leien elöli. *-------------------------* Az egyház és iskola köréből. Ä dunántúli ev. ref. egyházkerület hatás közlönye. Megjelenik minden vasárnap. .A z előfizetési dijak (egész évre 4 írt, félévre 2 írt), hirdetések, reelamatiók Faragó János lomunkatárs czimére Iviildenclőlv. Államsegély. Mocsáry Lajos, politikai és egyházi életünknek hosszú időn át figyelmes szemlélője és jóakaratu munkása, a Sárospataki Lapok f. évi 14 és 15. számaiban «Az államsegély» czim alatt több tekintetben igen tanulságos, de végeredményében sehogy meg nem állható czikket bocsátott közre. E czikk elején igen jó érvekkel azt bizonyitja be, hogy az egyház és állam között Amerikában fennálló viszony, t. i. a teljesen szabad egyház a szabad államban-féle rendszer, nálunk meg nem valósítható. Nem valósítható meg, «mert nálunk oly történelmi tények és történelmi fejlődés alapján alakult az állam és egyház közötti viszony, melyet iguorálui, melynek gyökereit a köztudatból és megszokásból kitépni s helyébe egy tabula rását csinálni nagy rázkódtatás nélkül nem lehet; de nem is szükséges, mert a nélkül is lehet módot találni arra, hogy az állam és egyház közötti viszony helyesen rendeztessók.» Mi legyen ez a mód, ez a keresve keresett megoldás? «Ez a megoldás nem lehet az, mi az 1848. XX. t.-cz.-nek szószerinti coucret tartalmát képezi, hogy t. i. minden bevett vallásfelekezetnek összes egyházi és iskolai költségei az állam által fedeztessenek; nekünk az államnak kiszoitatni egyházi életünket, állami hivatalnokokká tenni összes felekezeteink lelkészeit, nem lehet komoly szándékunk. Mondjuk ki hát világosan, hogy nekünk a frauezia-rendszer nem kell; van nekünk más alapunk, a melyre építhetünk. Ezen alap az a nagy történelmi tény, hogy nálunk a keresztyénség behozatala s az azzal egyidejűleg történt államszervezés alkalmával az ország birtoktestéből, tehát közvagyonából egy jelentékeny rész lett vallási czélok fedezésére kihasítva és ez a vagyon tényleg megvan mind a mai napig.» Ezt a vagyont kellene — mondja — a méltányosság és igazság szerint a felekezetek között felosztani. A felekezetek aztán ezzel s a most kezükön levő vagyonnal igen szépen berendezkedhetnének, kijöhetnének. «Tehát saecularisatio. Hát igen, ón e szótól visszariadni nem fogok, de nem is igénylem az első kimondás bátorságának dicsőségét. A ki 1848. XX-t beszél, az a saecularisatióról beszél, mert annak a törvénynek ez az igazi tartalma.“ Mindezekben teljesen egyetértek Mocsáryval Ezt az álláspontomat többször kifejtettem már a Dunántúli Prot. Lapban. így a többi közt 1895. évf. 51. és 52. számaibau. A többek köz ezt mondottam: „Engem nem elégít ki, ha a prot. egyház még oly nagy dotatiót fog is kapni az ország kaszszájából, ha a római katolikusoknál meg a nekik teljesen fölösleges javak mind megmaradnak. Az igazságtalanság azért mégis csak igazságtalanság lesz. Az egyiknek akkor is sokszorta többje lesz, mint a mennyire a tisztességes önfentartás végett szüksége volna; a másiknak meg csak annyi, a mennyire épen szüksége van. Megszabadulni terhes kötelmek 3/4 részétől és mégis megmaradni minden jog és kedvezmény élvezetében; ebben nincs igazság.» A kath. egyházzal pedig igy van a dolog. Igaza van Mocsárynak abban is, hogy ha az az óriási közvagyon, a mi a főpapok és káptalanok kezén van, az eddigi módon lesz elpazarolva a jövőre is: akkor továbbra is keserű gúuy marad a törvényeinkben annyit hánytorgatott egyenlőség és viszonosság. Bizony elkerülhetné az ország az új terhet, az adófizető polgárok újabb megterhelését, ha volna bátorsága eredeti czéljai szerint rendelkezni azzal a rengeteg vagyonnal, a mi kulturális czélokra szakittatott ki a nemzeti közvagyonból. De mennyi iskolát állíthatott volna föl egyszerre, nem ám oly lassú tempóban, mint a millenniumiakat, s tarthatna fönn; mennyi nyomorgó pap és tanitó fizetését emelhette volna föl egyszerre, tisztességesen, nem ám 10 év alatt szegényesen; hány szegény gyermek tandiját engedhetné el; mennyi gyermekmenhelyet, árvaházat, kórházat, szegényházat állithatna fel abból a közvagyonból, mely kiválókép oly czélokra volt szánva! És talán valami nagy veszedelem lenne az a vallásosságra és erkölcsiségre, ha egy-egy főpapnak nem lenne 3, 4 százezer frt évi 15
