Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-12-25 / 52. szám
819 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 820 a) a lelkészi alapfizetés három szobából és mellékhelyiségekből álló lakáson, kerten és stóla jövedelemén felül a föld haszonélvezet és természetben kiszolgáltatott járandóságok beszámításával, legalább 800 forint. — Azonban a hol a hívek lélekszáma 800—1600 lélek között vau, nem lehet kevesebb 1000 íorintnál, 1600—2400 lélekig nem lehet kevesebb 1200 forintnál, 2400 lélek számon túl nem lehet kevesebb 1400 forintnál. A mely egyházakban a lelkészi fizetés a dijlap szerint je enleg a lélekszám arányában megállapított fizétésnél migasabb, továbbra is megmarad, de a hol az a 2. §-ban megállapított maximalis adókulcs alkalmazása mellett sem volna fedezhető az egyház jövedelméből állami vagy más segélyigénybe vétele nélkül, ott a legközelebbi személyváltozás alkalmával a lelkészi fizetés a lélekszám arányában megállapított minimumra leszállítandó. Az alapfizetésen kívül minden lelkész 100 forintos ötödéves korpótlékban részesül 4 ízben. A korpótlékra való jogosultság az 18Ő6-ik évtől veszi kezdetét és az ezen idő után ugyanazon egyházban történt évek vétetnek annak megállapításánál számításba.“ Látni való, hogy ezen javaslatban a lélekszám arányára alapított lelkészi fizetés minimumának emelkedését a szatmári javaslattól valamennyire eltérőleg gondolom keresztül viendőnek, a mennyiben a 800 forint minimális fizetés lehetőségét 800 lélek számig kiterjesztem és azután minden további 800 lélekszám után egygyel magasabb fokot vélek alkalmazandónak. Ezen módozat alkalmazása mellett az államsegély a 600—800 lélekszámú gyülekezetek részére kevesebb összeggel vetetnék igénybe, viszont a legmagasabb 1400 fitos minimális fizetés már a 2400 lélek számú gyülekezetekben eléretnék, a melyet azok, nagyon ritka eseteket kivéve, bizonynyal meg is bírnak állami segély igénybe vétele nélkül. A 7. §. a) pontjának többi részeit elfogadhatónak tartom. A 7. §. b) pontjában a segédlelkészek fizetése van szabályozva, lehető méltányosan. Mégis indokoltnak tartanám azon változtatást, hogy a segédlelkészek fizetése a teljes ellátáson kivül a IV-ik osztályú egyházban 120 frt, III-ik osztályúban 144 frt, II ik osztályúban 160 frt, 1-ső osztályúban 200 frt legyen. De egyszersmind pótlandónak tartom az intézkedést azzal „és az általuk végzett temetések stólája,“ a miről a szatmári javaslatban nincs szó, pedig ez különösen nagyobb egyházakban lényeges jövedelem és ezt a segédlelkész csakugyan megérdemli és megszolgálja. Ezen változtatással a megélhetési minimum valamivel jobban volna a segédlelkészekre nézve biztosítva, más részről egyik és a másik segédlelkészi állomás között nem volna akkora különbség a kész fizetésben mint a szatmári javaslat szerint, a hol egyik káplán fizetése a másikénak háromszorosát képezi. A 7. §. c) pontjában a tanítók fizetése van szabályozva és mindenütt a lelkészek fizetésének felében megállapítva. Őszintén megvallom, hogyha ebbe a dologba bele menne az ev. ref. egyház, nagyon félek tőle, hogy a javaslat által elérni szándékolt czélt koczkáztatja. — Mert ezen ügy ev. ref. egyházunkon kivül eső nagy kört érint a tanítók fizetésének rendezéséről állami törvény intézkedik, tehát hogy az állam e czélra segélyt nyújtson, tekintettel kell lenni más felekezetek tanitóira is. Ezenkívül a tanítók fizetési minimumának a javaslat szerinti fokozatokban való megállapitása nem is olyan egyszerű dolog, mint a javaslat készítői felvették. Mert körülbelül minden 600 lélekszám után lehet számítani gyülekezeteinkben egy tanítót, sőt még ennél kevesebb lélekszám után is, mert sok olyan 600—1000 lélekszámmal bíró gyülekezetünk van, a melyben az iskolakötelesek száma eléri vagy meghaladja a 100-at, tehát két tanítót kell alkalmaznia. Ha már mo«t felveszünk egy 2500— 3000 lélekszámú gyülekezetét, a melynek legalább 4 tanítót kell tartania és a melynek lelkészi állomása I -ső osztályú, a javaslat szerint mindjárt az első évben 900 írttal emelkednék annak évi szükséglete. Mert jelenleg minden ilyen egyház úgy van berendezkedve, hogy egy tanítónak, a rectornak évi fizetése ugyan megüti a 700 frtot, de a másik 3 tanító évi fizetése 400—400 forint, talán épen államsegélylyel kiegészítve. Arra, hogy mind a három 700 -700 forintot kapjon, 900 forint új jövedelem szükséges. Hogy mennyire emelkedik ezen szükséglet a 10000 vagy még több lélekszámmal biró egyházakban, könnyű elgondolni. A tanítók tisztességes fizetéséről gondoskodik az állam ; nagyon helyesen teszi. Ok már jelenben élvezik a korpótlékot, a mi után mi lelkészek még csak vágyakozunk, élvezik a teljes fizetéssel felérő nyugdijat, a mi a lelkészeknél még kegyes óhajtásnak sem válik be. Annak, hogy ők nálunknál, az állami gondoskodás folytán, jobb helyzetben vannak, csak örülhetünk, de ne complicaijuk a legégetőbb szükség által elibénk tűzött, különben is nehezen elérhető czélt, az egyházi adózás javítását és a lelkészek fizetésének rendezését azzal, hogy alig valósítható, bár jóakaratu tervek hozzákapcsolása által létesítését akadályozzuk. A 6. §. a) pontjában ki lévén mondva, hogy a belhivatalnokok fizetése az egyház költségvetésébe felveendő,, a 7. §. c) pontját teljesen kihagyandónak vélem. A 7. §. d) e) f) pontjai változatlanul elfogadhatók. A 8. §. állapítja meg az egyház részére a kormánytól és törvényhozástól kérendő és azok által évenként kiszolgáltatandó államsegély mértékét, igen helyes módozattal, a mely mig egyrészről tekintettel van összes szükségleteinkre, az egyház önkormányzatát sem sérti. Csak azon egy kijelentés törlendő épen szövegéből „és ha vallási vagy nemzetiségi okok azon egyháznak, mint anyaszentegyháznak fentartását teszik szükségessé,“ mezt ezen kifejezésbe kapaszkodva csekély rosszakarattal minden egyházunktól meg lehet tagadni az államsegélyt. Ha ez a kifejezés a javaslatban bent maradna és úgy fogadtatnék el egyházi hatóságaink és az állam által, tartani lehet tőle, hogy jöhet idő, a midőn ev. ref. egyházunknak abból nagy kára származhatnék. 52*
