Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-12-12 / 50. szám
789 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 790 az égj háztól, rázza le annak bilincseit, s éljen igazi rendeltetésének mind a kettő! Bizonyára sajnálatra méltó, sőt megdöbbentő jelenség, mely kibontott zászló, ha sok követőre találna, fájó szivvel elmondhatnánk : anyaszentegyházunknak önnön fiai támadtak ellene ! Megnehezíti a vallás- és erkölcsképzést népiskoláinkban a tanterven és sok tanitó egyéniségén kívül még az is, hogy a legtöbb szüle nem meggyőződésből, de kényszerűéit kötelességből járatja gyermekét az iskolába. — Szüle és gyermek alig várja, hogy az iskolai kötelezettséget jól-rosszui lerója, sőt sokszor még a törvényes időn belől is ostromolnak bennünket, hogy konfirmáljunk. — A gyermek otthon hallva a káromlás szavait, látva a folytonos czivakodást, legfőbb példa lévén előtte a szüle : igy ő benne is kiolthatatlan a vágy, hogy hasonló legyen apjához, anyjához. Az iskola segítségére ritkán mennek a szülők. A gyermeki szívből és lélekből inkább kiölik, mint nevelik a vallásos érzést a rendetlen magaviselet, káromkodás, iszákosság és templomba nem járás által. Mindezeket Összefoglalva nyíltan kimondhatjuk, hogy mindaddig, inig különösen a tanítóképzés vallásosabb színezetet nem nyer, mindaddig, mig népiskoláinkban a vallás- és énektanítás el nem foglalja az őt joggal megillető legelső helyet, addig ne várjuk az egyháztársadalom hiterős megmozdulását, ne is várjuk, hogy új élet fog virulni a kialvó félben levő hit romjain 1 Uijyíjcízunl; múltja. Adatok a régi dunántúli reform, egyházkerület történetéhez. VI. A szathmári békekötésnek (1711) a vallásügyre vonatkozó III. pontja alapján, mely szerint „a király a vallás dolgában az országnak törvényes szabadságát megvédi, annak gyakorlását az ország jogai, szabadságai és törvényei szerint Magyarországon és Erdélyben a jogosan megillető iavadalmakkal együtt megengedi, s a megkegyelmezettek elől nem zárja el annak útját, hogy sérelmeiket akár a király, akár az országgyűlés elé terjeszthessék“ : mindenki azt várta, hogy nyugalmas idők következnek, s nemzet és egyház háborítatlanul élvezik a béke áldásait kivívott jogaik korlátáin belől. Csakhogy, mikor Rákóczy hajdúi kardjaikat hüvelyébe zárták, uem volt többé senki, aki az elnyomott polgári és vallásszabadságot védelmezte volna s a kath. papság, mely mindig a prot. egyház megsemmisítésére tört, elkezdte újból az üldözést, nyíltan követelte, hogy egyházunk ne neveztessék bevett vallásfelekezetnek, hanem csak a jó béke kedvéért még eltürtnek, s hitfeleink közhivatalokra ne alkalmaztassanak. Ez utóbbi maga többet ártott egyházunk ügyének, mint a gályarabság, mert sokan főuraink közül megelégelték evangéliomi egyházunk rang és fénynélküli dicsőségét és katkolíkusokká lettek, s ebben a rajongásig felekezeties korban a róni. kath. papság fejével gondolkodó elfogult intézőknek volt gondjuk arra, hogj^ a convertáltak kiváló királyi tisztségekre emeltessenek. De hagyjuk az általánosságban mondott fájó emlékeket. Adatokat óhajtók csupán szolgáltatni kerületünk XVIII. századi történetéhez, különösen pedig az egyházaknak egyházmegyei beosztásához, s egyben felsorolom névszerint is az egyházakat, hogy számszerűen kilegyen mutatva megfogyatkozott dicsőségünk, a néma szenvedések korszakából, melyben a régi dunántúli egyházkerület a felbomlás szélére jutott s 1710 — 1734-ig püspöke sem volt, mignem 24 évi hányattatásai után a felsődunamelléki egyházkerülettel egyesittetett. Ebből a korból maradt fent egy 1732. évi Összeírás s kútfőm alapján közlöm következő adataimat: Az összeírás „a veszprémi helv. hitv. egyházkerülethez tartozó egyházak és espereseikről“ szól. s bevezetésében 1732 év május hónapját jelöli meg keletkezési idejéül, a mikor — úgymond — az annak előtte tevékeny püspök Hodosi Sámuel még élt, mint a szikszói egyház lelkipásztora. Érdekes ezen bevezetésben azon adat, hogy Hodosi esztergomi fogságában térűvéuynyel kötelezte magát arra, hogy a dunai vidékeken soha egyházi hivatalt nem visel, s azért kényszerittetett Dunántúlról kimenni. Hodosi 1703-ban sinylett az esztergomi börtönben s királyi kegyelem útján szabadon bocsáttatott, s folytatta lelkészi és esperesi hivatalát Veszprémben, mignem az 1708 évi pápai zsinaton püspökké választották. — Lehetséges f hogy a mit a tevékeny lelkész-esperesuek elnéztek, a püspöknek már nem hunytak szemet s elűzték Veszprémből. Távozásakor a püspöki állást nem töltötték be, s az egyházakat az esperesek igazgatták. Ezen összeírásban az egyházmegyék gyülekezetei vármegyénként számiáltatnak elő, s a pápaiból a lelkészek és léviták is megvannak nevezve, a többiből csak az esperesek, de az sem minden egyházmegyéből. Az érdekes feljegyzés im a következő: 1. Pápai egyházmegye igazgattatik Tisztelendő tudós Komáromi József esperes által. Ide tartoznak Győrvármegyéből: 1. Szemere. Lelkész Gönczi János. 1. Szerecseny. Környei Sámuel, Vasvármegyéből: 7. telsö-Qr. L. Őri Márton. 2. Belső-Rákos. L. Balikó János. Leányegyházak']: Külső-Rákos, Pankasz. 3. Szentpéter. L. Rákosi Pál, filiája Szalafő, 5. Kercza. L. Beke Ferencz, filiája Dávidháza. 5. Vélemér. P. Szentpéteri Keserű Péter, filiája Szt- László. 6. Kerkáskápolna. L. Pápai Bodnár Pál, filiája Zala-Ramocsa. Zalavármegyéből: Bécsfölde. L. Pápai János, leányegyházak: Kustyánszeg, Varga Pais. Veres- Szeg. 2. Dörögd. L. Lepsényi István. Veszprém vármegyéből: 1, Pápa. Lelkész Komáromi József és Szikszai Pál. 2. Gyimóth. L. Trencsényí János. 2. Szentkirály. L. Veleméri János. 4. Dudar. L. Lendvai István, filiája Nána, lévita Ivánczi Mózes. 5. Gsetény. L. Osváth István. 6. Réde. L. Pölöskeí István. 7. Takácsi. L Pölöskei Péter. 8. Felső és Alsó Görzsöny. L. Szikszai István, filiája Acsád, tanitó Rádóczi Zsigmond. 9. Mezőlak. L. Szentandrási Török György, filiája Békás. 10. Mihályliáza. L. Gyimóthi Timótheus, filiája Szalók, tanitó Ispánki
