Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-24 / 4. szám

67 DUNÁNTŰLI PROTESTÁNS LAP. 68 den tekintetben fényesen sikerült, mi a rendezőknek s első sorban Faragó János főgimn. tanárnak az érdeme. A hangverseny programújában annyiban történt változás, hogy Szánthó Gyula helyett Borsos István kartársunk tar­tott érdekes felolvasást e thémáiól : „Mi a szép ?“ — A csabai patronátus visszautasítása. Wlassies Gyula kultuszminiszter nemrég leiratot intézett Békés­csaba közönségéhez s elmondta benne, hogy a király a községnek Ítéli ugyan a katholika egyház fölött a vitássá vált kegyúri jogokat, de csak bizonyos föltételek mellett, így követeli, hogy a lelkészválasztásnál a község képvi­selőtestületében csakis a katholikus tagok és elöljárók válasszanak. Ez a leirat nagy konsternációt idézett elő akkor Csabán, és e hó 21-ikéu,'a városi közgyűlésen egy­hangúlag kimondták, hogy a királyi adományt, a patro­­nátusi jogot, ilyen körülmények közt nem fogadják el. Tizenkét tagból álló bizottságot küldtek ki, hogy föliratot szerkeszszen és elmondja az okokat, miért utasítják vissza a kegyúri jogot. — Az országos m. kir. statisztikai hivatal 1897. évi kiadványainak sorozatára előfizetési felhívást nyit és pedig első sorban az eddigi rendes statisztikai kiadványokra, úgymint a Magyar Statisztikai Évkönyvre, a Statisztikai Közlemények során megjelenő folytatólagos kötetekre, továbbá az 1897. év­től fogva életbeléptetendő Statisztikai Havi Közleményekre s végül a Magyarország Tiszti Czim- és Névtára czimü kézi­könyvre. A statisztikai közleményeknek egyházunkra is nagy fontosságuk van, mert nemcsak az időjárásról és a gazdasági élet egyes jelenségeiről, hanem a népességi és közegészségi viszonyokról (születések, házasságkötések, halálozások, vegyes házasságok, stb.) is találunk bennök számszerűleg feldolgozott adatokat. Az előfizetési összeg, mely az Évkönyvre és a ren­des Közleményekre 5 írtban, mind e kiadványokra együttesen pedig 10 frtnyi mérsékelt árban van megállapítva, közvetlenül az országos m. kir. statisztikai hivatalhoz (V. Akadémia utcza 12. sz.) küldendő be. Kívánatos, hogy az előfizetni szándékozók az előfizetés iránt lehetőleg február hó elejéig intézkedjenek, hogy az országos statisztikai hivatal a szükséglendő példányok számát még a február végén megjelenő január havi füzet nyomásának megkezdése előtt megállapíthassa. — Vallásos estélyek. Örömmel aduuk hirt az ily irányú tevékenységről gyülekezeteinkben, mert ebben a valláserkölcsi élet sikeres ápolásának haladását látjuk. Galambokon a vallásos estélyek ádventben megkezdődtek, és nem csak mindig zsúfolásig megtelik az iskola tágas terme, de az érdeklődés és áhitat mind jobban fokozódik s nagy örömmel gyűlnek össze mindenkor. Halász Imre lelkész külön e czélra készített önálló vagy átdolgozott felolvasásokat vagy szabad előadásokat tart, s uge kez­désekor mint végén mindig van ének és ima. Sokat hasz­nálnak az ily összejövetelek a gyülekezet javítására, a mit mutat az is, hogy megalakítván az „Evang. szövet­ség“-et, egyszerre 54-en lettek tagjaivá. Vallásos lapok, íratok pedig szintén terjednek, s a jótékonyság fellen­dülésére mutat, hogy Karácsonykor egyesek adományából s az egyház pénztárából nyolez szegény iskolás gyer­mek ruháztatott fel. — Zágráb. A magy. kir. államvasutak igazgatósága 38553 6/XII. 96 számú rendelete alapján a zágrábi ma­gyar elemi iskola ev. reform, és evang. vallásu növendé­keinek hitoktatására Moor Péter cs. és kir. ev. reform, tábori lelkészt kérte fel s honorárium fejében 300 frtot engedélyezett. Egyúttal arról is értesülünk, hogy neve­zett lelkész ottani biveinknek már 4 év óta minden hó­nap 1-ső és 3-ik vasárnapján az evang. templomban ma­gyar nyelvű isteni tiszteletet tart minden külön dijazta­­tás nélkül Volt fiumei és daruvári misszionárius lelké­szünk a zsinati törvény 259. §. d) pontját híven szem elolt tartva nem csak „a déli tartományok“ Horv. Slav. Dalmát­­ország Bosznia és Herczegovinábkn fegyver alatt álló prot. táborunk szétszórt csapatainak lelkésze, hanem a miénk is. — Felhívás előfizetésre. M. Protestáns Irodalmi Társaságunk immár 8-ik éve működik az evangéliumi keresztyén irodalom felvi­rágoztatásán, mit részint tudományos havi folyóirata («Protestáns Szemle», eddig 8 évf.) és tudmányos könyvkiadványai (eddig 8 kötet) részint né ies vallásos füzetkék («Koszorú», eddig 30 füzet) közre­bocsátása által igyekszik a neki adatott erő mértéke szerint elérni. Mindezeket a kiadványokat évi tagdij fejében szoktuk a tagoknak megküldeni. Most azonban több oldalú irodalmi szükségeink s a változott idők növekvő igényei arra az elhatározásra birták Társa­ságunk igazgató-választmányát, hogy eddigi kiadványai mellé egy újabb sorozatot csatoljon, melyben «Házi Kincstár» közös czim alatt oly hiterősitő és hitvédő keresztyén könyveket bocsáson ki, melyek a művelt közönség igényeit is kielégítsék. E könyvsorozat, melyben évenként legalább egy-egy munka jelennék meg, főként azt tartja szem előtt, hogy az evangeliomí hitélet szilárdítása, a keresztyén erkölcsiséget n mesitse s a nagyszámú hitsorvasztó és erkölcslázitó századvégi irodalmi termékek hatását a krisztusi keresztyénség nemes erőivel ellensúlyozza E nagyjövőjü könyvsorozat első köte­téül Szász Károly dunamelléki \ üspök urnák Miller után angolból átdolgozott kitűnő művet voltunk szerencsések megnyerni, mely Osend.es óráit (Silent Times)czim alatt Tompa M. «Olaj­ágához» hasonló gyönyörű vallásos elmélkedéseket és keresztyén tanításokat tartalmaz, erőteljes evangeliomí szellemben és szindus költői nyelvezetben. Tartalma mindenekelőtt Krisztusai való társal­­kodásunk és egyesülésünk, családi bensőségünk és viszonyaink­­keresztyéni szeretetből folyó jótékonyság s kölcsönös támogatás és segély, a magunk irányában való önbirálat s a nemes elhtározások egy szóval hitbeli gyarapodásunk s erkölcsi életünk magasabb fel­adatai körül forog. A «Házi Kincstár» 1-ső kötetéül szánt »Csendes órák» nem társasági tagdíj fejében, hanem külön előfizetés mellett jelenik meg, minthogy Társaságunk anyagi ereje újabb kiadvány­­sorozatot nem bírna meg. De hisszük, hogy vállalatunkat mind a Tár­saság tagjai, mind általában a művt-lt keresztyén hitsorsok buzgón felkarolják, mert meg vagyunk győződve róla, hogy az ily hiterősiő keresztyén iratok hézagot pótolnak irodalmunkban s régen érzett szükséget elégítenek ki. Sajnosán tapasztaljuk, hogy egy pár szép imakönyvön kívül ünnepi, név- és születésnapi s konfirmácziói aján­dékul vagy emlékül alig tudunk mit ajánlani műveltjeink lelki épülé­sére. Különösen a müveit keresztyén nők támogatását kérjük e vál­lalatunkhoz, melybe a külföldi és hazai keresztyén irók vallásos remekeit szeretnénk a családok igazi lelki és házi kincstárául idővel összegyüjtögetni. A «Csendes Órák» ha kellő számú előfizető jelent­kezik, 1897. szeptemberében fog megjelenni, mintegy 12—13 ívnyi terjedelemben, kétféle csinos kiállításban és kötésben. Egyszerűbb papiroson nyomott csinos kötésű példány ára 1 frt; finom velinpapi­­ron nyomva és díszes kötésben 2 frt. Az előfizetési pénzek az 1897. évi április végéig postautalványon Hornyánszky Viktor úrhoz, Tár­saságunk főbizományosához, Budapestre (Akadémia bérháza) külden­dők. Gyűjtőknek 10 előfizető után egy tisztelet példányt adunk. A M. P. Irodalmi Társaság választmányának 1896. november 17-iki ülésé­ből. Budapest, 1896, deczeinber havában, Gyurátz Ferencz ev. püspök elnök. Hegedűs Sándor orsz. képviselő, másodelnök. Szőts Farkas theol. tanár, titkár. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: dr. Antal Géza. Pápán, 1897. az ev. ref. főtanoda betűivel ny. Kis Tivadar.

Next

/
Oldalképek
Tartalom