Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-03 / 40. szám

625

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

626

fia, meg kell hajolni a haza törvényei és az ezeken alapuló intézkedések előtt akkor, ha a haza boldogságát előmozdítani akarja. Aki ily időben kívülről várja a segítséget, az, ha öntudatlanul is, de hazája ellen tesz. Mindazokért, felekezetkülönbség nélkül, akik a haza iránti kötelességüket teljesitik, és helyzetemben szabad legyen kiemelnem azokat is, kik a hazairántikötelességeik mellett éppen úgy teljesitik egyházunk iránti szent kötelességeiket, emelem poharamat, az isten éltesse mindnyájukat.«

Nem látjuk el kommentárral e beszédet, hisz minden sora oly félreérthetetlenül világos, hogy a legkisebb kommentár is fölösleges. Csak hangoztatni óhajtunk egyet: magunk sem látjuk a bajokból kivezető

utat a felekezeten kívüliségről szóló törvény revíziójában, szerintünk retrográd lépés egyértelmű volna elveink meghazudtolásával. Nem hátra, de előre kell mennünk, előre kell mennie a kormánynak is. Mert bármi legyen a felekezetnélküliség terjedésének egyéb oka, egy okot nem szabad, nem lehet a kormánynak közönyösen nézni t, i. azt, hogy egyházi és iskolai, tehát kulturterhek nagysága miatt történjék valamely egyháznak elhagyása s a kötelékeiből való hilépés. — Ha a felekezetnélkülivé válás szellemi indokokon alapul: nekünk protestánsoknak nincs és nem is lthet szavunk ellene; de ha az indok pusztán anyagi: ezt meggyökeresedni s fokozódni engednünk nem szabad sem egyházunk sem hazánk érdekében.

Ezért valljuk, hogy nem revisió kell, hanem az állam részéről segély egyházi és iskolai terheink könynyitésére; nem visszalépés, hauem előrehaladás.

Dr. Antal Géza.

Rossz jelek.

(Vége.)

Ez volna tehát az első orvosság — a mely enyhítené — esetleg szerinte — megyőgyitaná a bajt. Én szerintem ez nem gyógyít, ez már nem egészséges állapot és egyházi életünkre nem jó jel. Valamint a betegnél, mindaddig nem lehet jó állapotról, egészségről beszélni, mig orvossággal él, bármilyen hathatós és gyógyerejü legyen is a beszedett orvosság, úgy egyházi életünkben sem lesz egészséges állapot addig, a mig a törvényszékeknek folyton működni kell, hogy az agyon nem hallgatott rágalmakat, sértéseket ostorozza, büntesse. — Ez esetleg kevesbítheti az egyes eseteket, elfojthatja a bajt, de teljesen nem orvosolja soha.

A második orvosság ezikkiró szerint az, hogy el kell távolítani a sugó-bugó éji bogarakat, de hogy miképen lelhetne ezt eszközölni, azt nem mondja meg. Én megmondom tehát, hogy miképen lehet eltávolítani azt a tárgyat, a melyet lepnek. Ha valaki lámpással megy ki a szabadba, meglepik az éji lepkék, bogarak. Hiába n iparkodik elzavarni őket, nem lehet, mert az a természetük, hogy a világitó, fényes tárgyakat keresik s azt repkedik körül; ha azt akarja, hogy távozzanak, oltsa el a lámpát. Ha valaki hullát visz ki a mezőre, körülsereglik a ragadozó vadak, hiában lövöldözi, pusztítja őket, egymásután jönnek sorban, mert az ösztön oda vonzza azokat; ássa el a hullát mélyen, hogy semmi nyoma, semmi szaga ne legyen, nem megy akkor tájékára sem a ragadozó vad. — Tehát távolítsa el mindenki úgy a magán, mint különösen hivatalos életéből azon cselekedeteket, a melyeket lepnek a sugó-bugó éji bogarak, vagy becsületet rabló vadak, akkor ne féljen, közel sem mennek hozzá ezek; ellenben, ha minden erejét összeszedve küzködik is ellenük, mindez nem használ semmit, a mig azok az ő életében, cselekedeteiben maguknak bő táplálékot találnak.

A harmadik orvosságnak mondja ezikkiró azt, hogy minél magasabban áll valaki az egyházhivatalok lépcsőjén, annál kényesebbnek kell lenni egyéni és hivatalos jó hírnevére, nem szabad engedni és elhallgatni a hitvány gáncsoskodást, vogy jellemébe vágó vádaskodást. Ezt nem tartom elfogadhatónak, ez is csak olyan gyógyszer, a mely ideig-óráig enyhíti a bajt, elhallgattatja a vádaskodókat, de alaposan nem orvosol. Hogy valaki kényes a becsületére és a jellemébe vágó rágalmakat megtorlatlanul nem hagyja: abból még nem lehet biztosan következtetni arra, hogy becsületes és hogy jelleme van. Hány ember volt, van és lesz mindig olyan, a kit a közvélemény elitéi, megvet még akkor is, ha hivatalos egyén. Temérdek körülötte a sugóbugó éji bogár és ezek között jár fontoskodó arczczal, felemelt fővel, mert gonoszságait titokban, leplezve viszi véghez, — bizonyíték, tanú nincs, igy ha esetleg valaki megsérti, megrágalmazza, bár a közönség feltétlenül elitéli, de a törvény, mely holt §§ ok alapján Ítél, felmenti. Ez hát sohasem szünteti meg a bajt, és nem pusztítja el az éji bogarakat, sőt épen az ilyen becsületére (a mi nincs\ jellemére (a mi soha sem volt) kényes ember szüliszaporitja a sugó-bugó éji bogarakat, mint a baczillusokat.

Egyedüli gyógyszer, mely a ezikkiró által említett bajokat gyökeresen orvosolja; egyetlen eszköz, mely a meglazult erkölcsöket, hanyatló egyháziasságot virágzó állapotába visszahelyezi és az én általam felhozott rossz jeleket végképen eltünteti az, hogy minden ember, akár mint magán, akár mint hivatalos egyén tiszta lelki ismerettel állhasson meg mind Isten, mind az emberek előtt mindenkor. Végezze mindenki kötelességét híven, töltse be hivatalát pontosan, legyen mindnyájunk élete olyan mint a nyitott könyv, a melybe bepillanthasson mindenki és ne lásson abban senki olyan dolgot, a miért pirulni kellene. Nem szabad elválasztani egymástól a magán és hivatalos életet, mert valamint a kötelességét híven teljesítő, lelkiismeretes, megvesztegethetlen hivatalnok nem lehet magán életében becstelen, jellemtelen ember, úgy a tisztességtelen, erkölcstelen, mindenki által megvetett egyén, nem lehet kifogástalan hivatalnok. — Őrizze mindenki a becsületét mint legdrágább kincset, a mely Is-