Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-05 / 36. szám
565 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 566 nehány gyülekezetről. Az értekezlet helyeselte Héjjas Károlynak azon kijelentését, hogy nálunk válság nincs, s mivel az egyházmegye főjegyzője, azon lapban, melyben megjelent e hir, meg is czáfolta — feleslegesnek tartja, hogy az értekezlet is lap utján megczáfolja. Ennyi volt az egész. Továbbá azt mondja, hogy egyh. megyei egyh. tanácsbirónak Barla Szabó Károly, pénztárosnak Mozsonyi Sándor jelöltettek. Egy szó sem hangzott el az értekezleten, sem a hivatalokról, sem az említett nevekről, így hát ezek jelölve nem lettek. Végül azt mondja, nagyobb szabású mozgalom indíttatott meg a dr. Vida Károly által javaslatba hozott internátus ellen. Hát erre mit mondjak ? Senkinek esze ágában sem volt, még csak említeni is dr. Vida Károly nevét, vagy az internátust! Nem volt sem mozgalom, de csak tárgyalás sem ez ügyről. Felhívok minden jelenlevő lelkészt, hogy ha csak említve is voltak az előbb említett hivatalok, vagy az internátus és a nevek — czáfoljon meg, bátran merem provokálni őket, mint tanukat. Per absolute nem volt másról szó, mint az esperes választásról. íme bizonyos egyének milyen jelentéseket küldenek a lapokba; csodálom, hogy van bátorságuk egész nyíltan valótlan dolgokat állítani, és nem félnek, hogy a turpisság kisül, s minden állításuk, mint a pozdorja öszszetöretik. Ide lehetne ám alkalmazni a Tacitus által felsorolt igazságra serkentő szentirásbeli helyeket! Tacitus nem várta be sem gyűlési tudósításom végét, sem a belső-somogyi csodára irt válaszomat, hanem újólag nekem ront és oktatni akar az igazságra, szentirásbeli idézetekkel. Összeszedegette a Concordantiából ezen idézeteket, de én csak azt válaszolom erre, mit Idvezitőnk mondott: „Nem minden a ki ezt mondja: Uram, Uram, megy be a mennyeknek országába, hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyámnak akaratját.“ A belső-somogyi csodára a választ megadtam, úgy azonban, hogy 2. 3. 4. 5. pontokra — mivel ezekben csak nagy hangú valótlan állítások voltak — semmivel nem igazolva, egyetlen egy esettel sem bizonyítva, feleslegesnek tartottam bőven, részletesen felelni. Most azonban újra felszóllit és hangsúlyozza, hogy ha megtudom, hát czáfoljam meg az 1—6 pontok alatt felhozott állításait. Nehogy azt gondolja az igen tisztelt olvasó közönség, hogy csakugyan azért ugrottam át — rövid meg-jegyzéssel e pontokon, mintha nem tudnék, vagy nem akarnék felelni, hát megfelelek most a mint következik. Az 1. pontra még utólagosan két megjegyzésem van. Első az, hogy Peti Lőrincz ur maga kérte az esperest, hogy ha a vizitácziónál segédkezni fog, „csak az ő gyülekezetéhez legközelebb eső egyházakban teljesítse az egyházlátogatást“ s az általa megvizsgált 14 egyház közül a legtávolabbi sem volt Bürüstől másfél órányi távolságnál messzebb. Második megjegyzésem — mert most minden vádra felelni fogok, ezen kérdésére vonatkozik: És a hol (az esperes) vizitált is, miként ? Feléből, harmadából felvetette a kérdő pontokat, megdicsérte a hű szolgát s megebédelt és punctum. ... Ha ezen állítása az időre vonatkozik, hogy t. i. megkésett és igy az idő rövidsége miatt történt ez a feléből, harmadából való vizitálás — akkor tiltakozom ellene; ha fontos és elhárithatlan akadályok nem jöttek közbe soha sem késett el, tehát az idő rövidsége nem gátolta a pontos vizitálásban. — Nem is volt ez ellen soha panasz, mint elődjéuek — Körmend Sándornak vizitácziója ellen, midőn közgyűlésen támadtatott meg érte. — Emlékszik-e rá Tacitus, hogy Körmendy Sándor esperes az egész vizitáló személyzettel Kálmáncsán úgy elkéstek, hogy a hátralevő egyházakat — csak imigy amúgy vizitálhatták meg ? . . . Emlékszik-e Tacitus arra, hogy Körmendi S. esperes alatt M.-Ladou a vizitáczió nehány pillanatra zsugorodott össze? Igaz, hogy megtámadták, de a közönség elé lapokban nem hurczolták soha!. .. Pedig megillette volna. Ha azonban az ügy érdemére értette, t. i. hogy csak a hű szolgát dicsérte, a hűtelen sáfárt pedig nem dorgálta meg — akkor igazat adok Tacitusnak. . . Mert erre concrét esetet is emlithetnék. — De, mint ő akkor kifejezte, azért történt mivel nem akarta felszaggatni a sebeket. — Jó szive, békességet szerető lelke sugallatát követte. Vajon nem jobb volt igy Tacitus ur? A 2. pontban nevetségesnek tartja a 80 egyház számadásának és költségvetésének pontos megvizsgálását. A 80 gyülekezet költségvetése közül soha sem küldött viszsza egyet is átnézés, megvizsgálás és aláírás nélkül. A leglényegtelenebb dolgokra is megtette észrevételeit. Éhez szó nem férhet, de hisz Tacitus sem tud egyetlen esetet sem fel hozni, csak úgy szokásaként, egyszerűen odavetőleg, nevetségesnek mondja. — Tisztességes emberhez az ilyen eljárás nem illő. A számadás megvizsgálása — Tacitus szerint abban áll, hogy az adlatus átfutja a bevétel és kiadás kolumnáját s az esperes alá Írja. A számadás vizsgálata most is úgy történik mint Kacsóh, Mezey, Körmendy esperessége ideje alatt, 9 évi esperessége alatt sohasem hazudtoltatott meg a számadás vizsgálat alkalmával. Hogy a számadás mily szigorúan megvizsgáltatik — concret példákat idézek. Szennában ez volt beírva a szám* adó könyvbe : „41 Öl árok hányásért 9 krjával = 4 frt 59 kr. Mutattam a lelkésznek, hogy nem vág össze a számítás, a ki azonnal behivatta a gondnokot s az adta meg a felvilágosítást, hogy 51 öl árok volt hányva. Kérdezze meg Szabó János lelkészt, hogy nem igy történt-é ? — Zs-Kisfaludon, egyik leány egyháza számadásában ez volt be Írva: Bélyegre 50 kr. Megkérdeztem a lelkészt, miért kellett bélyeget ragasztani valamely kérvényre ? Megadta a felvilágosítást, hogy fát vettek és akkor volt rá szükség. Az anya egyház számadó könyvében egy dátum alatt kétszer volt beírva a gondnoknak — vásárlás végett — Kaposvárra utazása és kétszer volt beírva 50 kr napi dij. Kifogásoltam, hogy egyszeri utazásért — csak 50 kr jár. Mire a gondnok adta meg a felvilágosítást, hogy tulajdonképen kétszer kellett elmenni, hanem egyszerre irattatván be, egy napra volt írva a két utazás.— Erre kiigazittattam a számadó könyvet és beírattam a másik dátumot is. Kérdezze meg Maár Károly lelkész urat,
