Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-29 / 35. szám

553 ________________DUNÁNTÚLI PBOTESTANS LAP.________________________________________554

fejős és két borjú, pontosan fizetvén a betéteket és kamatokat, — fizetheti, mert pénzre virrad minden héten tehene után — még a kivett 60 írton felül osztalékban kap legkevesebb másik 60 frtot, a mely már teljesen ingyenben van neki tehén és borjú állományával együtt.

A tehén mellett a kis gazdának legnagyobb jövedelmet biztosit a sertés tartás; ma, a mikor országos csapás az orbáncz és milliók pusztulnak el évenként, a tetemes kár azt az előnyt szerezte meg, hogy egy-egy választási malacz 6—7 írt értéket képvisel. Egy anya sertés kevés szemmel kisavózva, kigazolva 50 írt hasznot nyújt koczái után évenként. Persze fáradni, vesződni kell vele^ de az a kis gazda, vagy zsellér szívesen huz-von akkor, a midőn annak hasznát látja.

A lovakkal való gazdálkodás haszna csak részleges és csak nagy gazdának való, mert ha csak 150 írtért adhat el egy 3 éves csikót, azon még semmi haszon nincs. A fuvarozás sem jöhet tekintetbe oly kiterjedésű vasúti hálózat mellett, a minő országunkban van. Egy-egy soponyai, enyéngi, kajári, aszalói, etei lótenjésztő vidék mellett 100 olyan van, hol ez nem fizeti ki magát, s helyi viszonyokból látja meg a lelkész, hogy várakozik-e rá e tekintetben is tenni való.

A czimben kifejezett czélnak megfelelőleg kiterjesztheti még a lelkész figyelmét a takarék-magtárakra is, bár ezt teljesen elejteni kívánnám. Ósdi intézmény, melyet túl szárnyalt az idő, uzsora kamatával törvénytelen talajon jár, anélkül pedig életképessége nem lehet. A belőle nyert segélyezés utóbb átka lett a félnek. Ha már valahol meg van, ott tartsák meg, de évről-évre beszedjék ne csak a kamatot, hanem a tőkét is. Legjobb azt azonnal értékesíteni s csak a kamatot osztani ki, szedvén hozzá minden aratás után adományokat a gazdáktól, melyeknek tőkéi a következő években ismét eladassanak s a pénzt gyümölcsöztessék. Ezzel eléretik az, hogy a tőke nem vesz el, mint a legtöbb helyütt, hol takarék-magtárakat létesítettek.

De hisz ez nem is lehetett másként: mert csak olyan egyháztag fordult a magtárhoz, kinek semmije se volt,— a magtári kölcsönnel eltángálta családja életét egy-két hóig, azután ismét csak a boltoshoz szorult lisztért. Az váltót vevén, aratás után behajtatta követelését, vagy beszedte maga, mire az egyház utána ment tőkéjének, már a kamat sem volt meg. így évről-évre hozzá csatolták a kamatokat a tőkéhez, mely idővel a papiroson oly horribilis összeget tett ki, hogy annak a szegény félnek az élete sem ért anuyit.

(Vége köv.)

Babay Kálmán.

A botrányt hajhászó Grammatikus.

A Sárospataki Lapok folyó évi julius 5-én megjelent száma Kérészy Barnának, a sárospataki főiskola igazgatótanácsosának, a Simonyi Zsigmond-féle Kis magyar nyelvtanról irt bírálatát közölte. Készült pedig ez annak ötletéből, hogy nevezett igazgató-tanácsos a gimnáziumi tanári kar kétszer és egyhangúlag hozott határozatával

szemben a Simonyi-féle nyelvtant az iskolából kiküszöböl lendőnek Ítélte, mint a mely hézagossága, felületessége a fogalmak összezavarása, következetlensége stb. miatt a nyelvtani oktatásnak határozottan kárára van. E bírálatot, amelynek nyilvánosság elé bocsátásával „a fenntartó testület a gondozása alatt álló intézetet igazságtalanul kompromittálta,“ a Debreczeni Protestáns Lap jul. 17-iki számámában egy Grammatikus álnevű bíráló a nyugodt pártatlanság és józan Ítélet hangján szóvá tette, félvén attól, hogy a rossz példa hamar találhat követőkre. A Pataki Lapok majd főkép maga Kérészy Barna e czikkel és álnevű szerzőjével ismételten hosszasan foglalkoztak s keletkezett ebből egy oly áldatlan vita, oly kíméletlen hangon folytatott harcz, mely úgy látszik protestáns lapjainkban mostanában napi renden van, mely azonban az elfogulatlan olvasóra csak kínos hatással lehet. — E vita folyamán a Pataki Lapok az előttünk is egész ismeretlen Grammatikust, de a kinek minden soraiból előkelő és az irodalmi stil és tisztesség tekintetében korrekt tollforgató tűnik ki, egész egyszerűen „botrányhajhászónak“ bélyegezte.

Nem az a szándék, hogy az ismeretlen Grammatikust a botrányhajhászás meg nem érdemlett vádja alól tisztázzuk, adja kezünkbe a tollat. Azért szólunk a dologhoz, mert e könnyen oda dobott szó nemcsak az Írót, hanem az Íróval egyezően gondolkodókat is érinti, érinti tehát az összes, függetlenül gondolkodó protestáns tanárokat.

Mert ez az ügy egy igen fontos közérdekkel, a protestáns s vele együtt a magyar tanügy kérdésével áll szoros kapcsolatban. Arról van itt szó, hogy egyes testületek hivatásuk körét megbontva, megsértik a tanári kar jogát. Megfeledkezik az elöljáróság arról, hogy mi volna legszentebb és legfontosabb kötelessége s foglalkozik avval, a mi nem az ő feladata és pedig oly módon, mely a megbirált szakemberek ajkára szükségszerű kényszerrel gúnyos mosolyt kell, hogy csaljon. Előállítja egy emberét, aki szórul-szóra igy ir magáról: Jól méltóztatik tudni, hogy nem szakember bírál, hanem laikus, akiről legfelebb annyit méltóztatott feltételezni, hogy olyan amilyen nyelvérzéke van,“ s evvel az olyan amilyen nyelvérzékü igazgató-tanácsossal véleményes bírálatot készített egy országszerte elismert jóságú, a közoktatásügyi tanácstól több Ízben kizárólagosn ajánlott tankönyvről, melynek szerzője hazai tudományunk egyik elismert kiválósága és édes mindnyájunknak, kik a magyar tudományos élet iránt érdeklődünk, valódi büszkeségünk : Simonyi Zsigmond. És a kiválasztott — Kérészy Barna — elkezd bírálni és bírálata folyamán arról tesz tanúbizonyságot, hogy nyelvérzéke kevés, de elavult, lejárt nyelvtanokon alapuló sekélyes ismerete elég van. Mert nyelvészettel szakszerűen foglalkozó hamar megláthatja, hogy Kérészy némely helyen az egészen könnyű stílusban irt nyelvtant vagy nem tudta, vagy nem akarta megérteni, hogy ütközhetnék; meg különben ilyen helyeken: „az ige maga egész mondatot képez,“ „némely igealak a tárgyat is kifejezi,“ „rag és névutó külön határozó is lehet, ha