Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-08-22 / 34. szám
535 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 536 Válasz Tacitusnak. Motto: »Mikor meglátta volna Akháb Illést’ monda Akháb neki: Te vagy-e az Izraelnek megháboritója ? Ki felele: nem én háborítottam meg az Izraelt, hanem te, és a te atyádnak háza; mivel hogy elhagytátok az Urnák parancsolatait, és a Baál után jártál.« (I. Kir. XVIII. r. 17. 18. v.) Nem válaszolnék Tacitusnak e becses lap 32. számában megjelent — „A belsősomogyi csoda“ — czimü czikkére, ha személyemet is mélyen meg nem sértette volna. Felmentene az a hang, a melylyel írva, — az a czél a melyre irányozva van; de mivel határozottan kétségbe vonja jellememet, becsületemet, sőt tisztesség érzetemet is és megtagadja tőlem az elmebeli képességnek legkisebb fokát is: akarva, nem akarva, kénytelen vagyok válaszolni, annyival is inkább, mivel azon czikk alatt a *) rovatban, igen tisztelt szerkesztő uram is túl élesnek találva a hangot, előre kijelentette, miszerint a védekezés jogát fentartja. Ezek elől tehát ki nem térhetek *). Fentartom mind azt a mit Írtam, az utolsó betűig, engemet rokon- vagy ellenszenv nem vezérelt; de hát arról nem tehetek, ha Tacitust bántja az, ha valaki kötelességeiben — a mennyire tehetsége engedi — híven eljár, s ha valakinek érdemeit a közönség méltányolja, elismeri. Csak a gonosz lelkek szokása és természete az irigység, másoknak rágalmazása, üldözése. Általánosságban feleletem ez: A b.-somogyi ev. ref. egyházmegye junius hóban tartott közgyűlésén e következő szavakkal fogadta el az esperesnek lemondását: „A közgyűlés esperes urnák váratlanul jött és általános meglepetést keltő lemondását — méltányolva a felhozott indokokat — elfogadja, s neki bizalmat szavazva hálájának és elismerésének ad kifejezést azon sok oldalú és hasznos munkásságáért, a melyet 9 éven keresztül, nem csak mint esperes, hanem más téren is kifejtett egyházmegyénk s általában véve prot. egyházunk felvirágoztatása érdekében. Szives készséggel megköszöni a közgyűlés azon szeretetét, melylyel egyházmegyénk minden tagja iránt viseltetett; azon törhetlen hűségét, a melylyel az egyházpolitikai küzdelmek terén, mint első harczos küzdött s különösen békességre való igyekezetét, a melylyel a legnehezebb körülmények között is a fenforgó vitás ügyeket elintézni iparkodott, s igy egyházmegyénkben azon békességet — a melyet oly sokáig nélkülözött, helyreállítania sikerült. E téren szerzett érdemeit a közgyűlés jegyzőkönyvben megörökíteni határozza. — Végül azon édes reményben, hogy az esperesi hivatalról való lemondása — nem egyúttal a közügyek teréről való visszavo*) Kérjük minden további Szerkesztői megjegyzés nélkül a Tacitus czikkének egyik passzusa által személyében is sértett t. munkatársunk válaszát, habár ő e sértést sokai általánosabban fogja fel, mint a hogyan felfogható, mert szerintünk a kérdéses passzus «csupán az egyházi élet mezejére vonatkozik; csak arra kérjük Tacitust s esetleg másokat, kik ezen válász által inditatva volnának Írásra »hogy a személyeskedést kerüljék, mert bármennyire a szabad véleménynyilvánítás hivei vagyunk is: ily irányú czikkek közlése előtt He kellene zárnunk a sorompót. S z e r k. nulását is jelenti — gazdag sikert kért ezután kifejtendő munkásságára . . .“ Ebből láthatja mindenki — a ki gyűlési tudósításomat elolvasta, hogy éu rózsa szinti szemüvegen nem néztem sem az esperest — tudósításomban — túl nem dicsértem, előtte porban csúszva nem hízelegtem, a határozatnál egy jottával többet nem mondtam, sőt ha szigorúan vizsgáljuk — még sokkal kevesebbet. — Nem szoktam a jegyzőkönyvet meghamisítani, sem a megtörtént dolgokat elferdíteni. Meghallhatta Tacitus — ha ugyan jelen volt azon a közgyűlésen — hogy maga főtpüspök ur azt mondotta, miszerint ilyen nagy egyházmegyében — még ha a költségvetéseket is magának az esperesnek kell átvizsgálni — lehetetlenség mindennek eleget tenni; meghallhatta ha jelen volt — az esperesi jelentés ide vonatkozó pontjait, — de ez utóbbival szemben — ha jelen nem volt, sem mentheti magát, mert szószerint közöltem, s most is közlöm: „tudtam, hogy emberi munkát soha eléggé nem tökéletest végezek, tudtam, hogy hiány nélkül nem lehetett se munkálkodásom, se helyzet ismeretem, jó indulatomat azonban, melylyel hivatalos kötelességemet végeztem — kétségbe vonni — reményiem senki nem fogja“ Hogy ezek után — mi szükség volt ily undok támadásra és gyilkolásra — meg nem foghatom. A ki a futó ellenséget halálra üldözi — meggyalázza magát; a ki a menekülőt hátban támadja — és megsebesíti — azt a törvény gyilkosnak bélyegzi . . . még a nemesebb fenevad is —ha látja — hogy megtámadója futni törekszik — nem bántja . . . csak a tigris — ez a vérszomjas állat az — a mely orozva csap a védtelen ellenségre — s még ha jól lakott is, belevágja karmát, hogy véréből pár cseppet kiszívjon — s nemtelen kéjélvezetét kielégítse! . . . A ki ily mélyre sülyed, a kiben nincsen egy parányi felebaráti szeretet, vagy ha volna — s az, ily tettekben nyilvánítaná magát... az nem érdemel mást, minthogy mint bélpoklos a társadalom kebeléből kivettessék! . . . Ez még a legparányibb bünhödés! Az egyes pontokra válaszom ez: Azt mondja: először nem igaz, hogy 80 egyházat vizitált be az esperes t. i. ez évben. Én egy szóval sem mondtam, hogy ez évben 80 egyházat látogatott meg, mert hiszen én is tudom: hogy Peti Lőrincz segédkezett neki. Én csak annyit Írtam, évenként mennyi dolga van nálunk az esperesnek. Mit erőlködik olyan dolgokat czáfolni — a mit soha sem mondtam ? . . . Rossz akarat az, mikor valaki olyan tények czáfolásával akar valakit kisebbíteni — a mit sohasem állított. Gonosz lélekre vall, mikor elburkolt szavakban — a közönséget félre vezetni akarja; itt pedig ez is áll • mert azt mondja — a legsűrűbb egyházmegyei vidéket vizitálta Peti Lőrincz — vagyis, hogy az olvasó közönség az egyházmegye legnagyobb részét gondolja, s igy Peti Lőrincznek érdemet tulajdonítva — az esperest kisebbítse. Hát erre is megfelelek — azon a legsűrűbb vidéken — vizitált Peti L. 14 — mond tizennégg egyházat . . . igy az egyházmegyének mégcsak l/s részét sem, mert az esperesre jutott 66 egyház. S hogy ezt a 14 egyházat nem látogathatta meg, azért történt, mivel főt. püspök ur akart nálunk püspöki látogatást végezni, s csak későn tudatta,
