Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-08-01 / 31. szám

483 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 484 benneteket. Csak egy baj van, az t. i. hogy sö­tétben dolgoztok, ép úgy mint a tolvajok. És ha mindnyájan ezt a jelszót követnénk, rövid időn oda jutnánk, hogy ha ujjainkra szednénk az em­bereket sorra, hát alig találnánk közöttük egyet, a kit feddhetlen jelleműnek tarthatnánk. S bi­zony nem messze vagyunk ettől az állapottól, innen van, hogy igazán bizni senkiben se tudunk. Hogy ez a nagy erkölcsi veszedelem egészen el ne boritson bennünket: először is a sugó-búgó éji bogarakat távolitsuk el körünkből, de min­denütt ám ; ne csak egyres ember, hanem az egész egyházi társaság. A második dolgunk aztán az legyen, hogy a nyilvánosan emelt vádat se magunk el ne hall­gassuk, se agyonhallgatni ne engedjük. S ezt, hogy a nyilvánosan emelt vádat czinikus mosolylyal zsebre vágni az értekezlet nem engedi, s az es­­peresi állás tekintélyével össze nem egyeztethető nyilvános megbélyegzést nem tűri el az illető egyházmegye közgyűlése, hanem mint erkölcsi testületek az erkölcsi renden ejtett sérelmet kellő módon megkívánják torolni: ezt nevezem én jó jelnek, erkölcsi ébredésnek. Már itt megjegyzem, hogy én nem kivánok most ebben a két ügyben biró lenni; nem Ítélek se a támadók, se a támadottak fölött. Én nem tudom kinek van igaza; ezt csak sejthetem. Azt azonban tudom, hogy vannak bizonyos támadá­sok, a miket agyonhallgatni már maga becstelen­ség, Ha nekem pl. mint esperesnek, vagy pénz­­tárnoknak, azt mondanák, illetőleg rólam kinyo­­matüák, hogy a valamiképpen kezemre jutott hivatalos pénzt a saját czéljaimra nem 6—8 hó­napig, vagy épen 2 évig, hanem csak egy napig is telhasználtam, úgy hogy a kellő időben nem tudtam rendelkezésükre bocsátani azoknak, a ki­ket megilletett s ezt ón egyszerűen zsebre vág­nám, az irót felelőségre nem vonnám: nem tart­hatna-e engem a közönség közönséges sikkasz­­tónak, még akkor is, ha egy csepp igazság sincs a vádban?! S nem irigyelhetne-e akárhány sze­gény felfüggezztett községi biró, póstás, vagy jegyző, a kit holmi 5, 10. 20 írtért rövid utón elcsaptak ?! Nem, az ilyen támadásokat épen az erkölcsi jó rend érdekében nem szabad agyonhallgatni. Nem azt mondom ezzel, hogy talán okvetlenül vegyük fel a hírlapi párbajt. Nem; van nekünk a saját kebelünkben illetékes bíróságunk. És ama lelkószi értekezlet is erre gondolt bizonyára, a mikor ezt határozta „keressen alkalmat a vádak megczáfolására,“ azaz kérjen fegyelmi vizsgálatot, ha más ellen nem, hát maga ellen. Nagyon he­lyesen járt el az őrségi egyházmegye is, a mi­kor a saját bíróság utján akarja a közrendet helyreállítani. A szennyest mosni ne vigyük a világ elé, még ha ott megszellőztette is már valaki, de otthon okvetlenül ki kell mosnunk, mert különben idővel vagy a szagoló érzékünk romlik meg, vagy megundorodunk. Boldogult püspök urunk egyik évi jelentésé­ben nem régiben azt panaszolta — egyik esperes jelentése alapján — hogy vannak lelkészek, kik felsőbbjeikről tiszteletlenül nyilatkoznak és sértő levelezések által zsibbasztják tevékenységüket.— Hát ez bizony baj; de mire mutat? Az esperesi kormány nagy gyengeségére. Már én inkább fe­gyelmi vizsgálatot kértem volna az illetők ellen, sem hogy tehetetlenül panaszkodtam volna. Én nem képzelek alispánt, a kihez hivatalos dolog­ban sértő levelet merne Írni a szoJgabirója; de nem merik azt megtenni semmiféle hivatalban se, mert tudják, hogy a megtorlás el nem ma­radna. Az egyén sok olyan dolgot eltűrhet a mit a hivatalos állás tekintélye nem tűr meg. Ezt nem értik meg sokan, vagy talán nem akarják megérteni s ezért a czóltudatos provokálásra is csak úgy általánosságban panaszkodnak, de nyíl­tan, magyarosan visszavágni nem mernek. Megvagyok győződve, hogyha átmegy a vé­rünkbe, hogy „a papi testület tekintélye“ — mint amaz értekezlet mondja — mindnyájunk érdeke, közügyé, tehát mindnyájunknak őrködnünk kell felette; ha átmegy a vérünkbe, hogy a ki ezt meg­sérti, annak lakolnia kell legalább egy „megintés“ vagy „feddésu-ig: akkor sokkal nagyobb lesz egy­házi társadalmunkban az erkölcsi közbiztonság» V—i. A jövő képe. A pápai állami tanitóképezde — mint a Pesti Napló jul. 15. száma helyesen mondja: „rohamosan fejlődik.“ — Igaza van; mert képezdéink keletkezési és fejlődési tör­ténetében csakugyan nem találunk rá példát, hogy ezek közül bármelyikben oly nagy lett volna mindjárt a má­sodik évben a torlódás, mint nálunk. Ugyanis az I. évfo­lyamra való fölvételt kérő, kifogástalanul felszerelt folya­modvány beadatott 74. a Il-ik évfolyamra 2, együtt 76. Különböző okokból elutasittatott vagy tudakozódásaira ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom