Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-17 / 3. szám
41 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 42 Egyházunk nagy oszloposai, magasban ülő látnokaink! mikor kél már fel egünkön a bethlehemi csillag ! ?“.............. íme, nemcsak mi kiáltunk, de kiáltanak helyettünk mások is. Fájdalom! hogy azok is csak a — pusztába . . . De, hogy igazunk van, hogy kiáltásunkat mindenki érti és tudja, — csakis a synhedrium, a paloták és a király vitézei nem értik, vagy nem tudják, — hát éppen erre bizonyság a „kolduló papu levele. Majd egyszer, valamikor, — adja Isten, hogy ne úgy legyen, befogják látni az egyháznagyok, a nép és — ha lesznek még, — a hű pásztorok, hogy mit mulasztottak el akkor, midőn a XIX. század utolsó óráiban sem látták be. és nem fordították teljes erejüket arra, hogy az egyház bástyáit megvédelmezzék azoktól, kik jól fizetett zsoldos nép által védik a magok sánczait. A bástyákat pedig, hogy nem a vezérek védik meg, hanem a közkatonák, tudniok kell a vezéreknek is. Lássák be már egyszer uraim! Lássák be már valahára, hogy fogyunk, pusztulunk. Nem a nyáj, hanem a pásztorok. Ma már a Zakariás fia sem lesz próféta. A Keresztelő János sem megy többé a pusztába, hanem — ha teheti,— bemegy Jeruzsálembe, mert jobb hogyha ő reá kiáltanak, mintsem hogy ő kiáltson másokra. „A Prot. Pap“ már csak jó barátunk, Lágler Sándor és Kálmán Dezső már csak testünkből való vér és csontunkból való csont. És ime azok is mit kiáltanak ? Ne essék terhére az olvasónak a sok idézet, de hát nem tehetünk róla, kezünkbe került, — tehát csak idézzük ezt is: „Elég-e — kérdezi — egy protestáns papnak 800 forint fizetés ?“ S a kérdésre azután igy felel: „E kérdésre határozott feleletet a számítás adja meg. Ha Jézus a torony-épitonek lelkére köti a jótanácsot, hogy mielőtt az építéshez fogna, üljön le és olvassa meg a pénzét, hogy elég lesz-e az építésre: miért ne adnánk hasonló jó tanácsot ifjú Timotheuszainknak, hogy midőn a papiroson is csak 800 frt minimális papi állomásra jutnak, mielőtt családot alapítanának, leüljenek és egy reális előirányzata évi költségvetés alapján számot vessenek, elég lesz-e várható jövedelmük egy intelligens család eltartására ?“ . . . . S a kik közülünk olvasták a nevezett lapok 1896. 3 ik számát, emlékezni fognak reá, hogy a czikkiró alapos számítása szerint kiderül, hogy egy magyar protestáns pap konyhájára — csak példákéit idézzük, — kerül hetenként 3-szór hús is; azon kívül, minden vasárnap egy liter bor is. Minden tizedik évben pedig egy palást: — minden hatodik évben 1 téli kabát, 1 téli sapka és 1 pár bagaria csizma. Azonkívül — no hát ez már mégis minden esztendőben — 2 pár fehér ruha, 1 kalap és 1 nyári öltözet. De a tisztelendőné vagy a nagytiszt, asszonynak ismét csak minden harmadik évben 1 kimenő ruha, minden 2 évben 1 pár kimenő czipő, minden 5 évben 1 téli felöltő és szinte minden ötödik évben 1 nyári felöltő. Hogy aztán mi kerül a gyermekekre, a házfelszerelésre, mosásra, cselédre, — no meg a szellemi táplálékra ? Azt már, a kiváncsiabb olvasókra kell bíznom, a kik esetleg nem unják Lagler Sándornak utánna számítani. Hátha még a szórakozást, a fuvart és „egyebeket* is figyelembe vesszük, — akkor, az atyafiságos látogatástól eltekintve, még csak egy papi körre se mehetünk el. De hát, ismétlen idézek. Azt mondja a czikkiró, hogy: „gazdálkodni kell, akár van hozzá tehetség és kedv és fundus instructus, akár nincs, és tizenöt évi kísérletezés után jut az ember arra a tapasztalásra, hogy 2/4 vagy 3/4 sessio föld csak olyan gazdának jövedelmez, a ki maga szánt-vet, hord trágyát stb., mint egy rácz pópa ismerősöm, aki az uraság erdejébe fát szerezni is maga ment. — Vagy mint, midőn tőlünk messze oláh vidékre vándoroltak ki egész családok és a fuvarosuk, midőn haza jött, elbeszélte, hogy ott arról ismerni meg a papot, hogy lájblija van neki, a többi embernek nincs. Ha mi is ily öltözetben járhatná nk, az évi szükséglet meglehetősen alább szállana és 800 frtnál kevesebbel is kijönénk. De nálunk van lájblija a többi embernek is, tehát a papi karakternek tisztességes ruházatban való külső nyilvánulása bizony költséggel jár.“................... Óh idők ! Óh erkölcsök ! hogy nekünk ilyenekről is beszélnünk kell. De hát, ha hazánk, ez a protestantizmus, a protestáns papság és középosztály által megvédett és fentartott ország, még ma is „Regnum Marianumf melyből a katholikus klérus semmi titkot nem csinál: akkor, mi csak kiáltsunk és kiálthatunk in infinitum, mert a mi kiáltásunk az illetékes fórumig úgy sem hallatszik. Nem hallják meg sem a Synhedrium, sem a király vitézi. Megtörtént ugyan, — jegyezzük fel a történetiró számára: anno 1896 ápril 22-én, — hogy a magyar ref. egyház konventje, éppen egyházkerületünk nagyérdemű és nagybefolyásu főgondnokának elnöklete alatt indítványt tett arra nézve, hogy a magyar ref. papság érdekében kerestessék meg az országos költségvetést előkészítő pénzügyi bizottság, miszerint hozza ajánlatba a lelkészi fizetések 600 s majd (!) 800 forintra leendő állami kiegészítését. Hát hiszen szép ! Szép és bölcs dolog a fokozatos haladás, — hanem a „Debreczeni Lapnak“ mégis alighanem igaza van, midőn „az 1848 XX t.-czikks a kormány és a protestánsok“- czimü közleményében, a kon vent fent jelzett „örvendetes határozatát“ birálva azt mondja, hogy addig, mig mi csak a minimum biztosítását kérjük az államtól, nem sokkal lépünk túl a „koldus alamizsna“ határán. Taláu ideje volna, egyszer valahára, nyíltan és követelőleg kilépnünk! Ideje volna a XX. t.-czikk végrehajtását követelve, a protestáns lelkészi kart az anyagiak gondjától megszabadítani s helyzetének ideális magaslatára felemelni. Bánffy báró, a minisztereluök ugyan kijelentette a főrendi ház legutolsó ülésén, hogy az országgyűlés ezen cyclusában, nem szándékozik az egyházi dolgok közül semmit elővenni, — de hát nekünk nem szabad engedni. Csak zörgessünk és kiáltsunk, mert jogunk van — legalább kiáltani. Mig a prot. papság annyira szegény marad, hogy még „kolduló papok“ is kerülhetnek ki közüle, — méltóztassanak elhinni, hogy a protestáns papság nem fog — evangelizálni. A legelső komoly lépés az egyházi élet felüditésére az, hogy a kor követelményei és az igazság értelmében, rendezzük a lelkészi fizetéseket. Ezt pedig munkába venni, nem a porszemeknek, hanem az egyház egyetemének a kötelessége. Barakonyi Kristóf. 3*
