Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-07-18 / 29. szám
Nyolczadik évfolyam. 29. szám. Pápa, 1897. julius 18. *--------------------------# •A. lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Dr. Antal Géza felelős szerkesztő ozimére küldendők. *--------------------------* Az egyház és iskola köréből. Ddegjelenik minden vasárnap. «-----------------------------* A.z előfizetési dijak (egész évre 4 írt, félévre 3 írt), hirdetések, reolam atiók Kemenczky Lajos ozimére, a lap kiadd Ifivatálához küldendők, i *--------------------------------------------------# A méregkeverő. A Budapesti Hírlap 1897. jul. 1. számában „az egyházpolitika fináncziái“ czimmel közölt egv vezérczikket, a melynek Íróját egy szóval alig lehetne hivebben jellemezni, mint a méregkeverő. A Budapesti Hírlap az egyházpolatikai harczok alatt, valamint azok lezajlása óta is folyton hintette ugyan a visszavonás magvait szította, a féltékenység tüzét, gyanúsítva — de folyton gyanúsítva a protestánsokat, dédelgetve, az ultramontán törekvéseket, — oly hitvány módon azonban még alig lépett síkra, mint az imént említett vezérczikkében. Ebben u. i. azt mondja, hogy a lelkészi illetmények tervezett javítását, a mi a kincstárra egymilliószázezer forintot ró egyelőre, oda számítjuk az egyházpolitika teherszámlájára, mivelhogy ez nem egyéb, mint a papoknak nyújtott Kárpótlás elvesztett stóla, dijaikértMert hát szerinte „a dolog egyszerűen úgy áll, hogy a rosszul fizetett protestáus papság, mely vezetői kedvéért a kormány egyházpolitikáját fölkapta és melegen pártolta, most tapasztalja annak különösen a protestánsokra nézve káros anyagi következményeit. A baj oly Dagy mértéket kezd ölteni, hogy a ptotesténsok vezető férfiai attól tartanak, hogy a lelkészek tömegesen elhagyják (mit? vallásukat? nem!) a kormánypártot s az oppoziczióba csapnak át. E veszedelemnek elejét venni siet a kormány. Ez a törvényjavaslat azonban a római és görög katholikus papokat kiveszi, kiknek kongruáját nem az állam fizeti, hanem majd a hatholikus kongresszus a főpapi javadalmak megterhelésével. Ily körülmények között a katholikus vezető férfiak nem tehetnek mást, minthogy megüzenik a kormánynak, hogy ha a protestnsoknak külön jutalmazást tervezi a közkincstárból, ehhez a katholikusok beleegyezését nem követelheti és ne várja ingyen, hanem igenis a katholikusok hajlandók megalkudni a kormánynyal a görög keleti, a prot. és zsidó lelkészek szubvencziója iránt, ha viszont ez áldozatért és szívességért cserébe a kath. autonómiában oly jogokat kap a magyar kath. egyház, mely ennek az állammal szemben való önállóságát, szabadságát, és jövendő fejlődését biztosítják. A protestánsok és zsidók pénzt kapnak az államtól, a katholikusok jogokat, önállóságot és szabadságot.“ íme igy igyekszik a Budapesti Hírlap, hogy megteremtse a belső békét, a felekezetek között az egyetértést, akarom mondani, igy keveri a mérget az a lap, a mely farizeusi képmutatással veri a mellét, hogy ő az igazi a nemzeti ideálok első orgánuma; ő a nemzeti erők egye! sitésének s ez által a magyar nemzet jövendő nagyságának első munkása. Pedig hát csak „a mi házunk, a mi I nyomdánk, a mi betűnk — a mi zsebünk“ az ideálja, a mi előtt hódol, a mit imád. Fogalma sincs arról a prot. szabadéivüségről, a mely azt tartja, hogy a hit dolgában nincs, nem lehet kényszer. Elbucsuztatja szépen gróf Bethlen Gábort, de megfeledkezik, jobban mondva nem akar emlékezni, annak a nagy Bethlen Gábornak eme szinigazság nyilatkozatára : az Isten magának 'tartotta fönn a lelkiismereten való uralkodást. Ki mint él ; úgy Ítél, tartja a közmondás. Csak egy a vagyonosodást minden más czélnak fölébe helyező, vagy pénzért paraucsra dolgozó újságíró képes ily aljas gyanúsítással illetni a protestáns papságot s a protestánsok vezető férfiait, hogy az állam által most megfizettetik magukat. A lelkészi illetmények tervezett feljavítása tehát csak a kormány önző számításából folyó s az elfogadót is megbélyegző jutalom. Hát nem emlékezik a B. Hírlap rá, hogy mit tett ebben a dologban már az 1848-diki oszággyülés; és arra se emlékszik, hogy már az egyházpolitikai harczok idején, maga gr. Apponyi Albert is sürgette, hogy a protestánsok megfelelő állandó évi segélyt kapjanak az államtól, a mi törvényben gyökerezzék s a minek kiadása ne függjön a törvényhozás esetleges szeszélyeitől ? Hát arra se emlékszik a B. H., hogy az állami anyakönyvezést az egész nemzeti páit s épp a B. Hírlap is teljes erővel sürgette?! S ha igy van, pedig igy van: akkor is csak megbélyegző jutalom a fizetések rendezése azért, mert jól viseltük magunkat és megvesztegetés a jövőre nézve ? Csak elhomályosult elme mondhatná ezt! A többek közt azt is mondja a boldogtalan, hogy „a kiindulási alap törvényes és jogos, a mennyiben az 1848: 20. t. ez. teljesítése van benne. Ámde ez a t. ez. nem tesz megkülönböztetést [katholikus és nem katholikus lelkészek között, igy tehát elő áll az az eset, hogy az ország polgárainak egy része fizetni fogja a másik rész papi illetményének állami fölemelését adója arányában." Csak aztán legalább mondaná meg ez a híres jog-28
