Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-18 / 16. szám
247 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 248 jóravalóság iránt, a pártgyülölet nem lövöldözi-e lópten-nyomon a rágalom mérges nyilait a legjobb szándék ellen is!? Sőt ■— s ennek fölemlitóse fáj legjobban—egészen a saját körünkben és csak kevéssel a mostani nagy hót előtt egyikmásik egyházi lapunkban oly gyűlölködő hangokat hallottunk, a mik a hajdani „feszítsd. meg“ kiáltásra emlékeztetnek. Nem szabad ezeknek igy lenniek atyámfiai! Ha nincs közöttünk Isten-adta, természetes választó fal és ellentét, pedig nincs, ne akarjunk minden áron mi magunk emelni. Ha a Krisztus mindnyájunkat, a kik hiszünk benne, megváltott: ne legyünk önzők és szemólyválogatók mi se. Ha ő kijelentette, hogy minden nemzetségből kedves Isten előtt az, a ki őt féli és az ő parancsolatait megtartja: akkor mi se akarjuk egy ember kormánya alá hajtani az emberiséget, ha mindjárt pápának nevezik is azt. Épen a Krisztus példája mutatja, hogy mennyire tévedhetnek a gyarló emberek a személyek és dolgok megítélésében ; mutatja, hogy az elvakult szenvedély keresztre feszitheti az ártatlanságot és megkegyelmez az igazi gonosznak. De mutatja másrészről azt is, hogy a hamisság győzelme, a nemtelen eszközökkel kivivott diadal nem tarthat sokáig. Feltámadása után békességgel köszönté Jézus a tanitványait. Békességgel köszöntjük mi is a magyar haza összes fiait. Vessük el a kicsinyes gyanakvás, a harag, irigység és boszu nemtelen fegyvereit, a mik az ártatlanságot se kimólik; emeljük fel a szeretet, béke és egyetértés zászlóját, s harczoljunk alatta azzal a boldogító bittel, hogy fel fog virulni politikai és egyházi közéletünk és hogy nemes küzdelmeink jutalma nem fog elmaradni. Kis József. Sorakozzunk. Tiszt. Máté Lajos ur e lapok 14-ik számában azon mindnyájunk óhaját képező indítvány nyal lépett fel, hogy írják meg ref. egyházaink lelkészei a saját egyházuk történetét, majd alább indítványa folyamán azt is felemlíti, hogy munkásságára számit egyházkerületünk más buzgó tagjainak is. Ezen az alapon magamra veszem én is a felhívást és a tervezett épület megalkotásához munkásul szívesen ajánlkozom. Én ugyanis határozottan helyes dolognak tartom T. Máté Lajos ur indítványát, mert a szóban forgó munka nemcsak hogy erőnket nem múlja felül, hanem még azt is hozzá tehetjük, hogy nem is írhatja meg senki jobban ref. egyházaink történetét, mint az azok életével amúgy is ismerős lelkésztestvéreink. Nem is azon czélból szólok tehát az indítványhoz, hogy annak fontosságát hangoztassam, hanem hogy a tervezett munkásság eredményeinek biztosítása czéljából azon módozatokat megemlítsem, a mik mellett én a tervet, dunántúli ref. egyházaink történelmének megírását, megvalósíthatónak tartom. Mindenek előtt szükséges lenne, hogy számláljuk meg magunkat, hogy hányán vagyunk, kik a munkára vállalkozunk, mert bár mindegyik lelkésztestvérünk munkálkodására számítunk, mégis lesznek többen kik különböző körülményeik miatt a munkában majd nem vesznek részt, azért ezt jó tudnuuk, minthogy viszont lesznek buzgó munkásaink, kiknek saját egyházuk történelmén már nincs mit felkutatniok, őket tehát a kezük ügyébe eső szomszédos egyház történetének megírására felhívhatjuk. De hogy ezt megtehessük, azt mondó vagyok, hogy ezen folyó év első felében vagyis jun. 30-ig jelentkezzünk mindannyian, kik egyházkerületünk egyházai történelme megírásának nagy és szép munkájában részt venni kívánunk, a T. Máté Lajos ur részéről is említésbe hozott Nt. Thury Etele urnái, kit ügyszeretete, tudománya, munkássága e mozgalom központjául a legtermészetesebben ajánlanak, s jelentsük be nála, hogy közülünk kiki, mely egyház vagy egyházak történelmének megírásával óhajt foglalkozni. A siker attól függ, jelentkezünk-e elegen ahhoz, hogy 278 egyházunk történelmének megírását, munkafelosztással, remélnünk lehet. Valamennyi egyházunkat említettem, bár ismeretes dolog, hogy igen soknak története már közkézen forog, sőt egész egyházmegyéé is megjelent. Ha a jelentkezések a záros határidőben megtörténnek, Nt. Thury Etele ur közzé tenné, hogy közülünk ki melyik egyház történelmének megírásával foglalkozik, s most következnék másik indítványom, a mely azt czélozza, hogy az elvállalt munka elkészítésével a végtelenig késni nem szabad. Nézetem szerint egy-egy még oly gazdag múltú egyházunk történelmét is meg kell, mert meg lehet Írni e század végére, vagyis 1900 decz. 31-ig. Nézetem szerint egy-egy zajtalanabb múltú egyházunk történelmének megírására egy év teljesen elegendő, mert hiszen ne feledjük, hogy jól írni meg valaminek a történetét, nem épen abban áll, hogy mindent, de mindent megírjunk, hanem abban áll, hogy gyakran kedves, tetszetős gondolatainkat, ha tárgyunkba nem illők, feláldozni, elhallgatni bírjuk. Mivel igy egy-egy évet számíthatunk legtöbb egyházunk történetének megírására, azt hiszem, meg lehetne tartani évenként beszámolásainkat munkánkról az őszi egyházkerületi gyűlés idején, a mikor egyszersmind 2—3 munkatársunk munkakedvünk fokozásául egy-egy szemelvényt olvasna fel előttünk elkészített munkájából. Ezen találkozásaink nézeteink kicserélésére, egymásnak a munka terén való további lelkesítésére szolgálnának. Második teendőnk lenne tehát, hogy már a folyó évi őszi egyházkerületi közgyűlés idején, azok a munkatársak kik munkáikkal elkészülnek, azt magukkal hozzák, vagy