Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-04-18 / 16. szám

247 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 248 jóravalóság iránt, a pártgyülölet nem lövöldözi-e lópten-nyomon a rágalom mérges nyilait a leg­jobb szándék ellen is!? Sőt ■— s ennek fölemli­­tóse fáj legjobban—egészen a saját körünkben és csak kevéssel a mostani nagy hót előtt egyik­másik egyházi lapunkban oly gyűlölködő han­gokat hallottunk, a mik a hajdani „feszítsd. meg“ kiáltásra emlékeztetnek. Nem szabad ezeknek igy lenniek atyámfiai! Ha nincs közöttünk Isten-adta, természetes vá­lasztó fal és ellentét, pedig nincs, ne akarjunk minden áron mi magunk emelni. Ha a Krisztus mindnyájunkat, a kik hiszünk benne, megváltott: ne legyünk önzők és szemólyválogatók mi se. Ha ő kijelentette, hogy minden nemzetségből kedves Isten előtt az, a ki őt féli és az ő pa­rancsolatait megtartja: akkor mi se akarjuk egy ember kormánya alá hajtani az emberiséget, ha mindjárt pápának nevezik is azt. Épen a Krisz­tus példája mutatja, hogy mennyire tévedhetnek a gyarló emberek a személyek és dolgok meg­ítélésében ; mutatja, hogy az elvakult szenvedély keresztre feszitheti az ártatlanságot és megke­gyelmez az igazi gonosznak. De mutatja más­részről azt is, hogy a hamisság győzelme, a nem­telen eszközökkel kivivott diadal nem tarthat sokáig. Feltámadása után békességgel köszönté Jé­zus a tanitványait. Békességgel köszöntjük mi is a magyar haza összes fiait. Vessük el a kicsi­nyes gyanakvás, a harag, irigység és boszu nem­telen fegyvereit, a mik az ártatlanságot se kimólik; emeljük fel a szeretet, béke és egyetér­tés zászlóját, s harczoljunk alatta azzal a boldogító bittel, hogy fel fog virulni politikai és egyházi közéletünk és hogy nemes küzdelmeink jutalma nem fog elmaradni. Kis József. Sorakozzunk. Tiszt. Máté Lajos ur e lapok 14-ik számában azon mindnyájunk óhaját képező indítvány nyal lépett fel, hogy írják meg ref. egyházaink lelkészei a saját egyházuk tör­ténetét, majd alább indítványa folyamán azt is felemlíti, hogy munkásságára számit egyházkerületünk más buzgó tagjainak is. Ezen az alapon magamra veszem én is a felhívást és a tervezett épület megalkotásához munkásul szívesen ajánlkozom. Én ugyanis határozottan helyes do­lognak tartom T. Máté Lajos ur indítványát, mert a szó­ban forgó munka nemcsak hogy erőnket nem múlja felül, hanem még azt is hozzá tehetjük, hogy nem is írhatja meg senki jobban ref. egyházaink történetét, mint az azok életével amúgy is ismerős lelkésztestvéreink. Nem is azon czélból szólok tehát az indítványhoz, hogy annak fontos­ságát hangoztassam, hanem hogy a tervezett munkásság eredményeinek biztosítása czéljából azon módozatokat megemlítsem, a mik mellett én a tervet, dunántúli ref. egyházaink történelmének megírását, megvalósíthatónak tartom. Mindenek előtt szükséges lenne, hogy számláljuk meg magunkat, hogy hányán vagyunk, kik a munkára vállalkozunk, mert bár mindegyik lelkésztestvérünk mun­kálkodására számítunk, mégis lesznek többen kik külön­böző körülményeik miatt a munkában majd nem vesznek részt, azért ezt jó tudnuuk, minthogy viszont lesznek buzgó munkásaink, kiknek saját egyházuk történelmén már nincs mit felkutatniok, őket tehát a kezük ügyébe eső szomszédos egyház történetének megírására felhívhat­juk. De hogy ezt megtehessük, azt mondó vagyok, hogy ezen folyó év első felében vagyis jun. 30-ig jelentkezzünk mindannyian, kik egyházkerületünk egyházai történelme megírásának nagy és szép munkájában részt venni kívá­nunk, a T. Máté Lajos ur részéről is említésbe hozott Nt. Thury Etele urnái, kit ügyszeretete, tudománya, munkás­sága e mozgalom központjául a legtermészetesebben aján­lanak, s jelentsük be nála, hogy közülünk kiki, mely egy­ház vagy egyházak történelmének megírásával óhajt foglal­kozni. A siker attól függ, jelentkezünk-e elegen ahhoz, hogy 278 egyházunk történelmének megírását, munka­felosztással, remélnünk lehet. Valamennyi egyházunkat em­lítettem, bár ismeretes dolog, hogy igen soknak története már közkézen forog, sőt egész egyházmegyéé is megjelent. Ha a jelentkezések a záros határidőben megtörténnek, Nt. Thury Etele ur közzé tenné, hogy közülünk ki melyik egyház történelmének megírásával foglalkozik, s most kö­vetkeznék másik indítványom, a mely azt czélozza, hogy az elvállalt munka elkészítésével a végtelenig késni nem szabad. Nézetem szerint egy-egy még oly gazdag múltú egyházunk történelmét is meg kell, mert meg lehet Írni e század végére, vagyis 1900 decz. 31-ig. Nézetem sze­rint egy-egy zajtalanabb múltú egyházunk történelmének megírására egy év teljesen elegendő, mert hiszen ne fe­ledjük, hogy jól írni meg valaminek a történetét, nem épen abban áll, hogy mindent, de mindent megírjunk, ha­nem abban áll, hogy gyakran kedves, tetszetős gondola­tainkat, ha tárgyunkba nem illők, feláldozni, elhallgatni bírjuk. Mivel igy egy-egy évet számíthatunk legtöbb egy­házunk történetének megírására, azt hiszem, meg lehetne tartani évenként beszámolásainkat munkánkról az őszi egyházkerületi gyűlés idején, a mikor egyszersmind 2—3 munkatársunk munkakedvünk fokozásául egy-egy szemel­vényt olvasna fel előttünk elkészített munkájából. Ezen találkozásaink nézeteink kicserélésére, egymásnak a munka terén való további lelkesítésére szolgálnának. Második teendőnk lenne tehát, hogy már a folyó évi őszi egyházkerületi közgyűlés idején, azok a munkatársak kik munkáikkal elkészülnek, azt magukkal hozzák, vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom