Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-12 / 15. szám
227 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 228 vallásukat, szokásaikat, művelődési irányukat, és a magyarral nemzetiségi különbségük daczára kezdettől fogva egy politikai nemzetet képeztek. Ha mint harczban edzett és harczhoz szokott népben, volt is ősejnkbeu bizonyos mérvű nyerseség, a mely őket a kalandos hadjáratokra ösztönözte, mégsem látjuk, hogy más népek, vagy fejedelmekhez akármelyik korban zsoldosokul szegődtek volna. Midőn pedig őseink a magasabb művelődés alapjait magában rejtő keresztyénséget ugyszólva önként és nagyobb küzdelem nélkül rövid időn felvették: ezen művelődésnek nemcsak igaz híveivé, de egyszersmind őreivé is váltak. Nincs egyetlen nemzet és állam Európában, a mely a keresztyénség védelmére annyit áldozott volna, mint a magyar nemzet, s ez mutatja a nyugoti czivilizáczióhoz való erős ragaszkodását. De még ezen czivilizáczióhoz való erős ragaszkodás sem tudta oda vinni nemzetünket, hogy alkotmányos jogairól lemondjon, állami önállóságát bármely érdekből korlátoztatni engedje. A nyugoti keresztyénség a középkori állami elmélet szerint egy nagy népcsaládot képezett a római pápa és a német császár főnöksége alatt: az összes államokban látjuk ezen elmélet nyomait abban, hogy a pápa és császár az államok nemzetközi és bel ügyeibe beleavatkoztak. Csaknem egyedül Magyar-ország volt az összes államok között, a mely minden ily beavatkozást visszautasított. A kelet és nyűgöt közötti évezredes harczban sok, nagy vereséget szenvedett hazánk és nemzetünk ; voltak esetek, a midőn már szinte a nemzeti lét sírjának szélén állani látszott; de az Isten csodás gondviselése és segítsége épen akkor volt hozzá legközelebb, a midőn arra legnagyobb szüksége vala. Egyszer a központi hatalom túlsúlya, máskor a közérdeknek meghódolni nem akaró olygarchia látszottak veszélyeztetni alkotmányát és öszhangzatos állami működését. De mindezen veszélyeket legyőzte, a kapott sebeket és sérelmeket kiheverte a belsejében élő erkölcsi erőre támaszkodva Isten különös kegyelméből. A midőn a legnagyobb csapás, a legnagyobb leveretés érte Mohácsnál, a hol elhullott a nemzet szine-java és erőszakkal szétszakittatott a nemzet teste, mert három úr hatalmába került az ország: akkor jelent meg, mint uj szellemi szikra a nemzet lelkében a reformáczíó, a keresztyén vallásnak külsőségektől megtisztított azon evangeliomi alakja, a mely a vallást az ember belső érzelmeire alapító tanaival legjobban összhangzott a komoly, az értelem által inkább, mint az érzelem és érzékiség által vezetett magyar jellemmel. Nem csoda, ha a megtisztított vallás oly hamar elterjedt az egész magyar népnél és annak nemzeti nyelven hirdetett igéi nyújtottak megnyugtatást, vigasztalást a sziveknek akkor, a midőn azt a haza sorsán aggódó lélek az ország sorsának folyásában nem találhatott. Sokan talán veszedelemnek tartják az ős evaugeliomi vallásalaknak hazánkban való elterjedését, mert ezáltal a különben is részekre szakadt nemzet még jobban megosztatott, a vallási villongások által is növeltetett azon ellentétek száma, a mely a magyart a magyarral szembe állitá. És mégis azt mondhatjuk, hogy az isteni gondviselés nemzetünk javára bölcsen intézte igy a világtörténelem eseményeit. Lehetetlen be nem látnunk, hogy ezen éltető szellemi mozgalom megindulása nélkül hazánk mai nap nem is volua magyar. Mert ezen, a nemzeti szellem fejlődésére oly válságos korban, a reformáczíó erősítette, sőt terjesztette a magyarságot élő szóval, iskoláival, irodalmával, jótékony visszahatást idézve elő e tekintetben nem protestáns testvéreinknél is. Ezen erősen lüktető szellemi mozgalom nélkül hazánk talán teljesen elveszítette volna alkotmányosságát, mert a semmi külső kényszert nem tűrő lelkiismeret-szabadság ébren tartotta a politikai szabadság utáni vágyat és annak megvédésére való készséget is. Még azon üldöztetések is, a melyeken protestáns egyházuuk átment, bár nehezek, súlyosak, sokszor kegyetlenek voltak, csak azt bizonyították be örök tanulságául üldözőknek és üldözötteknek egyiránt, hogy az igazságot erőszakkal elnyomni és megsemmisíteni nem lehet. Ennek folytán lesz hazánk a lelkiismereti és polgári szabadságnak classikus földjévé, a hol boldogan, szabadon és egyetértésben élhet a haza minden polgára vallás, faj, nemzetiségi különbség nélkül. Teljék be hát szivünk örömmel és hálával a mindenható Isten gondviselése iránt, a ki hatalmas karjával nemzetünket, hazánkat, alkotmányunkat ezer éven keresztül megtartotta, védte, oltalmazta. A kinek akaratából most, midőn nemzetünk életének második ezredéves korszakába belép, teljes egyetértés uralkodik felséges apostoli királyunk és a nemzet fiai között. Az isteni bölcsesség vezérli az uralkodók szivét, ő hajtotta felséges Urunk szivét nemzetünkhöz annyira, hogy annyi balszerencse és oly sok viszály után hazánk népe, minden egyes vallásfelekezetünk az ő igazságosan és méltányosan országló hatalmas karjának védelme alatt egyenlő jogot és biztonságot találhat. Szenteljünk tehát ünnepet mi is, a kiknek minden szivdobbanása közös a hazáéval, e dunántúli ev. ref. egyházkerület minden egyházában annál nagyobb örömmel) mert nekünk minden egyházunk kizárólag magyar. Adjunk hálát Istennek, hogy hazánkat a letűnt ezer évben megtartotta, megvódelmezte, hogy nemzetünk hivatását, feladatát betölteni segítette, hogy adott lelki erőt ahhoz, miszerint nemzetünk a közművelődés terén a sokkal kedvezőbb viszonyok között élt más nemzeteket újra éledésének rövid korszakában beérhesse, hogy adott nekünk nagy, nemes lelkű férfiakat, a kik életükben lankadatlan buzgósággal munkáltak a haza szellemi és anyagi jóllétén, a tudomány, a művészet haladásán, életükkel, vérükkel védelmezték a haza jogait, biztonságát, szabadságát, haláluk után pedig áldott emlékezetükkel,buzdító példájukkal élesztik a késő utódokban is a hazaszeretetei, önzetlen hűséget. Imádkozzunk a hazáért, annak boldog jövendőjéért, felvirágzásáért, népének egyetértéséért. Imádkozzunk koronás királyunkért, annak hosszú életéért, dicsőségéért, magának és családjának boldogságáért. E czélból felhívom szeretett lelkésztársaimat, hogy
