Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-08 / 10. szám
145 DŰNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 146 házunk javát, hogy mindannyian különbség nélkül a szerencsés napok közé számíthassuk azt a | napot, melyen ő foglalta el egyházkerületünk püspöki székét! * * $ Életrajzát röviden a következőkben adjuk: Antal Gábor ama a ritka, de annál nagyobb tiszteletre méltó egyéniségek közé tartozik, a kik teljesen önerejükből, saját munkásságuk és kiválóságuk segélyével emelkednek fel az ismeretlenség homályából a köztisztelet és elismerés magaslatára. 1843 máj. 10-ikén született Szent-Király-Szabadján teljesen szegénysorsu szülőktől, úgy hogy — miután a pápai főiskolába került — már kis deák korától kezdve egészen maga tartotta fenn magát részint magántanitás utján, részint az iskola segélyezésével. 0 is ette egykor a kis konviktus szűkös kenyerét s ime a jó Isten kegyelme és saját szorgalma s tehetsége hova emelte! Sok szegény fiút lelkesíthet még az ő példája! Kiváló szorgalmával és tehetségével csakhamar megnyerte tanárai szeretetét, a mely az idők haladtával mind inkább fokozódott iránta s mikor Kerkapoly Károlyt képviselővé választották, e nagyhirü tanár helyettesítésével fiatalkora mellett is őt bizták meg az 1865— 66-ik iskolai évben. A következő iskolai óv elején Monoszlón káplánoskodott, a második felében pedig ismét Kerkapolyt helyettesitette, tanitván a bölcsészeti és politikai tudományokat. Ezután másfél évet külföldi egyetemeken töltött szorgalmas tanulmányozásban ; és pedig egyet a berlini, félévet pedig a zürichi egyetemen, hol a magyar egyletnek titkára is volt. 1869-ben avatták fel lelkésszé s ugyanaz év május havában megválasztották a pápai főiskola tanárául Kerkapoly helyébe. Mint tanár kiváló eredménynyel működött. Előadásai forma és tartalom tekintetében a közönséges mértéken felül állottak. S bár a legelvontabb tudományokat tanította, melyek sokszor még a legalaposabb szakember előadása mellett is hatástalanok és unalmassá gukkal elijesztök: az ő előadásaira mindig örömmel mentek hallgatói s nagy élvezettel és érdeklődéssel hallgatták, mert eleven előadásmódjával, gyakorlati példáinak, hivatkozásainak találó voltával a legelvontabb tételbe is életet öntött s le tudta kötni hallgatói figyelmét. Tanítványaival való magánérintkezésben is oly szívélyes és előzékeny tudott lenni, hogy azok vonzalmát és bizodalmát egészen megnyerte. — A minthogy püspökké választatásának nem utolsó tényezője volt ama sok rokonszenv és szeretet, melyet mint tanár keltett tanitványaiban. De megnyerte a városi közönség szeretetét is, mert a város közéletének minden terén tevékeny szerepet játszott. Antal Gábort általában a gyakorlati irányú tevékenység jellemzi. Nagy munkaerejét különösen ily irányú alkotások létesítésére szerette fordítani. A főiskola javára rendezett sorsjáték megvalósításában pl. nagy része volt. S ennek a jellemvonásának lehet tulajdonitani, hogy széleskörű tudományossága s nagy formaérzéke mellett is — mit beszédeiben s minden Írott munkájában észrevehetünk — nagyobb arányú irodalmi munkásságra nem adta magát. A debreczeni zsinaton ő volt a főiskola képviselője. 1887-ben tanári szókét felcserélte az ácsi nagy gyülekezet katedrájával s azóta e gytilekzet körében is számos maradandó alkotás köszöni neki létrejöttét. Ama tevékenysége, a mit azóta egyházkerületünk és főiskolánk érdekében kifejtett, sokkal ismeretesebb, hogysem róla hosszasabban kellene beszélni. Elég a többek közt megemlíteni, hogy ő működött legelőször államsegély kieszközlésén főgymnáziumunk részére s különösen az ö indításának és agitácziójának köszönhető, hogy az új hatalmas gymnáziumi épület mostani gyönyörű helyére épült s nem a Tapolcza melletti eldugott helyre. Nagy munkakedve és gyakorlati tevékenysége előtt most még sokkal szebb és tágasabb tér nyílott meg, s nem alaptalan az a reményünk, hogy nevét jeles és maradandó alkotások örökítik majd meg egyházkerületünk és főiskolánk történetében. Adja Isten, hogy úgy legyen ! B. I. Egyházmegyei gyámoldák. Eljött már, a kit a szent atyák vártak: készen van az ev. ref. egyetemes gyámintézet, mely egy újabb s szebb korszaknak kezdetét képezi a lelkészi, elhagyatott családok életében. Mert hogy most kilátásba helyezett segélynyújtásával is — bár nem elégítheti ki teljesen az igényeket — megnyugtató, —- azt nem lehet tagadni. El kell ismerni, hogy a kinálkozó források mérlegelésével többet tenni ezúttal még nem lehetett. De alig hogy megszületett az új intézmény sőt már előbb is, ennek reményében : napi rendre került az egyházmegyei gyámoldák ügye, illetőleg az ezek sorsáról való eszmecsere. Magán beszélgetések, hirlapi közlemények tárgyát egy-, iránt képezte azon kérdés, hogy mi történjék ezekkel, — fentartandók-e, vagy megszüntetendők s ha igen, mikópen? Az ok, mely ezt előidézte — mint köztudomású is — a lelkészi kar által viselt tehernek könnyítése, azután pedig, hogy majdan az egyházmegyei alap gazdátlan vagyonná ne legyen, szintén ismert oknál fogva. Mindkét okból való kiindulás helyes. S bizonyos, hogy különösen az egyházmegyei gyámoldákkal már a közel jövőben le kell számolni teljesen. Erre nézve már többféle tervezetről hallottam vagy olvastam, de nekem — megvallom —
