Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-01 / 9. szám
137 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 133 testület, mindig egyik legkiválóbb tagjának ismert, tudott és vallott. Mélyen fájlaljuk tehát gyászos elköltözéseden. Nyugodjál békén sirod ölében. Kicsinyeidnek meg a jó Isten majd gondjukat viseli. Isten veled ! Abany Lajos. tanító. fáifM. Az egyiptomi tanulmányút. Visszaérkezve Egiptom örökzöld földéről a drága magyar haza ifjú és szép fővárosába, s végre munkaköröm helyére, kedves kötelességemnek tartom e lapok igen tisztelt olvasó közönségét tudósítani arról a sok rdekes dologról, amit a hét hétig tartott hosszú utazás alatt láttunk és tapasztaltunk. Mindenekelőtt azonban hálás köszönettel tartozom annak a férfiúnak, akinek maradandó érdemei vannak a magyar középiskolák fejlesztése terén és kinek kitartó buzgólkodása tette lehetővé, hogy a magyar argonauták ezen kis, de lelkes csapata ismeretek szerzése végett tengerre szállva felkereste a múltak dicsőségét hirdető felséges műemlékeket, azokat a romjaikban is bámulatba ejtő oszlopcsarnokos templomokat, melyeket több ezer évvel ezelőtt élt, de el nem porlott, hanem nagyobbrészt a gizehi múzeumban levő uralkodók, hatalmas faraok, ptolemeusok és ezézárok építettek, áldozva isteneik dicsőségének és hirdetve a maguk hatalmát. Az a férfiú, ki a görögországi és római tanulmányút után az egiptomit rendezte és tette lehetővé : Méltóságos dr. Klamarik János miniszteri tanácsos úr. Ki szives volt útravalóval is ellátni a társaságot, midőn január 7-én Nagys. dr. Goldziher Ignácz, Nagys. dr. Beöthy Zsolt egyetemi tanárok és Nagys. dr. Platz Bonifácz Szeged tankerületi főigazgató urak vezetése alatt útnak eresztette a lelkesült hangulatban levő tanférfiakat, mondván : vigyázzanak egészségökre és pénzükre, hogy fennakadás ne legyen. Nem is volt semmi fennakadás se, mert a szép „Cleopatra“ 5300 lóerővel hasította az adriai, joni és közép-tenger hullámait Triesztő! Alexandriáig és nem is állott volna meg, ha egy kis tengeri vihar miatt nem vezették volna be a zantei kikötőbe. De mivel a derék G. Costanso hajós kapitány jobban ügyelt a szép egyiptomi királynő nevére keresztelt Lloyd hajóra, mint 1926 évvel ezelőtt, Kóma alapításának 723 ik esztendőjében, Antonius — a hős római hadvezér — a felvilág bírója a maga Cleopatrájára, azért 1V2 órai lassú közelítéssel és kerüléssel — január 10-én d. u. 2V2 órakor beeveztünk a nyílt tengerről, a messziről elég szépnek látszó görög város kikötőjébe, hol a hajót nem kötötték ki, hanem lekötötték és igy nem messze az epirusi partoktól az actiumi ütközet meg volt nyerve és Antonius se vol elveszve; a jámbor utasok pedig élőkéi ültek örvendve, hogy egy időre megszabadultak a haragos Neptunus kocsiján való utazástól. Másnap is fújt a szél nagyon, midőn felhúzták a vasmacskákat, megoldozták a köteleket és hajócskánk útnak eredt, hanem már ekkor viharedzett társaságot talált a nyílt fedélzeten, mely szembe nézett minden vészszel, viharral, csak az étterem hintaszerü mozgásával nem igen tudott megbarátkozni. Legalább elgondolkodhatott a jövendőn és vigasztalhatta az a reménység, hogy majd máskép lesz Egyiptom földén, hol mint a Thom. Cook a Son ezég vendégei paradicsomi életet élünk, elég lesz felmutatnunk a már zsebünkben levő tenyérnyi kártyát, és mint tündérországban minden kívánságunk teljesülve lesz, miután nekünk Egyiptom az Ígéret, nem pedig a szolgaság és szenvedések földe lószen. Úgyis volt, mert öt napi tengeri utazás után jan. 13-án reggel 6 órakor, egy hétfői napon megérkeztünk Alexandria kikötőjébe, hol a Cook ezég emberei már vártak és hangos kuk, kuk . . . kiabálás mellett, megtörtént ismerkedés után bevittek a városba, a vasúti állomáshoz. Az egészen europaias város ismeretlen szép utczáin haladva társaságunk, elszakadtunk a Cleopatra többi utasaitól, kik macedóniai Nagy Sándor városában szálltak meg kipihenni az ut fáradalmait. Mi tovább utaztunk az Alexandria és Cairo között közlekedő gyorsvonaton, mely 198 km. hosszú vonalat 60 — 70 km. gyorsasággal óránként, 9-től déli 12 óráig tettük m^g. Útközben örömmel szemléltük a sugár magas dátolya pálmákat, a sötétzöld mezőket, melyeken a föld népe különböző munkával foglalatoskodott. Kairóhoz közeledve feltűntek az égbe nyúló gizehi pyramisok, melyek 5000 év óta daczolnak az idővel és múlandósággal. Déli 12 órakor szerencsésen megérkeztünk az arabok Masr el Kahira, fényes városába, melynek terein és utczáin csak úgy hemzsegett a sok nép, benszülött és idegen, kocsin és gyalog, lóháton, meg szamárháton, bizonyságául annak, hogy világvárosba érkeztünk, melynek a legközelebbi népszámlálás szerint mintegy 450,000 lakója van. A „Cooku ezég emberei itt sem maradtak el, hanem miután láthatatlan kezek gondoskodtak couffereinkröl, mi magunk —- a nepes es zajos Muski ntezaroi egy szűk oldal közién egyszerre a „Hotel de Nilu udvarán találtuk magunkat, hol szép délszaki fák és növények zöldéinek: pálmák, ficusok, agávék, lebbach akáczfa, sokféle virág nyílik pl. a szép piros rózsa árasztja illatát. Itt mar vart a fogado berlőj© a kész szálláslistával és miután megtudtuk szobáink számát, termeinkbe vonultunk, ki az első, ki a második emeleten, — de mindenünnen szép kilátás van, aztán elhelyezkedtünk, mintha otthon lettünk volna.— Megérkeztünk tehát Kairóba, a mohamedán világnak Konstantinápoly után 2-ik nagy városába, mely abban különbözik az „Arany szarv“ mellett épült musulman várostól, hogy ezt t. i. Kairót maguk az arabok építették, nem foglalták el senkitől se, a saját teremtő erejük alkotása. Jólehet ennek is egy nagy város esett áldozatul,
