Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-05 / 1. szám
3 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 4 jük. A költő ihletett leikével nem liiába nyilvánitá isten csodájának, hogy még áll hazánk. A rettentő viharok után, milyenek más, látszólag sokkal erősebb népeket a semmiségbe sodortak^ magyar hazánk és nemzetünk még szilárdan áll s ezt az évet, mely véghatára a múlt egy tanulságokban gazdag időközének s egyúttal kezdő pontja a rejtelmes jövőnek, egész más lélekkel tekinti mindenki s kell, hogy tekintse, mint a többit. Egy olyan évet élünk most, melyben minden nap ünnep nap. Az ünneplés sok szép külső jelekben nyilvánul. Az alföld népes városai harangszóval és az összegyűlt nép előtt tartott beszédekkel kezdték az uj ezredévet. Az ország egyéb helyein, ha talán kevésbbé meghatóan is, mindenütt említés és goudjlat tárgya az idők folyamának uj kezdete. S az év ezután következő napjain az ünneplésnek külső jelei csak fokozódni fognak, hogy fénypontjukat elérjék a kiállítás nagy ünnepségeiben. Illő és szép dolog ily szemgyönyörködtető ünnepélyekkel is kifejezésre juttatni ez év fontosságát, de e mellett szükséges, hogy lélekben is ünnepeljük úgy, hogy mindenki a benne levő lelkesülést, munkaerőt és képességet a legmagasabbra fokozva fordítsa a közügy felvirágoztatására. S valamint egy rövid év végpontján állva számadást szokott adni a legtöbb ember saját lelkiismerete előtt, hogy a lefolyt évben jól végeztéé dolgait s a szerzett tapasztalatokból ösztönt és tanúságot merit arra nézve, hogy ezután miként felelhet meg jobban kötelességeinek: úgy most mi protestánsok az uj ezredév küszöbén nagyon tanulságos számadást adhatunk a múltról, hogy lelkesülést merítsünk belőle a jövőre. Nyugodtak és biztosak vagyunk abban, hogy a protestántizmus megjelenése és tér foglalása e haza földén nem volt káros a magyar nemzetre nézve, mint némely ellenségeink állítják, hanem inkább számtalan áldást hozott rá. A protestántizmus, mint a nyugat európai szellemnek és műveltségnek legnemesebb és következménveiben leghatásosabb alkotása, a hova csak elhatott mindenüvé eleven tevékenységet, mélyreható szel. lemi mozgalmat vitt be s ezzel újjá szülte az emberek érzés- és gondolkozásmódját. Hazánk tespedő közéletét a mohácsi vész után szintén a protestántizmus villanyozta fel s ez keltett benne oly eleven tevékenységet, szellemi mozgalmat és ellenállási képességet az egymást szakadatlanul követő csapások elviselésében, hogy a legnagyobb veszedelmek halmaza sem tudta végkép megtörni és a nemzet életét kioltani. A protestántizmus volt a nyűgöt európai kultúra minden újabb vívmányainak meghonosítója e földön; a mi egyházunk képezte az alkalmas anyagot, melyben minden uj eszme első sorban talált viszhangra s ez által mig egyrészről megmentett bennünket az-elmaradástól, másrészt az életképességnek mindig újabb elemeivel ruházta fel a nemzetet. Hatása igy természetesen kiterjedt a más felekezetüekre is, és a legnagyobb mértékben elősegítette, hogy azok között is fejlődjenek magasratörő, rendithetlen, valódi puritán jellemek, vezérei és útmutatói a magyar népnek. A protestántizmus működése nélkül talán már nem is volna magyar nemzet, vagy ha volna, akkor a szellemi sötétségnek és elmaradottságnak oly vigasztalan állapotában vergődnék, mint Európa legelmaradottabb népei. Egy második Irland. Nyugodtak lehetünk, hogy protestáns egyházunk megtette kötelességét, a mivel hazánknak tartozott. Sőt büszkék is lehetünk, mert a történet számos lapjai is tanúsítják, hogy kötelességét fényesen teljesítette a múltban. De a fényes múlt csak annál többre is kötelez bennünket a jövőben. Ha saját kizárólagos egyházi érdekeink , egyházunk jövőjének biztosítása nem parancsolná ránk a legnagyobb tevékenységet és lelkes munkásságot, még csupán nemzeti szempontból is a végsőig feszített erővel kell munkálkodnunk egyházunk felvirágoztatásán, hogy folytathassa tovább azt a nemzeti missziót, melyet a múltban végzett. — Laveley E. hires tanulmányában fényesen bebizonyította, hogy azon népekben van a legnagyobb fejlődési képesség s csak azokban van meg a nyugodt fejlődéshez okvetlenül szükséges állandóság a közviszonyokban, melyekben a protestantizmus szelleme az irányadó. Mutatja ezt a germán és angolszász népek múltja és jelene, szembe állítva Európa többi népeinek múltjával és jelenével. Ez a történeti tény mutatja meg azt a nagy feladatot, mely e zután is várakozik reánk. Mi tartozunk lenni a magyar nemzet kovásza a jö
