Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-27 / 52. szám

827 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP,______________________________________82_8

Az ismert összegek az év elején úgy a múltra (hátralékok) mint a folyóra — mig ellenben az ismeretlen összegek mindig a lerovásnak megfelelő' összegben a lerovás alkalmával — illetve az év végével — Írandók elő.

59. §. A lerovás a naplóból Írandó be úgy, hogy minden tétel a csoport megfelelő bevételi illetve kiadási czime alatt legyen bevezetve; a naplóból veendő át a kelet, a mely tört alakban iratik (II./27 == február 27) és a napló tétel (czikk) száma, valamint a pénz összege.

A hitelmüveleti és átfutó tételek bejegyzésére nézve, az általános szabályok következők:

1. a kiadás „I. kölcsönkiadott tőke“ czime alatt, a kötelezvényt kiállító adós neve, — lakhelye és a kamatláb; a tartozás folyóra rovata alatt: az adósnak — folyó évben — kölcsön adott összeg; - a lerovás folyóra rovata alatt: a nap.

lóból a kiadás kelte, naplóczikke, — és összege — aként Írandó be, hogy a tartozás összege a lerovás összegének egy vonalon szemben álljon, ugyanekkor azonban nyilvántartás végett, a bevételben: „I. kölcsön kiadott tőkékből“ czime alatt az adós neve, lakhelye és a kamatláb - — a tartozás folyóra rovat alatt: a kölcsönvett összeg1 előírandó.

A mennyiben pedig a tőke kölcsön adás évében visszafizetve nem lett, vagy csak részben fizettetett vissza, a jövő év január 1-sŐ napján : a hátralék ugyanazon czim alatt csak is a bevétel múltra rovatába Írandó.

2. Ha valamelyik adós az általa kölcsönvett tökére fizetést teljesített, akkor a bevétel „I. kölcsön kiadott tőkéből“ czim alatt, a tartozás rovatában az adós terhére irt összeggel szemben ; a lerovás rovata alatt, a naplóból a kellő adatok és az összeg beirandók. (Folyt- köv.)

Könyvismertetés.

A „Koszorú“ uj füzetei.

Jól teszik az újabb esztétikusok, hogy a szép fogalmának meghatározásában oly szigorúan elkülönítik azt a jónak és hasznosnak fogalmától. Gyakori összeköttetésben jelenik ugyan meg egymással e három fogalom, de azért lényegileg igen különbözők. Jó az, ami erkölcsi érzékünket kielégíti, a szép pedig nem áll közvetlenül az erkölcsiség szolgálatában. Hasznos az, a mi bizonyos gyakorlati czélnak szolgál, ami czélszerü, a szép pedig, mint már azt a kőnígsbergai tudós is megmondta, czélszerü lehet ugyan, de a czélszerüség képzete nélkül. A szép fogalmában ma az eszmét keressük első sorban, a mely megfelelő alakban jut kifejezésre.

Minden olyan szép mű, a mely gyakorlati czélnak áll szolgálatában, abban a veszélyben forog, hogy az eszmeit elnyomja benne a gyakorlati czél s megszűnik szép lenni. Egy Aphrodite fej, a mely gyufatartóul szolgál nem szép, valamint nem szép mű az olyan elbeszélés sem, a mely vallásos példálódzásoknak tárháza.

Nem közönséges nehézségekkel állanak szemben a Koszorú kiadványainak Írói. A vallásban való megerősödés a czél s s a czélt elbeszéléseiknek az olvasókra való hatásával akarják elérni. A vállalkozás merész. Az újabb naturalista írók regényeit nem tartjuk szépeknek, de nei

csupán és főkép azért, mert erkölcstelenek. Hogy azonban egyenlő mértékkel mérjünk, kimondhatjuk előre is, hogy az erkölcsös, a jó, még nem szép tisztán azért, mert erkölcsös meg jó.

Annál több dicsérétet érdemelnek a Koszorú Írói közül azok, a kik tényleg szép müveket tudtak teremteni az erkölcsi, a vallásos czél szigorú szemük előtt tartásával is. Különösen, hamegfontoljuk, hogy a tárgy választásánál is nehézségek állottak előttük, melyek a kidolgozásnál még inkább megnövekedtek. Ez a nehézség pedig abban állott, hogy oly tárgyatkellett választaniok, mely a nép érdeklődését és figyelmét lekösse, s hogy aztán a kidolgozásban könnyen érthető, egyszerit stílre, világos szerkezetre kellett törekedniük.

A népszínmű s a népies irányú költészet pangásáról panaszkodnak. Egyátalán azt mondják, hogy nagyon nehéz már a nép élete köréből oly tárgyra, vagy mozzanatra találni, melyet untig el ne csépeltek volna. Mi nem hiszünk e vádban. Oly szegény lenne a mi népünknek lelki világa, szűk a kör, melyre életviszonyai kiterjednek, oly hamar kiapadó forrás lenne a nép költészet forrása, hogy azt pár évtized költői munkássága kimerítette volna ?

„Keressetek és találni fogtok.“ Csakhogy az a kérdés első sorban, hogy ki keres, mert azt, a ki egész világéletében városi életet élt, bajosan fogja a nép érzelemvilágának költészete lekötni, elvarázsolni s arra indítani, hogy költői formát adjon a talált anyagnak. S az a kérdés, hogy mit találunk, mert a durva, a selejtes, még nem népköltészet, csak azért mert a népből került ki.

A szempontokat, melyek a Koszorú népies kiadványainak bírálatában, bennünket vezetnek, ezzel tán eléggé jeleztük. A mi szempontunkból ítélve meg e füzeteket a Nővérek-nek, meg az Aranka történeté-nek meg az Uj birónak rózsás színe mihamar szürkeségre fog bágyadni- Még pedig az unalom szürkeségére. Ezek az elbeszélések semmikép sem valók a népies kiadványok közé. A népiességnek még csak a szele sem suhant át fölöttük. Lantos Sebestyen, a két első füzet Írója, igen gyönge novellista, s úgy látszik abban a hitben van, hogy egy-két odavetett bibliából vett citátum eléggé szolgálja a vallásos czélt, a népies irányról meg tudomást sem óhajt venni. Kií ilyen érzelgős szerelmi históriákkal a mi jó protestáns népünket untatni és kedvéta rózsaszínű füzetek olvasásitól elvenni. Hát még az Uj biró! E szörnyen szentimentális és 17 oldalnyi terjedelme ellenére is szörnyen bonyolult történet, melynek egy megdöbbentően csúnya férfi a hőse, igen „rejtelmes“ (ez szerzőnő kedvelt szava) és érthetetlen a nép számára.

A Jó az Isten ez. elbeszélés már eltalálja a népies hangot s elbeszélésének tárgyát is a népélet köréből meríti. Halmos István históriáját meséli el, ki kis fia halála után korhellyé lett s midőn egy kalandornő csele folytán a kezeire bízott községpénze elvesz, elfordul az Istentől. Börtönbüntetésének kitöltése után bolyongásnak indul, Isten házába téved, a pap és a hívők imája meghatja, újra bizalom és istenfélelem száll leikébe. A véletlen