Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-06 / 49. szám
775 DUNÁNTÚLI PKOTESTANS LAP. 776 3. Wesley, mint in5. A folytonos munka mellett is tudott Wesley időt szakítani, mind a tanulmányozásra, mind az írásra. Azon időkben az egészséges népies irodalom egészen hiányzott. Szükségesnek látta a nép kezébe vallásos életet tárgyaló könyveket adni, s hozzá is fogott rögtön a hiány pótlásához. Mondják, 1733-tól kezdve ötven éven keresztül alig múlt el év, hogy kisebbnagyobb mű meg ne jelent volna tőle. Megelőzte Knipht Károlyt, Chanbers Vilmost és Róbertét a csaknem mindenféle tárgyról vonzóan irt és olcsó népies kiadásaival. Megelőzte a későbbi idők tractatus társulatait a tractatus formában kiadott nagy mennyiségű apró irataival. Számos kivonatokat készített és fordított a történelmi és bölcseleti müvekből, úgyszintén irt nyelvtanokat, szótárokat és más hasznos munkákat. Fordított és irt verseket. Eredeti főmüvei egyházi beszédei, és az ujtestamentomra irt jegyzetei valának. Lapot is szerkesztett, melyben hazája különböző vidékein kifejtett munkálkodását irta le. Lapját mindenütt, és nagy érdeklődéssel olvasták, és az nagyban növelte befolyását. Christian Literari (keresztyén könyvtár) czimmel ötven kötetben kiadta a régebb theologusok iratait. 1773-ban kiadta saját müveit huszonhárom kötetben. Ezenkívül Károly öcscsének himnuszaival együtt kiadta a magáét is, és néhányat más szerzőktől. Ez a kiadás igen népszerű lett, a nagy sokaságra üdvös hatással volt. Apróbb iratait nehéz összeszámlálni. Némelyek 200-ra, mások 400-ra teszik a számát. Munkatársai elterjeszték azokat minden felé. (Folyt, köv.) Csizmadia Lajos. EGYHÁZI ÉLET. ,,A párbérrendszer reformjához.“ A fennti czimmel a Prot. Egyházi és Iskolai Lap 47 számában érdekes czikk jelent meg, mely azt igyekszik bebizonyítani, hogy „a párbér — vagy lukma fizetési rendszer az evangelizáló tevékenységnek, úgyszintén a lelkész életnyugalmának, s a hiveivel való kellő jó viszonynak nem kicsinylendő ellensége.“ Bizony igazak és ámenek ezen szavak. Sokszor eltűnődtem már a felett, hogy legtöbb prot. lelkésznek arról az eszményi magaslatról, a melyre belső elhivatása helyezte, miért kell leszállania az anyagi világba ? Miért kell elzsibbasztani a lélek nemes buzgalmát a testiekért való gondoskodás iszapos vizébe, mikor az örökélet kristály forrásához szeretné híveit vinni? A legkisebb világi hivatalban levő se ismeri azokat, a kik őt fizetik ; nem bajlódik fizetésének közvetlen beszedésével, miért kell épen a prot. lelkésznek századok előtti állapotában megmaradnia. A prot. lelkészi karnak majdnem osztatlan hazafias támogatásával életbe léptek az egyházpolitikai törvények. Az anyakönyvezetést a világi javakban dúskálódó római egyház papjainak hazafiatlan rakonczátlankodása miatt ki kellett adni kezeink közül. Az egyházi teherviselés miatt elégedetlenkedők számára a szabad vallásgyakorlat ajtót nyitott a felekezetnélküliség, baptismus és nazarénizmus kebelébe vonulásra. Hogyha korunk felvilágosodottsága és jogérzete gyors lépésekkel ilyen vívmányokat tesz, vájjon hogyan tartható fenn ebben a felvilágosult korban az az elavult intézmény, hogy akadémiát végzett ember maga járjon utána, hogy száz éves dijlevelén kitüntetett terménybeli járandósága kezeihez kerüljön, ha test szerint is élni akar? Nemcsak a méltányosság, de az uj viszonyok is égető szükséggé tették, hogy egyházi adófizetési rendszerünk lényeges változtatás alá jöjjön. Hogyha számos atyánkfiái egyetlen évben sem mulasztják el az országgyűlésen a budapesti egyetem római katholikus jellegét hangsúlyozni : egyházunk iránti kötelességünk parancsolja, hogy mi se hallgassunk el az 1848. XX. t. ez. 3. § ában kimondott azon elvvel, hogy vminden beveti vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek. “ A czimben jelzett czikk Írója részletesen elpanaszolja a párbérrendszer hátrányait, majd javaslatot mond, hogy miként lehetne az államsegélyből a lelkész hátralékos párbérfizetését fedezni, hogy ne kelljen magának a lelkésznek kellemetlenkednie híveivel. Én ezen javaslathoz érdemileg nem szólok, mert én a párbérfizetési rendszert nem reformálni, hanem eltöröltetni szeretném minden egyházközségünkben. Egészen más viszonyok között élünk mi, mint azon boldog elődeink, kiknek idejökben azok az ósdi terménybeli dijlevelek kiállíttattak. Akkor, ha a papnak volt elegendő kenyérnek valója, sója, faggyúja, borsa, sonkája, bora, nádja, fája, kendere, nem sok pénzre volt szüksége. Ruházata talán nem került annyiba, mint a mennyit most egy, a világtól elmaradni nem akaró lelkésznek hírlapra, könyvre és emberbaráti czélra kell áldozni. Gyermekeinek iskolába szállítása még a zónánál is kevesebbe került. Fordítsuk meg az érem másik oldalát, és tekintsük meg a fizető népet is. Vájjon az a földmivelő nem saját szükségletéből fentmaradó terméséből fedezi-e a lelkész búza, nád, kender stb. terménybeli illetékét? Bizonyára. Ha feleslege nincs, nem pénzért kell-e, vennie, vagy pénzzel fizetnie? Minden bizonynyal. Tapasztalásból mondhatom, hogy igen csekély rábeszéléssel át lehet az egész terménybeli fizetést pénzbeli fizetésre változtatni, mert a legegyszerűbb ember is megérti azt, hogy az a véka, vagy fertály búza, kéve nád, csomó kender bizonyos pénzértéknek felel meg. A mi a beszedést illeti, arra nézve egyh. törvénykönyvünk két helyen is intézkedik. A 240. §-ban azt mondja: vAz adók kivetése, beszedése, esetleg behajtása és beszolgáltatása a presbyterium kötelessége.“ A 255. §• pegig imigyen szól: „Lelkész, tanító és énekvezér az öt illető fizetést egyháza tagjaitól közvetleuül nem szedheti.“ Törvényhozó atyáink a szükséges intézkedést megtették, csak
