Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-22 / 47. szám

749 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 750 A nagyszámú kíséretet a helybeli reform, tanuló ifjúság, a helybeli állami tanítóképző intézet növendékei, ezek tanári testületé s fölös számban megjelent városi előbbkelő közönség képezte. A nevezett elhalt született Pápán tek. Szép Ábra­hám magistratüalis fiscális és ennek neje Eőry Zsófia asszonyságtól 1819 iki februárban. Gymnasiumi tanulmá­nyait és az ekkori rendszer szerinti philosophiai cursust a pápai reform, collégiumban végezte. Folyvást kitűnő sikerrel. Az 1837/38-ik iskolai évre a pesti egyetemre irattatott be, hogy ott a mérnöki pályára készüljön el. A mérnökségre tartozó tantárgyakat végezvén, a ligorosu­­mokra jelentkezett kedves tanulótársával és barátjával, a később oly szép hírnévre jutott Ballagi Móriczczal. Ez utóbbi, mivel még akkor zsidó volt,‘az erősen uralkodott előítélet miatt megbukott, ellenben Szép Gábor, praecla­­rummal kapta ki mérnöki diplomáját. Haza jővén Pápára, mint jóhirü és nevű fiatal em­bert, az egész vármegye tártkarokkal fogadta, s mint gyakorló mérnök működött 1848-ig, mikor a rohamosan változott viszonyok minden ily nemű foglalkozást meg­akasztottak. 1848. tavaszán mint nemzetőr a Veszprém­in egy ei hatezer főből álló expedicióval a Dráva mellé ment, hol mint határőr hat hetet töltött. 1851-ben a gyászos emlékű Bach korszakban, a pápai főiskolai is a Thun féle rendszer szerint átalakíttatván, a főgymnasiumbau leendő rendes tanárrá, az egyh. kerületi elöljáróság által történt fölszólitás folytán (akkor gyűlé­seket tartani nem volt szabad, a tanári hivatalok pe­dig nem pályázat, hanem fölkérés utján töltettek be) vállalkozott s 1852-től togva 30 éven át folyton visePe hivatalát, mignem szemeinek elgyengülése miatt kényte­len volt nyugalomba vonulni. Meghalt folyó évi nov. hó 17-dikén végelgyengülésben. A háznál, valamint a sírja mellett is a helybeli reform, gyülekezet lelkésze, nt. Kis Gábor, mondott megható és igen szép imádságot és való­ban szívhez szóló búcsú szózatot. Hálával és köszönettet em litem föl, hogy főt. Gyurátz Ferencz ág. ev. püspök ur, mint helybeli pap minden fölkérés nélkül szólaltatta meg harangjait' a [gyász kisé­ret tartama alatt. Az elhunyt haláláról, úgy a.,gyászoló család mint a főiskola adtak ki gyászlapot. B. F. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Választások. November 15-ikén bontották fel Ko­máromban az egyrázkerületi főjegyzöségre s egy-egy egyházi és világi tanácsbirói állásra beadatott szavazatokat. Egyházke­rületi főjegyzővé Körmendy Sándor, kerületünk lelkészi kará­nak e kiváló tevékenységű tagja, választatott meg 214 szava­zattal. A tanácsbirói állásokra absolut többséget senki sem nyert s igy uj szavazás lesz az egyházi tanácsbiróságra Peti Lőrincz és Thuri Etele, a világira pedig Horváth Lajos állami anyakönyvi felügyelő, dr. Segesdy Ferencz járásbiró és Pálfi Károly ügyvéd között. — Még egy megjegyzés a tüzkárbiztositási je­lentő ivekhez. Hogy tévedni emberi dolog, semmi sem bizonyítja inkább, mint az a körülmény, hogy midőn a kerületi mélyen tisztelt számvevőség figyelmet felhívni bá­torkodtam a jelentő iv hiányaira, egy negyedik rovat beillesz - tését felemlíteni elfelejtettem. S ez pedig nem más, mint a szalmás gabonák és takarmány biztosításából befolyó dij összeg rovata, melynek jutaléka a szerződés értelmében 20°/o- A mi ha nem sok lehet is, de a kiszámításnál za­vart okozhat. Legyen szabad azért ennek a figyelembe vételét is mély tisztelettel ajánlani. Fülöp József kör­mendi lelkész. — Nagylelkű adomány. Tek. Gueth Lajos kir. közjegyző ur, november hó 16-án, a felső-eöri ev. reform, iskolába járó, szegény sorsú gyermekek téli ruhával való ellátására egy 200 írtról szóló alapitó levelet adott át a f.-eőri gyülekezetnek. Az alapítvány az adományozó édes atyjának nevét vau hivatva fenntartani a gyülekezetben, azért „Gueth Sándor“-féle alapítvány c/.imen kezeltetik. Vajha e nemes példa és czél minél többeket buzdítana a a „jókedvű adakozásra.“ — Vallási küzdelmek kora. Magyarország történe­tének legmozgalmasabb korszakát képezik II. Mátyás király uralkodásának évei. A vallásháborúk ebben a korszakban tör­nek ki a legnagyobb erővel. A mindinkább elterjedt és gyöke­ret vert protestántizmussal szemben a felébredt katholikus szel­lem, az ellenreformáczió, hosszas előkészület után felveszi a a harczot és ezéljaira felhasználja a szellemi erő és külső ha­talom minden eszközét. Első czélja az volt ennek az ősi katholikus vallás visszaállítása czimén megindítót mozgalomnak, hogy az előző évtizedekben hosszú és keserves küzdelem, véres háborúk által kivívott és békeszövetségek által megpecsételt szabadság­­jogokat a protestánsoktól elkobozzák. Ezeknek a hosszú, a nemzet erejét, vérét vagyonát emésztő küzdelmeknek, a szomorú emlékezetű vallásháborúknak történetét Írja le fia­tal történetíró gárdánk egyik legtehetségesebb, tudós tagja Angyal Dávid, az Athenaeum részvény társaság kiadásában meg­jelenő „A magyar nemzet törénete“ czimü tízkötetes nagy mun­kának (milleniumi kiadás) VI. kötetében: „Magyarország tör­ténete II. Mátyástól III. Ferdinandig. 1608 — 1657“, a mely­ből most kerül könyvpiaczra a legújabban kiadott 88. és 89. füzet. Ezekben a füzetekben le van Írva Báthori Gábor ural­kodása, az 1613-iki országgyűlés, Bethlen uralkodásának kez­dete; és erre a korszakra vonatkozólag számos képes ábrázolat, azon korbeli arczkép diszesiti a füzeteket. Bethlen Gáborról két egykorú metszet után készült arczképet találunk, ugyancsak közölve van legerősebb ellenfelének, Forgach Zsigmondnak arcz­­képe is szintén egykorú metszet után. Mint igen értékes mű­mellékletek vannak a füzetekhez csatolva: „ X. Károly Gusz­táv svéd király találkozása II. Rákóczi Györgygyel“. Egykorú rézmetszet Dahlberg E. svéd táborkari főnök felvétele utéu, „Zrínyi Miklós a költő“ Thomas János egykorú rézmetszete után, melynek egyetlen eredeti példánya gróf Apponyi Sándor birtokában van; „Veisz Mihály halála“ régi olajfestmény után, mely az ezer éves országos kiállításon is látható volt. Az egyes füzetek ára 30 kr. Kapható minden hazai könyvkereskedésben, Előfizetés negyedévre (12 fűzet- 3 frt 60 kr. félévre (24 füzet) 7 frt. 20 kr. Az előfizetők minden héten egy-egy füzetet kapnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom