Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-11-08 / 45. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 714 713 czimet, hogy ezzel is mintegy jelezzem a feltüntetendőnek nem kivételes sorsát. Egyházi törvénykezésünk szépen körvonalozza, minő módozatok szerint tárgyalandók le az egyes felmerülő ügyek, hogy végérvényes döntés alá kerüljenek. Felállítja a fokozatos hatóságokat, határozathozó testületeket, melyek rostáin keresztül kell mennie az előforduló tárgyaknak. De hogy mégis megtörténhetik, miszerint felsőbb hatósági határozat, íendelkezés mellőztetik, figyelembe nem vétetik, annak feltűnőbb példája alig lehetne, mint az, melyet előadni szándékozom.. Épen a folyó évi ápril havában tartott egyetemes konvent mondotta ki a 23-ik számú határozat 5-ik pontjában — a sokat emlegetett és legtöbbször tűzre valóknak mondott — jelentő ivekkel kapcsolatban, melyeket a gyámoldai befizetésekre nézve különben alapul elfogadott, hogy: a mennyiben egyes rendkívüli esetekben a jelentőivekben felsorolt adatoknak szembeszökő helytelensége jorognafönt, főleg a föld jövedelmek megállapítása körül (de nem kizárólag), azlS95 évi áprilisi konvent 38. számú határozatának megfelelőleg, a helyesbitésök szabályszerű utón, természetesen mindig az illetékes egyházkerületek utján kezdeményezendők. A magam részéről is abba a kellemetlen helyzetbe jutván, hogy jelentő ivünkbe két, nagyon is szembeszökő tévedés csúszott be, a szokott utón : egyházmegyénk utján kértem a helyesbítést a fő tiszteletű egyházkerületi közgyűléstől. Sajnos, nincs ugyan még kezeim között a gyűlési jegyzőkönyv, melyből szó szerint olvashatnám a hozott határozatot; magán utón azonban értesültem airól, miszerint kérésemmel elutasittattam azon indokolással, hogy kedvező elintézéssel több kérvény is jöhet, nem tanácsos a sérelmet orvosolni. Teljes tisztelettel meghajlom egyházi főhatóságaink minden határozata előtt; de kérdezem az érdeklődőket, helyes dolog-e a hibát ki nem igazítani, a sérelmet nem orvosolni akkor, midőn helyesbítésekre nézve a konventnek félre nem érthető határozata van ? Minden egyéb, főként elvi dolgokra vonatkozó határozat figyelmen kívül hagyása .nem oly szembeötlő, de ennyire fontos, ennyire életbevágó ügyben minden esetre visszatetszést szül. Fülöp József, körmendi lelkész. ISKOLAÜGY. A tanitóhiány sikeres orvoslása. (Vége.) Első sorban tehát egy méltányos és minden érdeket vagy igényt kielégítő választási szabályzat segítene a bajon. Pótolná némileg a tanítói létszámban mutatkozó nagy hiányt, ha a többi testvér kerületek példájára kötelezővé tétetnék a papnövendékekre nézve a tanítói oklevél megszerzése, annyival inkább, mivel most már ismét van képezde Pápán s megszűnt az az egyetlen akadály is, mely miatt a kerület annak idején feloldotta e kötelezettség alól az illetőket. Az oklevéllel biró s.-lelkészeket lehetue azután alkalmazni egyúttal tanítókul is. Kisebb egyházainkban pedig, a hol a tankötelesek száma csak 40—50 körül áll, egyesittetnék a lelkészi és tanítói hivatal. Ezzel mig egyfelől gyarapodnék a lelkész szerény jövedelme, másfelől a tanügy is sokat nyerne, sőt az egyházias érzület, a hitélet is szebb virágzásnak indulna. Ebben rejlett a protestantizmusnak ereje és virágzása keletkezésének első századában; a gyülekezetek prédikátorai legtöbbuyíre iskola tanítók is voltak, azok kezei alól kérültek ki a „Kősziklán épült házu annyi ostromot kiállott erős épület kövei. Hogy mennyire beválnék most is, s hogy mennyire szükséges ez az intézmény különösen kisebb egyházainkban, — hol a 60—70 %-os egyházi adó roskasztó terhe miatt az egyháztól való elhidegülés, a felekezetnélküliség sötét réme kisért — azt a modern gondolkozók (értsd: kényelem szeretők és ama foglalkozást méltóságukon alulinak tartók) erőtlen ellenvetéseivel szemben eléggé igazolja a meglevő lelkész-tanitóságuk figyelemmel kisért eredményes működése. Igaz, hogy az állam-kormány részéről — bár teljesen indokolatlanul — bizonyos korlátozási törekvést tapasztaltunk ez irányban, de hol van még az az elfogult ember is, a ki el nem ismerné azt, hogy a magyar protestáns lelkészek kezeiben nincs annyira veszélyeztetve, sőt ellenkezőleg hivatott munkásokra van bizva a nemzeti és állami tanügyi mint az oláh dászkálok és nem tudom én, hogy még hányféle idegen nemzetiségű, az állam hivatalos nyelvét negligáló agitátorok, a szakképzettségnek még csak árnyékában sem süikérező tanítók kezében ? ! A kellősz mu tanerőről való gondoskodás terhe könynyebbülne egyházainkon az által is, ha a tisztán vagy a túlnyomólag ref. vallásu községekben lévő egyházaink községivé vagy államivá változtatnák iskoláikat, mely esetekben kivétel nélkül biztosítva lenne a választandó vagy kinevezendő tanítóknak felekezetűnkhöz tartozandósága, e mellett az iskolafentartással járó s az egyházi pénztárt terhelő kiadások is megszűnnének a nélkül, hogy egyházaink érdekei ezek miatt bármi tekintetben is veszélyeztetve lennének. Teljesen osztom Boross Kálmán lelkész ur és Végh István tanító uraknak e lapban régebben közölt nézeteit is a tanitóhiány orvoslását illetőleg. Tény, hogy a tanítók a legmostohábban dijjazott napszámosai a nemzetnek! A különféle hivatal-szolgák, csend, rend vagy vasúti őrök, libériás inasok és urasági öregbéresek, sok helyütt a harangozok — mely életfoglalkozásoknál pedig nem előfeltétel a nyolcz évi költséges iskolázás — nem aránylag, de tényleg több fizetést vagy jövedelmet húznak a sajnálatra méltó 300 frtos tanítóknál, a kiktől a hivatal és társadalom a lét fenntartására szolgáló anyagi erő csekélységének figyelmen ki-
