Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-11-08 / 45. szám
709 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 710 annak az egyszerű konstatálásával, hogy a templomok mindinkább üresednek. A mely tünetet a korszellemnek tulajdonit. És arról, hogy azt a korszellemet hogyan lehetne irányítani? a nemes ideálizmust hogyan lehetne ismét felébreszteni ? nem szól egy szót sem. A belmiszszió körébe utasitja. Szigorú logikai szempotból talán igaza van: ámde tanulmánya értékben csak nyer vala, ha csak néhány szóval suggerálja is, hogy a mi magasztos hivatásunk, nem az ideálizmus és realizmus közt való küzdelem konstatálása: hanem a határozott állásfoglalás a nemes ideálizmus mellett. Hogy teljes erőnkből küzdenünk kell érette. Az emberek szivébe, leikébe át kell azt öntenünk. És igen derék dolog lett volna tőle, ha néhány használható fegyverre rámutatott volna. Azonban, a mi késik, nem múlik. Szeretem hinni, hogy Szalóczy ur ez irányban is kitérj esztendi vizsgálódásait. S hozzá járuland egyházi életünk fellendítéséhez. Csizmadia Lajos. Régiségek. Adtatok a szentantalfai ref. egyház történetéhez. (Vége.) 27. Bartos Lajos helyettes tanító volt 1892—1893-ban. 28. Soós Lajos két évi kustyánszegi tanítósága után ismét visszajött Antalfára és szolgál a néki adatott talentumok szerint dicséretes buzgósággal. VI. Jelenrajz és zárszó. Azon küzdelemteljes múlt után, melyet a szentantalfai reform, egyház törtönete felmutat, nem lesz minden tanulság nélkül való a mai rendezett és virágzónak mondható viszonyok elősorolása. Alig van egyház a veszprémi egyházmegyében, mely annyi viszontagságon keresztül, megedz ve mintegy a szakadatlan küzdelemben, oly rendezett állapotot feltudna mutatni, mint ez, — s nincs egy sem, mely ezen a téren előtte állana. Nem azt akarom evvel mondani, mintha egyházi hivatalnokainak a legjobb javadalmazást szolgáltatná, vagy annyi birtoka volna, hogy annak jövödelme teljesen biztosítaná kiaadásait, hanem csak azt, hogy a régiek itt mind elmúltak, és mindenek megújultak, mégis van az egyháznak tekintélyes magán vagyona, mely létfentartását szűkösen biztosítsa. S mikor ezt jóleső' örömmel jegyzem fel, eló'sorolom az egyház újabb időbeli beruházásait és építkezéseit. Azon a funduson, ahol most — mintegy kertben— egyedül a templom áll, volt régen a lelkész és tanítói lakás és az iskola, mely utóbbi, mint a jegyzőkönyv mondja „1836- évben nemes Szűcs István gondnoksága alatt uj iskola építtetik a templom udvarba, az utcza felőli részre szalmás tetőre,“ s úgy ezt a századunkban emelt épületet, valamint a templomtól északra feküdt lelkész-lakást teljesen lerombolták, és a mai kor kívánalmainak minden tekintetben megfelelőt építettek és vettek, s csudálni lehet, hogy ez a maroknyi nép hogyan tudott igy külsőképen megépitkezni ? Pedig mindig voltak nagy összegű kiadásai. 1827-ben elhasadt azon régi harangjuk, melyen ezen szavak voltak öntve : „Me fecit Balthazár Herold Wiennae 1673.“ amelyet valószínűen Gsicsóból hoztak magukkal, s e helyett vettek 1827-ben Pesten Eberhard Henriktől 217 és Yá fontos (108 klgr. 75 dkgr.) harangot 498 forint 54 krért, melyhez 1856-ban egy nagyobbat öntettek Veszprémben, ennek sulylya 458 klgr. és 50 dkgr. s fizettek érte 760 frtot. Az 1827 ben szerzett harang ismét elhasadt, s helyette 1879- ben öntették Veszprémben a kisebbik, mintegy két méter mázsa súlyú harangot 260 írt ráfizetéssel. Ezeken kívül időrendben a következő építkezéseket eszközölték. 1837-ben fasindelyre vették a templom tetejét, az előbbi nád helyett nemes Pálfi Pál gondnokságában, az épületfát, sindelyt messze földről Révkomáromból ingyen szállították az egyház tagjai; s már 1841-ben nemes Szőcs István építtető gondnoksága alatt a templom mennyezetét a falakhoz belől Ízlésesen épített körívekre beboltolják, s a templom déli oldalához, egy avval rész arányos magasságú tornyot építenek kétezer forintot meghaladó kiadással. Mindezen építkezéseket saját erejükből, a vallásos buzgóság nyújtotta áldozatkészség s az egyházi javak jövödelmével való takarékos gazdálkodással teljesíthették, s hogy egyházuknak biztos alapot vethessenek, az erélyes és buzgó Somody Mihály gondnok kezdeményezése és vezetése alatt beültetik az egyháznak a faluhoz közel fekvő szántóföldjét szőlővel, a mellette levő s a lelkész által haszonélvezettel együtt (kit e helyett egy mással kárpótoltak) s ebből azután mint bőforrásból hatalmasan csergedezett az egyház jövödelme. Mondanom is felesleges talán, hogy a szőlőt házilag kezelték s egyházi közmunkával művelték meg. Szükség volt ekkor egy pinczére, melyet 800 írt költséggel építettek fel. Mihelyt az újonnan ültetett szőlő a régebbi 24—30 hektolitert termő mellett elkezdte nyújtani az áldást: az egyház egy uj, a kor igényeinek megfelelő lelkész lakásépítéséhez kezdett. Hogy erre a czélra alkalmas fundusa legyen a régebbi helyett, a templom udvart elhagyta, s attól mintegy 100 méternyi távolságra egy üres telket vett meg az uj lelkész-lakás helyéül 600 forintért 1868-ban, s azzal megkezdte az anyagok összehordását. Pedig a templomtető fasindelye, a falak, tornyok vakolata is megavult már, azért a hármas nagy munkára megválasztják építtető gondnokul Somody Mártont, kit szorgalmas buzgóságában az áldozatrakész egyháztagok egyetértő munkával gyámolítottak, 1869, 1870. évben mintegy négy ezer forint költséggel elkészült a nagy mű; a templom cserépsindelyre vétetett, s kívül alaposan megmeszeltetett, a lelkész lakás szinte cserépsindelyre, zárt folyosóra, három szobával elkészült. 1871- ben a régi lelkészlakást szétszórták, s a lelkész az újba költözött. De evvel még nem volt bevégezve a nagy munka, az áldozatkészség. 1874-ben a lelkészlak kősziklás udvarán egy szivattyús kutat készítettek 250 frt kiadással, 1880-ban kifizette az egyház a pápai főiskola kormányzási jogainak megóvására, a nehéz időkben 1854-ben megajánlott évi járulékának tőkéjét 210 forinttal, s már 1881-ben 3300 forintért egy 45*
