Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-11-01 / 44. szám
697 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 698 barát-csuhát, s önkinzással, testsanyargatással akarták elűzni a vergődő léleknek kínjait. Az éj sötétjét egy-egy futó meteor tűnő fénye zavarja meg. Föllélegzik néhány kebel, - n meteor eltűnik — a máglya fellobog . . . kialszik; azután ismét a régi képek, ijesztő rémek. De im már pirkad, vékony biborsáv jelenik meg az ég alján s az éjnek szellemei életüket féltve, melyet csak az éj sötétje táplál, futva rohannak, hogy visszatartsák a napot futásában; fellegeket küldenek annak fénye elé, de mind hiába, a napnak sugarai magasabbról jőnek, semhogy azoknak éltető tüzét emberi kezek tölérhetnék, elfojthatnák, — fényesebbek azok, hogy sem emberi kezek, földi felhők fényét sokáig visszatarthatnák. Ezek után kell-e mondanom, hogy ama sötét éj a róm. kath. egyház alásülyedésének korszaka s ama fé. nyes napnak sugarai a reformatio hajnalán jelentek meg és az első fényes sugár 1517. október 31-én hasította keresztül az éjnek sötét ködét. Ennek a napnak emlékére szentelünk ma ünnepet, ennek emléke lelki szemeink elé idézi ama betlehem csillagot, s összelövünk, hogy néki tisztességet tegyünk E nap protestáns egyházunk születésnapja, melyen szárnyat ölt az ige, hogy széjjel járván hirdesse azt, a ki fő, t. i. a Krisztust. Annak örömére ülünk ma ünnepet, hogy a lélek felszabadult lánczaiból s szabadon keresheti üdvösségét, nem a papoknál, nem a pápánál, nem a szenteknél, nem szűz Máriánál, hanem az Istennél; keresheti hit által abban, a ki meghalt bűneinkért, s feltámadott megigazulásunkért. (Róm. IV: 25.) De hogy is volt csak? Miért kellett bekövetkezni? s nem pusztán egy istentelen lélek bűnös gondolatainak a szüleménye-e az egész reformáció ? Erősen hiszem, hogy nem. Tekintsünk bár el a szentirástól, vezessen bennünket a természetes józan ész, be kell ismernünk a reformáció jogosultságát, s ha ideveszszük a szentirást is, akkor meg éppen szükségesnek kell azt tartanunk. Dogmatikus kérdésekbe bocsátkozni egy általában nem akarok, mert az sokakra nézve unalmas, s éppen azért nem ide való. De jól esik lelkűnkben felújítani és még erősebbé tenni azt a meggyőződést, hogy a mi protestáns vallásunk nem po^-'nyság, nem eretnekség; jól esik megvigasztalni a mi s vünket azzal, hogy ha nem vagyunk is az egyedül idvezitő római kath. egyház tagjai és ha mi magunktól, úgy a mint Isten tudnunk adta, imádjuk is az ő szent nevét, azért a mi bűneinket is megbocsáthatja a Krisztusért, azért nekünk is helyet adhat az ő kebelén, mivelhogy előtte sem zsidó sem görög nincsen. Gyújtsuk csak meg a történelem fáklyáját, járjuk be a kér. vallás múltjának a Protestantismus előtti századait, vizsgáljuk & vallásnak virágait, melyek lehet, hogy a szív mélyéből fakadnak. Oh vigyázz, mert megcsalnak szemeid. Sok virág van ott a széles mezőkön, de nem mindegyiknek termőföldje a vallásos szív. A rózsának csalán levelekből vannak szirmai, s ha le akarod tépni, nem csak töviseivel szúr, de leveleivel is fájdalmat okoz. Az evangeliom, melyben az igaz hitnek élő virágai nyílnak, melyben egy szebb élet tavaszának himes pillangói játszadoznak, ott hever félredobva, véka alá rejtve s fölötte a bűn hirdeti az ő egyedül idvezitő evangeliomát, mely a szivnek veszedelme és a léleknek gyötrelme. Mert bűnt követ el az, ki beköti az embernek szemét, hogy feketének lássa a fehéret s ne mehessen szabadon, a hova akar, hanem kövesse vakon a parancs szavát. Hogyan számol be a pásztor a nyájról, mely őrizetére bízatott, ha nem legelteti azt az evangeliom kies mezején? Honnét meriti számára az életnek vizét, ha maga sem tudja, hol buzog annak forrása? Avagy el tud hinni az emberi lélek mindent pusztán azért, mert a legfőbb pápai decretumok igy akarják s ha kérdezzük miért, ha keressük a forrást, mely nekünk világosságot nyújtson, atyai gondos kezek elveszik azt szemeink elől, mert hátha mi nem úgy értenők, hátha más világot gyújtanának azok elménkben ? Hát olyan gyarló az ember, hogy el kell takarni előle Istennek beszédét, a szentirást, mint a kis gyermek elől a kést, hogy el ne vágja kezét ? Hát az embert nem fogadta Isten fiává, nem emelkedhetik fel hozzá, mint Atyjához lelkének szárnyain, hanem közbenjárókul és szószólókul szűz Máriát és a szenteket kell hívnia? Ha idvezülni akar, nem borulhat le az ő titkos szobácskájábán, kérvén bűneire a Mindenható Isten kegyelmét, hanem azért bőjtöljön, ujjaira szedje az imádságokat, búcsúra járjon, vagy alapítványokat tegyen misére és mindezt csak azért, mert a szent szék igy parancsolja ? Oh bizony nem ok nélkül jelent meg ama 95 tétel a wittembergi vártemplom ajtaján, nem ok nélkül született mega reformáció, mely mindezeket félredobja, mint gyarló, korlátolt, vagy ha jobb, rosszakaratú elmék szüleményeit s feloldja az emberi lelket a kiskorúságból, kiveszi hóna alól a mankót, melyre szüksége nincsen, felnyitja szemeit^ hogy lásson. Mert hiszen önámitás azt mondani, hogy a biblia nem való a nép kezébe és bizony sajnos dolog volna, ha abból nem meríthetne a hivő lélek lelki szórajának eloltására üdítő cseppeket, hanem csak mérget tartalmazna az a laikus számára, mely a helyett, hogy elsimítaná homlokán a gond redőit, a helyett, hogy a világ csábításai és csalfaságai között enyhet adna szivének^ megmérgezné keblében a hitet, eltántorítaná őtet Istentől s a pokol fiává avatná föl. Nem igy gondolkodik a reformáció, mely öntudatos vizsgálódásra ösztönzi a lelket, ébresztgeti, erősiti, kezébe adja az életnek könyvét, hogy legyen az mindenuapi kenyere. Méltán ülünk hát ennek emlékére ma örömünnepet. Megtámadja továbbá a reformáció a bálványimádást mint a bibliával, a keresztyénséggel homlokegyenest ellenkezőt. Nem szólok itt a képekről, sem a keresztről, me_ lyen Jézusnak kőből, vagy érczből formált teste függ, ha. nem azon fa, ruha, csont és deszka darabokról, melyek még ha csakugyan Krisztus keresztjéből, vagy ruhájából, vagy koporsójából valók volnának is, vagy ha csakugyaa
