Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-25 / 43. szám

675 DŰNANTÜL1 PROTESTÁNS LAP. 676 höz tartozó tanító a gyülekezetben a valláser­kölcsi életnek szintén egyik tényezője. Az az állítás meg magától elesik, mintha a tanító nem ismerné a vallásoktatás methodusát; mert hiszen ezt a többi tárgyaké mellett nem­csak tanulja, de hitoktatójában élő methodus is áll előtte. Végül nem hagyhatom felemlités nélkül a múltra való hivatkozást sem, a mikor az iskolai tanítás anyaga legnagyobb részben vallás volt s ennek közlését tanítóink akkor is annyira jól végezték, hogy nemcsak dicsekednünk lehet őse­ink vallásos buzgóságával, de tények mutatták meg, hogy az iskola valóban az egyház veteményes kertje. Ezen állásfoglalásnak pedig — nem hallgat­hatom el — indoka nem az, mintha mint lelkész félnék a munkától, a tehertől, mely az elemi vallásoktatás teljesítésé vei a lelkészre nehezed­nék, hanem igenis az elmondott fontos okok. Mert hiszen, ha a lelkész nem teljesiti is ezt, de reá vár a felügyelet, az ellenőrzés s ha kell az útmutatás. Azt azonban már a lelkész feladatá­nak s elmaradhatatlan teendőjének ismerem, hogy az elemi iskolából kikerülendő gyermekek vallásos képzését ő tetőzze be: vagyis, hogy a konfirmáczióra való készítést ő teljesítse; ezen­kívül pedig, hogy bennük, mint ismétlő iskolá­sokban a hitszilárdságot, vallásos érzületet ápolja, fejleszsze, szóval, hogy őket ezen a fokon is ta­nítsa. S ha még ezeken kívül időnként - főkép adventi és böjti időszakokban -- a lelkész val­lásos estélyeket is rendez, nézetem szerint meg­teszi mindazt, a mi az igehirdetésen kívül reá, mint szorosabb értelemben vett vallásoktatóra várakozik, Végül megjegyzem, hogy mindeme kérdé­sekben nemcsak prédikálom a vizet, de rendes lelkészi működésem óta magam is azt iszom*) Fülöp József, körmendi lelkész. *) Hogy tanítóink képesek a vallás tanítására, — azt hiszem — senkisem tagadhatja. De hogy a lelkész meg leghivatottahb, az két­ségtelen. S felekezetközi viszonyaink újabb alakulása teszi majd el­­kerülhetlenné, hogy a vallástanitás e legilletékesebb kezekbe men­jen át, még ha nem következik is be egyhamar a népiskolák álla­mosítása. Szerk. Beköszöntő Egyházi Beszéd. Csel. XVIII. 9. 10. Monda pedig az Ur éjszakai látásban Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass, mert én veled vagyok és senki nem támad reád, hogy neked ártson: mert sok népem vagyon e városban. Istennek Hívei, Szeretett Hallgatóim! Itt állok e szent helyen előttetek, hogy elkezdjem hivatalos foglal­kozásomat, az Isten igéjének hirdetését, a melynél felsé­gesebb és magasztosabb hivatás és küldetés az én meg­győződésem szerint alig juthat embernek osztályrészül. Itt állok e szent helyen, a melyet rendeltetése, az isteni örök igazságok hirdetése és terjesztése, fölül emel a min­dennapi élet szenvedélyeinek és küzdelmeinek érdekkö­rén, hogy nemesebb részünknek, a léleknek nyújtson táp­lálékot, kielégítést és elvezéreljen egy boldogabb életbe, emberi szellemünk legnemesebb tehetsége a hit által. Biztatólag int felém az isteni gondviselés és kegye­lem csodás módon munkáló hívása, a mely engem érde­­metlent tett velem egyenlő szolgatársaim között elsővé ; bátorítólag szól hozzám a gyülekezetnek irányomban meg­nyilatkozott, engem érdememen felül megtisztelő s örök hálára kötelező bizalma. És mégis most, a midőn hivata­los működésemet meg kell kezdenem, félelem és aggoda­lom vesz rajtam erőt a miatt, hogy gyenge erőmmel s tehetségemmel képes leszek-e megfelelni azon fontos fel­adatoknak, a melyek saját lelkiismeretem és megyőződé­­sem követelése és ezen gyülekezet igényei és szükség­letei szerint reám várakoznak. Feltűnnek e pillanatban előttem nagynevű boldo­gult elődeim képei, a kik ezen rév-komáromi ev. ref. egyház tekintélyét, fényét az egész magyar reformált egy­ház e^őtt kiválóságuk és nagy tehetségük által emelték, a kik egyházi érdemeik mellett a hazai tudományosság, az állami és társadalmi élet terén kifejtett buzgó és ered­­ménydús tevékenységükkel az egész hazában elismerést érdemeltek ki: és most nekem a gyengének, a jelenték­telennek kell szerény tehetségemmel az ő nyomukba lép­nem, hogy gyenge kezemmel felemeljem az ő erős kezük­ből kihullott zászlót. Vájjon méltó leszek-e arra, hogy nyomukba lépjek és hogy valaki engem kövessen? Látom itt e gyülekezetben összeseregelve azokat a férfiakat, a kiknek a társadalmi, egyházi és hazai ügyek előmozdítása körül szerzett érdemei előtt tisztelettel ha­jolnak meg polgártársaink, látom fényt árasztani ez egy­házra, e városra a távolból is egyes nagy fiait, a kiknek bölcsőjük itt ringott, a kik ifjú korukban itt készítették elő a fényes jövőt, a melynek alapját az Istentől adott szellemi tehetségen, a családi kör éltető melegén kívül, mégis csak az ezen reformált egyházban, ennek intéz­ményeiben uralkodott közszellem vetette meg. Itt látom összegyűlve azon derék magyar nőket és családanyákat, a kik a mellett, hogy lelkes fiakat nevelnek a hazának, hasznos tagokat a társadalomnak s boldogságot áraszta­nak családi körükre, gyengéd kezekkel kötözik a társa­dalom sebeit, könyörületes szívvel segítik a szegényt, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom