Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-20 / 38. szám
DŰNANTUL1 PROTESTÁNS LAP. 602 601 nézve, milyen mértékben veszélyes a klerikalismus a modern államélet és világnézet, iskola, etliika, nemzetgazdászat és természettudomány fejlődésének. De arról nincs szó, milyen vészt-hozó lett immár önmagára nézve. A méh megszűr, felkiáltasz, orvoshoz sietsz, a fulánkot eltávolítja, minden figyelmed a jelentéktelen sebre irányul. Nem törődöl vele a kincset gyűjtő méhecskéből mi lett, pedig ő reá a szúrás sokkal messzehatóbb következménynyel volt. — bele halt. A mit a klerikalismusról állítani akarok, ez a kép nyilván mondja: az emberiség kulturális fejlődésén ez avult világnézet mély sebeket vágott, — de oda jutott, hogy sokkal veszélyesebb lett a klerikálisok, mint ellenfeleire nézve. Ezt bizonyítani nem nehéz. Nem is kell messze menni, csak Haase és Kis János polemikájára gondolok. Mindenekelőtt, hol a népélet klerikálismusnak hódol, háttérbe szorul és az életharczban tökéletlenedik. A statisztika az emberbarátot rémületbe ejtő adatokkal szolgál. A katholikus vallásu egyetemi hallgatók létszáma számarányban feltűnő módon apad (a falvakra szorítkozott magyar prot. elemet még kivéve). Mig a nem klerikális néposztály saját szájából is kiveszi a falatot, csakhogy gyermeke felsőbb oktatást, a kor színvonalán álló műveltséget sajátíthasson el. Amaz elveszti, emez contactusban marad az emberiség előhaladása. művelődése minden stádiumával. Vagy más jelenség: A gondolkodók termőképessége és a költők remeklései azon kor és nép kulturális állapotára, virágzására engednek következtetni. És ha a jelen kor nagyjait és költészete képviselőit magunk előtt eldefelliroztatjuk, úgy látjuk hogy a klerikális porondról érkezettek közül alig egy-egy arat általános elismerést, tetszést. Különben minden tudományágban — a theologiát sem véve ki, — hasonlót észlelünk. Vagy még más próbakő, a napi sajtó. Ha a klerikális lapok irányát, törekvését más egyházi és társadalmi közlönyök irányzatával, czéljával egybevetjük, amaz szemétre szemetet hordó, mindenütt csapdát látó intrikus szerepét játsza, emez pedig férfias önmagatartással az ember szerepét adja, úgy a mint van. Ott lélekölő terméketlen pusztaságban a számum szele dühöng, itt az emberiséget oktatni, művelni kész vezérczikkek és tárczák soraiból üde, életadó zephir lengedez. Milyen szellemi felemelkedettség itt, hol nem áll a józan ész ellen vétő dogma szűkkeblű világnézete varázskörében az olvasó. De elég a példából. Gyűjthet kiki még tetszése szerint. Van elég. A mit constatálni akartunk, meg van: Szemeink előtt a világtörténet legnagyobb drámája. Millió meg millió embertársam elcsenevész, elbukik, mert egy rég letűnt kultus állapothoz ragaszkodik; visszatarthatatlan szükségességgel vesztik el a képességet, lépést tartani a modern világnézet földében gyökerező népélet műveltségével. Mintha gyorsvonaton ülnék, mely elrobog egy hoszszu sor rozoga postakocsi mellett, melyekben azon embertársaim kuporogva dideregnek, kik nem tudnak azon meggyőződéstől szabadulni, hogy vasúton utazni bűn. És minél tovább, annál gyorsabban halad a modern műveltség minden téren s annál mélyebb és szélesebb ür tátong a szabad gondolkodó és lekötve tartott népek felfogása, életképessége között. A klerikélismus káros befolyása, következményei nem csak szellemi, de nemzetgazdasági téren is nyilvánulnak. A túlhaladott világnézet nyomása alatt álló néprétegek mélyebb és kisebb életígényekre való fokonkénti alászállásas leszorítása, a szellemi javak és anyagi dolgok közti összekötő kapcsok elvesztése szemmel látható. Vagy csak véletlen az, hogy a prot. Anglia a legnagyobb hatalom, hogy Ausztria helyett a kis Poroszország áll a németség élén, hogy Spanyolország s Portugal hatalmát és gyarmatait (Gubát s most a Philippi szigeteket) egymásután veszti el, vagy hogy Budapest Bécscsel szemben rangért versenyez. „A mi vak véletlennek tetszik csupán — mondja Schiller — sokszor éppen a legtisztább forrásból buzog.“ De azért még nincs itt a leszerelés ideje. Szabadon gondolkodók tábora, csak övezzétek fel derekaitokat és ne azt kiáltsátok könnyelműen Mephistóval: „hisz nem ők az elsők,“ kik ilyen sorsra jutottak; hanem mint emberek és férfiak sajnálkozzatok a téveteg utón járókon, kik a középkor sötét szellemét idézik, mert gyermekkorukban egy avult világnézet fogalmaival oltattak be. És most már módosítással czitáljuk Gambettát: „A klerikálismus az ellenség — de mégis első sorban a klerikálisok ellensége.“ Az„ Ethische Kultur" nyomán szabadon. u ________ M. P. r Az ..Észrevétel“ szellőztetése. Ajánlva Galambnak. A Dunántúli Prot. Lap 1896. szept. 6. megjelent számában kérdést iutézett hozzám Nemo a meghívás utján való lelkészválasztást illetőleg. A választ a lapnak még azon számában megadtam. Azt gondolom, elég okom volt hinni, hogy ez a kéidés kellő világításba helyeztet vén Nemo által és általam, nem jő többé szóba. S mégis szóba jött. Galamb, a ki előtt „a törvény nagyon világos,’1 homlokegyenest ellenkező magyarázatot ád annak, mint a milyent adott Nemo és én s adnak nem csak a zsinati atyák, de sokan mások is, a kiknek vau némi okuk azt hinni, hogy ők is értik a törvényt; t i. néhány esperes és egyházkerületi egyházi és világi tanácsbíró. Ezek előrebocsátása után megteszem megjegyzéseimet Galamb egyes állításaira. „A gyülekezet illetékes tagjainak hiteles jegyzőkönyvi kivonattal, nevek felsorolásával (? !) kell igazolni azt, hogy a szavazásra jogosult választóknak kétharmada lelkészül kit óhajt. Ily tartalmú jegyzőkönyv vétele után küldi ki az esperes a bizottságot az ügy megvizsgálása végett (?!) A kálmáncsai gyülekezet azonban ily jegyzőkönyvet nem küldött, hanem néhány presbyter elment az espereshez és beszélt, da szavait adatokkal bizonyítani — irásbelileg — nem tudta.“ Galamb, mikor e néhány sort leírta, bizonyára nem gondolva, hogy tévedést tévedésre halmoz s esperesét is — ha ugyan hű tolmácsolója az esperes véleményének — nem olyan színben tünteti fel, a milyenben egy törvény
