Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-13 / 37. szám
583 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 584 feleségétől öt gyermeke született: Mária, Péter, Mózes, András és István * * 2). Gyermekeiket kétségen kiviil gondosan tanittatták a felső-örsi iskolában, mely hely különben is erős református volt. Papja a szigorúságáról és pontosságáról hires Deáky István volt harminczhat esztendeig, vagyis 1714—1750-ig 3), tehát éppen abban az időben, a mikor úgy nemes Antal Márton és később az ő öt gyermeke növekedett. A reform, egyházat Dévay alapította itt meg, s feleségén kivül ennek is kell tulajdonítanunk, hogy Antal Márton gyermekei reformátusok lettek. Az öt gyermek özülk. I. Péterről és Mózesről tudjuk, hogy házas életre léptek. Amannak felesége volt Nagy Éva, Szili-Sárkányból, — emezé Sári Éva Szentantalfáról. Mózes későbbi sorsáról hallgatunk itt, mert I. Péter a Felső-Őrsön ma is élő család nevének fentartója, kinek Nagy Éva feleségétől 10 gyermeke született4) Mig Mózesnek Sári Éva feleségétől 8 gyermeke született s ettől származik le püspök urunk is, a Szabadira házasodott II. Pétertől. Itt közbevetőleg megjegyzem, hogy a felső-örsi ref. egyház templomát 1736-ban vették el s hogy a keserűség pohara még jobban megteljék, szőlőiket dézma alá vették s aki tizedet nem adott, pinczéje ajtóját fejszével bevagdalták s borát erőszak utján is megtizedelték. Ámde az erőszakos hatalmaskodás megtörött nemes Antal Márton pinczéje ajtaján, mert ő mint nemes ember nem tartozott fizetni s mikor perre vitte a dolgot, azt hatalmasan meg is nyerte, s ebből is bizonyos az ő nemessége. — A többség hiába perelt, mert az lett a vége, hogy a perköltség 1800-ban már három ezer forintra rúgott s a dézmát mégis fizetni kellett5). I. Antal Péter tiz gyermeke közül Jutka 18 éves korában 1776-ban férjhez ment tótvázsonyi nemes ifjú BikiFerenczhez; János elvette Gondol Zsigmond lelkész leányát Zsófiát. A többiről nincs adatunk. Jegyezzük itt fel, hogv Antal János és Gondol Zsófiának 1795. febr. 14-én egy János nevű fia született s ez az ág maradt Felső- Őrsön. Mint említettem, Antal Mózes fia, Péter, Szentkirály- Szabadjára házasodott, s nőül vette Szegedi Évát, kitől 1819-ben IV. Péter született. Ennek Pintér Klára volt a felesége s 1843. május 10-én adott életet Gábornak. Az előadottak illustrálására hadd álljon itt a következő leszármazási tábla. NB. Ez az Antal Márton Lutheránus volt, azért ide való praepositus Bezerédi Ferencz ur adott per. missiot két aranyakért, hogy. eltemethetnénk. 2) Ugyanott születési évük: 24. 58. 142. 144. 146. 1. 3) Lásd szerzőnek ily czimü közleményét: »A felső-örsi ev reform, egyház múltjának rövid rajza. A Prot. Egyház és Isk. Lap 1888. évfolyam 1—9 számaiban. 4) F.-örsi anyakönyv: 160. 163. 165. 168. 52. 54. 57. 62. 66 69. lapjait. 5) Bővebben idézett közleményemben. /István 1768. f 1770.7) Zsófia 1770. Rósa 1773, József 1776. f 6777, III. /IV. Péter8)f i-r,,. n. i 10m Antal Gábor Peter 1777. okt. 24.9*- 1819. [ Judit 1780. f íPUg. f 1781. asg. 6. Zsófia 1781. aug. 5. Jozefa 1753. Sámuel 1756. Jutka 1758. II. Péter 1760, Juli 1762. László 1763. János 1765. Éva 1767. György 1769. Dániel 1771. Összeállította Thúky Etele. Református jellem. (Vége.) Magától érthető, hogy ez a minden viszásság ellen tiltakozó „Nem“ csak akkor lesz, valóban üdvös és jótékony hatású, ha összeköttetésben áll a nyugodt hit amaz „Igen“-jével, mely bizalommal tekint Isten minden Ígéretére. De ezen „Nem“-hez, s amaz „Igenéhez még egy harmadiknak is kell járulnia. Sem a hitbuzgó predikálás, nem a seérny tiltakozás Isten tiszteletének minden sérelme ellen magában nem elégséges arra, hogy valamely egyházat, gyülekezetei, vagy társaságot összetartson: ehhez szükséges még a rend és fegyelem is. Ezért Luther és Zwingli mellé oda kell még állítanunk a nagy Kálvint. Az ő életének és működésének alspvonása a fegyelem. Az evangeliomi egyházat — amennyire csak keze elért — szilárd alapokra ő fektette. A római hierarchia büszke épületével valódi evangeliomi lapon,1; a az általános papság elvén nyugvó egyházat állított szembe, melynek fenntartó erejét nem a papi gyámkodás, hanem Isten törvényének fegyelme képezi. Tőle származik a mi ref. egyházunk alkotmánya, mely a valódi evangeliomi szellemet nem csak theoriában, hanem a gyakorlatban is érvényre juttatja. Mondhatom, hogy rám mindig valami sajátságos hatást gyakorol, ha ref. isteni tisztelet alkalmával látom a presbitereket a maguk külön helyén, a szószékfelőtt-; 6) A felső-örsi ref. egyház anyak. 142. és 77. lk. 7) Ugyanott az évszámoknak megfelelő lapokon: 63 és 24. 67 71 és 25. 73. 77 és 26. 80. 86 és 28. 88. 1. 8) A szkszabadjai anyakönyv bizonyítása szerint. a 'A > 03 1—1 m-A •S a-C ^ na a; t-5 <r> © c TJ1 £ m & r§ £ W -03 N a g «3 a n *«ö-4-> S=3 <1 s I a ^ cd Pn Ä . I—l 2 ‘03