Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-26 / 4. szám
51 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 52 összeggel a nem rendszeresített segédlelkészi állomások javadalmának rendezése czéljából. A czélba vett felterjesztés azonban még eddig nem történt meg. Miért? Nem tudom. Talán & jelentő-ivek hasznavehetetlensége s megbizhatóbb adatok szerzése volt az ok. Annyi bizonyos, hogy a jelentő-ivek ellen tömérdek panasz hangzott el. Maga az egyetemes konvent illető bizottsága is ezt mondja róluk: „A sok hiány közül csak némelyeket említve fel: igen sok helyütt előfordul, hogy merőben más adatok vannak pl. a „tiszti fizetések“ rovata alatt, mint a „szükségletek“ rovatának megfelelő czime alatt. Sok ivén a „vagyon“ rovatban felvett s kimutatott és értékelt lelkészi és tanítói földekről, illetőleg azok jövedelméről a „jövedelem“ megfelelő rovatában már szó sincs. Vagy ugyanazon az egy ivén a katasztralis jövedelem a két különböző rovatban két, egymástól eltérő összegben szerepel. Az összeírok előtt nem mindenütt volt világos a jelentő-ivek czélja. Egy helyen úgy vélték, hogy a jelentőivek czélja az, hogy az állam megtudhassa, hogy ha átveszi a lelkészek fizetését (az 1848. évi XX. t. ez. értelmében), mennyit kell fizetni, vagyis mennyi az ma egyik és másik helyen ? Itt igyekeztek a fizetéseket a lehetőségig felsrófolni. A másik helyen meg úgy vélték, hogy a jelentő-ivek alapján fognak kipótoltatni a fizetések a minimumra. Itt a mennyire csak lehetett, oly csekélyre vették fel a tényleges fizetést, hogy annál több legyen majd a pótlék. Ezek elvitázhatatlan tények. Ily hibásak lévén a jelentő-ivek: hibás arájuk épített számítás is, tehát csak körülbelül tudjuk, hogy menynyi is szükséges az említett két czélra. Bizony nem nagyon dicséri egyik-másik esperes buzgóságát és erélyét, hogy ezt az igazán fontos, igazán életbevágó dolgot oly részletes és gondosan kidolgozott utasítás mellett se tudta, ha nem is kifogástalauul, de legalább tűrhetően végbevinní. Már én nem tehetek róla, de a rosszul kiállított ivek miatt az espereseket hibáztatom. Ők a vezérek. De ha nem biztos, ha csak körülbelül tudható még az is, hogy rfli szükséges a lelkészek és segédlelkészek fizetésének tervezett felemeléséhoz: a többi szükségletről meg még csak körülbelül se tudunk. Hogy mennyit vesztünk anyakönyvi kivonatok és stóla-jövedelem fejében : erről hivatalosan meggyőződni még csak meg se próbáltuk. A konventí „Tájékoztató utasítás“ VI. 32. §. szerint a stóla érintetlen marad ugyan, de meg nem fizetése a cselek vény akadályául nem szolgálhat. Én ugyan mindez ideig igen jó véleménnyel voltam a stóla-jövedelem apadása felől. De mikor egy helyről azt hallom, hogy egy igen jómódú ur lánya férjhez menetelekor az egyházi áldás —■ bár az örömapá igen jó viszonyban van a lelkészszel — elmaradt, tehát elmaradt az esketési stóla is ; más helyről meg azt, hogy egy jómódú földmives, a ki a szomszéd faluból hozta a menyét, a saját lelkésze intése után kihirdettette ugyan az uj párt s a menyasszony lelkész mek szolgálatát az esketésnél is igénybe vette, 1 irtot, azaz egy frtot adott a lelkésznek, az eddig szokásos 4 frt helyett: ma, mikor ilyeneket hallok, másként vélekekedem. Bár hiszem, hogy e részben az első néhány év után javulni fognak a viszonyok. Egyébiránt a konvent már e dologra is kiterjesztette figyelmét, felhiván az egyházkerületeket, hogy „minden egyházból szerezzék be a törvényesen megállapított esketési, ketesztelési és temetési stólák jövedelmének kimutatását az anyakönyvek alapján, 10 évi átlag szerint s e kimutatásokat lehetőleg a legközelebbi konventre terjesszék be.u Igaz, hogy ez az intézkedés csak két hónappal ez előtt (1895. nov. 22.| történt; de hát történt-e már az egyházkerületekben e részben valami? elkészülünk-e a kimutatással a tavaszi konventig? Vagy talán nem is olyan sürgős a dolog ?! Az említett szükségleteken kívül ott van még a lelkészek részére felállítandó nyugdíj-intézet. Ennek szükségességét senki se tagadhatja, nem is tagadja. Közelebbi zsinatunk is csak anyagi 'érőtleuségünk miatt nem rendelte el felállítását. E czélra is jogosan kérhetjük az állami segélyt; hisz a katholikusok nyugdíjintézetei is állami eredetű vagyon jövedelmeiből állíttattak fel és jutottak igen kedvező helyzetbe. Mennyi kell e czélra? Alapos számítást igényel. Az egyházi közigazgatás is sokba kerül ma már s még többe fog kerülni idővel. Espereseink nagyon keveselik tiszteletdijukat. S talán ezért van, hogy esperes-választáskor alig s csak elvétve jön szoba egy kis egyházban működő lelkész. Nem bírná meg a költekezést. Az esperest állás úgy szólva nagyobb egyházakhoz van kötve, a melyeknek lelkészei mégis csak könnyebben mozdulhatnak, jobban szerepelhetnek . . . Én ugyan mostani körülményeink közt éppen nem volnék az esperesek tiszteletdijának emelése mellett, mert erős meggyőződésem az, hogy az elhivottak, a kiknek minden tekintetben több adatott mint egyebeknek, anyaszentegyházuk érdekében szívesen viselik e terhet. S ha valaki azt mondaná, hogy „hát ha nem bírják,“ erre azt felelném, hogy akkor fizetésért se bírják. Hisz utazási költségük, napidijuk is kijár. De ha tudunk az államtól erre a czélra is megfelelő összeget kieszközölni: azt igen helyesnek tartom. Arról se szabad megfeledkeznünk, hogy a nagyobb egyházközségeket a hívek lelki gondozása szempontjából önálló parochiába kell osztani; sőt olyan helyeken is, a hol ez a felosztás nem mutatkozik mulhatlanul szükségesnek, katechetai állásokat kell rendszeresíteni pl. nálunk G-yőrben, Komáromban s talán még két-három helyen. Ezek ellátására is gondolni kell már most. S ha most végül összefoglalom az elmondottakat, úgy-e azt látjuk, hogy még körülbelül se tudjuk, mit kellene kérnünk! Az ág. ev. egyház már át is nyújtotta feliratát. Nem akarok szemrehányást tenni vezérférfiainl - nak, de ne vegyék rossz néven, ha János evangélista szavaival fordulok hozzájuk: „a mit akartok cselekedni, hamar cselekedj étek.“ Kiss József.