Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-06 / 36. szám
Hetedik évfolyam, 36. szám. Pápa, 1896. szeptember 6. DUNÁNTÚLI MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ®* TARTALOM: Kard foglalta el. Kereszt tartotta fönn e hazát!“ (Vége.) r. I.—■ Református jellem. (Folytatás). Borsos K. Egyházi élet. A meghívás utján való lelkészválasztás kérdéséhez. Kérdés az egyházjogtan tanárához. Nemo. Válasz. Kis József.— iskolaügy. A pápai ref. leányinternátusról. Hodosi Jákó. — Necrolog Vegyes közlemények. „Kard foglalta el. Kereszt tartotta fönn e hazát!“ (Vége.) A múltban is, de főleg a jelenben hallható itt is, ott is ama hamis és a lölületes gondolkodást hamar megejtő históriai hipothesis: ha a reformáczió nem lépett Tolna föl, akkor az egységes kath. Magyarország könnyebben ellenállhatott volna a török hóditásnak és biztosabban megoltalmazta Tolna a túlkapásra hajló császári politika ellen hazánk alkotmányát. Ez lehet valószínű. Csakhogy annyiban, a mennyiben, hipothezis. De mivelhogy a történetben nem föltevések, hanem tények szerepelnek, ennélfogva az egész okoskodás a könnyen hívőknek csapda, de a kissé gondolkozó főnek tartalom nélküli Ítélet s legföllebb logikai gyakorló példa. Hisz annak ellenében nagyobb valószinüsóggel s több joggal állithatnók mi föl azt a bipotbezist: ha az egész ország protestáns lett volna: drága hazánk sem a török dulás iszonyuságait, sem a szomszédos hatalom alkotmánytipró kisérleteit még egynéhány tizedig sem szenvedte volna el, mert a vallásújitástól hatalmas lelkesedést nyert nemzet titáni erővel sújtott volna le végkép elleneire. Azonban ezt nem mondjuk, mert nem mondhatjuk, minthogy ez is csak — föltevés. A történelemben tényt keresünk. Már pedig tény az5 hogy volt reformáczió: tény továbbá az is, hogy e vallási megújhodásnak egyedüli főoka volt maga a róm. kath. egyház, mely tanításával, fegyelmével s külsőségeivel úgy rá nehezedett az emberi lélekre és gondolkozásra, hogy Európa társadalma már nem bírhatta tovább s éppen azért üdvözölte oly lelkesedéssel Luther és Calvin föllépését; végül tény az, hogy a félhold uralma idején a bon alkotmányos szabadságáért mint felekezet, a protestántizmus küzdött, szenvedett és azt saját anyagi jólétének föláldozásával megvédeni nem szűnt meg. Ezek a tények, amelyek előtt minden hipothesis nulla. — Éppen ily értékű az a nyilatkozat is, melyet a katbolikusok egy vezérférfiai millenniumi nagy gyűlésükön kifejezni bátor volt, t. i. a katholiczizmusnak a dinasztiához való, törhetetlen ragaszkodása tartotta főn az utolsó három században is Magyarországot. Érdekes megnyilatkozása ez az elfogult elmének és pedig egyrészt azért, mert mintegy sejteti a vádat, mintha amaz időkben a hon és lelki ismeret szabadságáért küzdő felek, ezek közt főleg mint felekezet a protestánsok, az uralkodóház iránti köteles hűségről megfeledkeztek volna; másrészt a dinasztikus ragaszkodás fogalmát összetéveszti a vallásból eredő ragaszkodással s ennélfogva hamis a logikája az egésznek. Tudjuk, hogy a katholikusok egy része, — de csak is egy része------, törhetlenül megmaradt minden időben az uralkodóház mellett, de e vonzalmát nem az alkotmány és a honszabadság tüze gyújtotta föl és táplálta, hanem azon jezsuistikus és Kolonicsféle vallásbuzgalom, mely X -------------—» ^ yt___________— £ előfizetési díj: Az egyház és iskola köréből j hirdetések dija: Helyben és vidékre pos- 4 hasábos petitsor több ADlífflíM REF.EfiYHÁZKER. HIVATALOS MSIíJsSk3?Í€: ' X x------------------------------X
