Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-30 / 35. szám
555 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 556 Jött az 1867. évi államjogi kiegyezés, midőn a nemzet visszanyerte önrendelkezési jogát. A magas műveltségű, tisztán látó s hazájuk sorsát szivükön viselő vezérlő egyéniségek csakhamar belátták, hogy a nemzet fennmaradásának és jövője biztosításának legszükszégesebb, legfontosabb és legelodázhatlanabb követelménye az, hogy százados elmaradottságából a művelődés ösvényére vezettessék, s a tudatlanságából való kibontakozására a lehetőség megadassék. S mivel tudták és átérezték annak az elvnek az igazságát, hogy a kié az iskola, azé a jövő: a feladat kettős volt: a népet művelté és magyarrá tenni. Ilyen szempontokból kiindulva alkottatott meg az 1868. évi XXXVIII. törvényczikk, mely a kiegyezést követő törvények egyik legbecsesebbikének mondható; melynek jótékony hatása a nemzet szellemi és anyagi erejének fejlődésére meg nem határozható s mely az akkori nagynevű közoktatásügyi miniszternek báró Eötvös Józsefnek örök dicsősége maradand. Ez idézett törvényczikk azon főbb rendelkezései, melyeket elősorolni kívánok, igy következnek: 1. A népiskolai oktatás kötelezővé tétetik mindenkire, 6—12, illetőleg 15 éves korig. Ez által a nemzet a maga összegében belevonatott a művelődésbe s nem lett egyeseknek tetszésére bízva az, hogy legalább a műveltség legelemibb föltételeit elkivánják-e sajátítani vagy nem; mivel köztudomású, hogy épen a műveletlen elemek a művelődés szükségét vajmi ritkán érzik. Föltétien szükség volt erre azért is, mivel úgy a szellemi, mint az anyagi előhaladásnak mulhatlan feltétele, hogy legalább Írni, olvasni, számolni minden ember tudjon. 2. Az állam megszabja azon tantárgyakat, melyeknek tanítása kötelező nemcsak az állami és községi, hanem a felekezeti iskolákban is; a felekezeti iskolák szintén az átlam felügyelete alá helyeztetnek. Ezen intézkedések által behozatott a tanítás egysége az által, hogy meglett határozva az a tanítási minimum, melynél kevesebbel egy magyarországi iskolában sem lehet megelégedni. Ennek szükségét és fontosságát azonnal belátjuk, ha megtudjuk, hogy mily egyoldalú és gyarló volt a népoktatás igen sok protestáns felekezeti iskolában is, a hol alig mentek túl néhány zsoltár, káté, továbbá nehány imádság betanításának határán. A róm. kath. felekezet s más felekezetek iskoláinak szellemi állapota még szomorúbb képet mutatott. Most pedig mindazok az ismeretágak taníttatnak, melyek szükségesek arra, hogy az életbe kilépő ifjú egy kis tájékozottságot s általános ismeretkört vigyen magával. Ezen intézkedés által továbbá a felekezeti — értem a más nyelvű — iskolák az állam befolyása alól nem lettek kiszolgáltatva a nemzetiségnek, hogy azok esetleg már az iskolákban beoltsák a gyermekekbe az állam és haza iránti gyűlölet és a felekezetiség köpönyege alatt folytassák bűnös üzelmeiket és ássák alá a magyar állam alapját. 3. Az állam, a hol szükségét látja, maga állít fel saját költségén népiskolákat. Ha a község anyagi ereje nem bírná, az állam az iskolát segélyezi s a szegény gyermekek a községtől ingyen tankönyveket kapnak. Ez intézkedést szükségessé tette azon körülmény, hogy sok esetben a községek, legtöbbször a felekezetek, szegénységüknél fogva nem voltak képesek egy népiskola költségeit fedezni. Mivel pedig a népoktatás első sorban állami érdek: parancsolólag lépett előtérbe annak szükségessége, hogy ily esetben az iskolát az állam állítsa föl és tartsa fönn. De szükség volt erre azért is, hogy egyes veszélyeztetett, idegen nemzetiség által lakott helyen a magyarság érdeke feltétlenül megkívánta, hogy a népoktatás hazafias, magyar szellemben történjék s az államellenes törekvések alól a működési alap elvonassék. A szegény gyermekeknek ingyen tankönyvekkel való ellátását az a czél indokolta, hogy ne legyen senki, a kit szegénysége a tanulás eszközeitől megfősz szón. 4. Az újonnan építendő iskolaépületek tágasak, szárazok és világosak legyenek s egy tanteremre 60 növendéket számítva 80 növendéknél többet egy tanító sem taníthat. Ha meggondoljuk, hogy iskola helyiségekül mily sötét, piszkos tantermek szolgáltak, melyekben a gyermekek, sőt a tanítók testi épsége, egészsége is veszélyeztetve volt: belátjuk ez intézkedés üdvös és szükséges voltát. A létszám maximum meghatározását az a pedagógiai szükség tette — a közegészségügyitől eltekintve — indokolttá, hogy a tanító minden egyes gyermekkel foglalkozhassék, mert csak úgy lehet sikeres és eredményes a tanítás. Ez a része a törvénynek ugyan teljesen végrehajtva máig sincs, de meg van az állandó törekvés a czél felé. 5. Az állam az 1868. évi XXXV1I1. törvényczikkben 20 tanitóképezdét állított fel s elrendelte, hogy rendes tanítói hivatalra csak tanitóképezdét végzett egyének alkalmazhatók. Talán ezt tarthatjuk a törvény legfontosabb s kihatásaiban legmesszebb menő és legüdvösebb intézkedésének, mert a népoktatás eredménye épen attól függ, hogy kikre van az bízva. Az iskola, az iskolába járók magukban véve úgy szólván élettelen anyag, melybe lelket keli lehelni, s ezaz anyag olyanná válik, a milyen lelket abba lehelnek. Fontos intézkedése még a törvénynek a tanitónőképezdék felállítása s ez által a nemzeti nőnevelés kérdésének előbbrevitele. Ebben a vélemények lehetnek bár eltérők, de annyi bizonyos, hogy az eddigi tapasztalat azoknak adott igazat, kik a nőnevelést női kezekre bízni látták czélszerünek. 6. Szorosan összef ügg a tanító családi, iskolai s társadalmi életével a fizetés minimumának 300 frtban megállapítása. Ezt tarthatjuk a törvény leghiányosabb s legtöbb kifogás alá eső intézkedésének; mert a fizetés ilyen aránya messze innen esik attól a feladattól, melynek betöltésére a tanító hivatva van. A tanítói hivatal ma már meglehetős magas fokú íntelligentiát kívánó, s egy ember egész tevékenységét igénybe vevő életpálya s a 300 írttal sem az értelmi tőke, melyet kamatoztatni kell a közjó érdekében, honorálva koránt sincsen, sem pedig nincsen meg adva az eszköz ezen hivatás betöltésére úgy, a mint azt magasabb tekintetek megkívánnák. De ha meggondoljuk, hogy az előtt a tanítói fizetés állott csirke, tojás, fejelés csizma, stbből, a mi a béres társadalmi állásának színvonalára sülyesztette le a tanítót: a lényeges, az üdvös
