Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-08-02 / 31. szám
483 DŰNANTÜL1 PROTESTÁNS LAP. 484 úgy áll, hogy a természeti ember mindig evangóliom ellenes volt és az is lesz. Krisztus korától fogva le napjainkig és egész a beláthatlan idők végéig, a mig csak ember élni fog földünkön, a természeti ember vágya, ösztöne, félelme és reménye mindig ellenkezett és ellenkezik az evangeliom szellemével. Nem csak a mai kor műveltjei kicsinyük és nevetik ki az evangéliomot, banem bolondságnak tekintették azt már a régi kor műveltjei a görögök és botránynak a zsidók. Mégis ez a lenézett, megvetett tudomány menté meg a régi világot. Ez teremtette újra az emberek által megrontott keresztyénség mélyre sülyedt követőinek életét, erkölcsét a reformáczióban. Ettől, egyedül ettől várhatunk ma is segélyt a közállapotok megjavítására. Most van az az idő, a midőn újból be kell a világ előtt bizonyítanunk, hogy „az evangéliom Istennek ereje.“ Isten azért adta az Ő evangéliomát, hogy az erőt, reményt, vigaszt nyújtson a földi élet nagyon is gyakran fájdalmas küzdelmeiben. — Hogy az gondolkozásunkat és érzelmeinket, szivünket és lelkünket megnemesitse. Azt akarja, hogy ha most földiek vagyunk is, ne váljunk testestől-lelkestől földdé, porrá és hamuvá, banem az odafelvalókat keresve halhatatlan lelkünk számára örökké való javakat gyüjtsünk. S nekünk lelkészeknek, kiket ige hirdetőivé elválasztott, azt tette első sorban kötelességünkké, hogy az Ő országát épitsük. Építsük Istnnnek országát. A szeretetnek, igazságnak és békeségnek országát építsük, terjeszszük. Az a mi feladatunk, hogy minden szivet, minden lelket christianisáljunk. A krisztusi elveket és igazságokat ható erőkké tegyük magunk és mások életében. Egy szóval evangéüzáljunk. Igen ám, de hogyan evangéüzáljunk ? Isten országának terjesztésére nem lehet, nem szabad mindenféle fegyvert felhasználni. Volt idő, a mikor Krisztus emez intését: „kényszerit bejönni mindeneket,“ nagyon is szószerint vették. Egész népeket kényszeritettek fegyverrel a keresztyénség felvételére. Meglehet, ma is vannak elegen, a kik a térítés e legegyszerűbb módját helyesnek tartják és gyakorolni szeretnék. De természetesen az ilyen térítésben nincs sok köszönet. Könnyebb ugyan valakit agyon ütni, mint érvekkel meggyőzni. De hát a megfélemlítéssel csak külsőleg lett valaki keresztyénné. Az ilyen eljárástól datálódik a keresztyén vallás és erkölcsök megromlása. A térítés leghelyesebb módjára Isten adta meg a példát Krisztusban. Isten megsemmisíthette volna a bűnös emberiséget és helyettük másokat teremthetett volna. De 0 azt akarta, hogy épen az a bűnös, megromlott emberiség az igazság megismerése által önkényt hajoljon meg. Mi nekünk is ezt a módszert kell követnünk.— Egyedül csak az ige két élű fegyverével szabad harczolnunk. S mint Krisztus, mi is egész életünkkel, saját példánkkal erősítsük meg predikálásunkat. De ne mondja azt senki, hiszen prédikálunk mi és mégis oda jutottunk immár, hogy a prófétával panaszosan kiálthatunk föl: „kicsoda hiszen e mi predikálásunknak ?!“ Az úri osztály nem igen látogatja, sőt mondhatjuk kerüli a templomot. A nép is mind inkább-inkább elhanyagolja az Ur házának látogatását. Ige hirdetésünknek alig hogy látszik valami foganatja. Én meg vagyok róla győződve, hogy e szomorú ténynek s vele egyött egész egyházi életünk hanyatlásának oka nem abban rejlik, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Hanem erőtelen predikálásunk azért, mivel nem vetünk számot az emberi természettel, feledjük azt, hogy minden egyes emberrel szemben olyan téritői munkát kell folytatnunk, mint a milyet az apostolok és reformátorok folytattak. Elégnek tartjuk a szószéket. Nem gondoljuk meg, hogy az ige befogadására alkalmassá is kell tenni az embereket. Tehát azt az előkészítő munkát hanyagoljuk el a mit belmissziónak, vagy akár evangélizácziónak is nevezhetünk. (Folyt, köv.) Csizmadia Lajos. EGYHÁZI ELET. A b.-somogyi ev. reí. egyházmegye közgyűlése. (Vége.) A számvevőszékek fölállítását illetőleg a közgyűlés nem fogadta el esperes urnák előterjesztését, hogy t. i. a három lelkészi kör kebelében 2—2 tagból álló számvevőszék szerveztessék az egyházak költségvetéseinek átvizsgálására. Marad minden a régi, vagyis az esperes, — a kinek minden idejét leköti az egyházkormányzat — tar-
