Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-26 / 17. szám
261 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 262 Óh, szép és magasztos hivatás, felemelő, lelkesítő rendeltetés a miénk! Töltsük be, éljünk annak egész odaadással a nekünk adott talentumok mértéke szerint, | forgolódjunk abban hittel, lélekkel s szeretettel! Legyünk mi a só, mely áthatja, pezsgésbe hozza az egészet, legyünk . a világitó fény, mely vezérlő csillag gyanánt ragyogjon az emberiség előtt Mi legyünk a vezérek s a zászlótartók, kik legnemesebb elvekért, legmagasztosabb czélokért, az emberi kebel legforróbb, legeszményíbb óhajtásaiért, a tökéletesedés s az erkölcsi, szellemi elérhető boldogság megvalósításáért lelkesítjük az emberiség millióit, magasra tartva zúgó viharok s kíméletlen ellenség támadásai között is a zászlót, melynek tisztaságát megőrizzük az életnek, a körülményeknek bármily áramlatai között is. Patai Károly. Régiségek. Adatok a szentantalfai ref. egyház történetéhez. Tekintetes Nemes Vármegye! Mivel a kiküldött vizsgáló urak részünkről azok iránt vizsgálatot tartani és vallatni nem kívántak, ebben mi nem okoztatkatunk, hanem a Tekintetes nemes vármegyének alázatosan könyörgünk, vagy azokat, a mint folyamodványunkban alázatosan levezettük, kegyesen úgy lenni bizonyítsa? minthogy azok nyilván vannak, vagy azok iránt azon’ vagy más vizsgáló urakat, kiket kérni fogunk, kiküldeni méltóztassék , hogy előbbi bizonyitékok szerint részünkre vizsgálatot tartsanak, hogy mi is elegendőképen meghallgattassunk , Felséges Asszonyunk is ezek által elegendőképen értesittethessék. Mely kegyességéért szüntelen maradunk a Tekintetes nemes vármegyének alázatos szolgái, helvét hitvalláson levő antalfai nemesek és lakosok.“ így érte egyik kérvényük a másikat, mig nem evvel elfogynak adataink, de velük legalább hátráltatták a végzetes csapást nehány esztendeig. Azon kor, mely a lelkiismeret elaltatásával kedves dolgot vélt cselekedni Isten előtt, ha a reformátusokat üldözhette, templomaikat elfoglalhatta, annyira rabszolgává tette az embereket, hogy még az utolsó szolgabiró is keresve kereste az ilyen alkalmakat, mint a milyen az antalfaiaké volt, hogy hatalmaskodásával kiérdemelje felettes hatóságainak kegyét. S hogy mennyire vakbuzgók voltak a helytartó tanács rendeletéinek betüszerint való végrehajtásában, az antalfai eset kiválóan jellemzi. A sok vizsgálatnak templomfoglalás lett a vége. A helytartó tanács meghozza azon végzést, hogy antalfai reformátusoktól a templomot el kell venni, hogy igy a nyilvános isteni tisztelettől megfosztassanak. — Ez volt itt is a főczél. Mert a protestánsok ostora, a helytartó tanács tudta, hogy csak igy lehet a magyarokat előbb rabbá, azután koldussá tenni, hogy végre katholikusokká legyenek, ha a nyilvános isteni tiszteletre rendelt templomokat elszedi, s ez által a föld népétől legnagyobb kincsét: hitét elveszi, s evvel többet vett el tőle, mintha minden vagyonától megfosztaná, mert vele a népnek életerejét szívta ki. Maga a helj'tartó tanácsi rendelet nincs meg, de erre a szomorúan emlékezetes tényre, kellő világosságott vet az 1768 márczius 9-én, a templom elfoglalásáért Antalfán megjelent Dóczy Antal főbiró előtt tett kérelem: „Mai napon nemzetes vitézlő Dóczy Antal föszolgabiránk által velünk közlött és köztünk kihirdetett felséges helytartótanácsnak parancsolatjára, térdet fejet alázatossággal hajtván, 0 Felsége kegyelmes akaratjának mi antalfai ezen nemes Zala vármegyei helységbeli helvét hitvalláson levő hűséges, alázatos szolgái, mindenekben engedelmeskedni kívánunk. Imaházunktól s vallásgyakorlatunktól parancsolatjára megszűnünk, hanem azon alázatossággal esedezünk, méltóztassék az ur, kiküldött főszolgabíró urunk s az ur által Tekintetes alispán urunk kegyesen minekünk megengedni, hogy prédikátorunk és mesterünk maradhassanak meg parókiális házunkban csak addig, mig 0 Felsége kegyelmes lábainál alázatos folyamodásunkat tehetjük; avagyha addig nem is, bár csak addig tehát, miglen prédikátorunk félesége gyermekágyban erőtelenkedvén, meg nem erősödik és egyháztól ki nem mégyen, mert mind a kisded gyermek, mind annak szülő anyja erőtelenek lévén, félő és veszedelmes, hogyha kibontakoznak házaikból, a téli időnek kegyetlen mostohasága halálos nyavalyát okoz. Vágyunk is teljes reménységgel, hogy ez egy alázatos esedezésünk, mint a mely elegendő okon és a természeti törvényen is rósszerint, rész szerint pedig az egész keresztyéni szokás és bevett jó rendtartáson fund áltatott, az urnái és ,az ur által a felsőbb karban helyeztetett uraságoknál is helyet fog találni és még Ö Felsége is — reményijük s úgy hisszük — ha tudója lett volna ezen gyermek ágyas asszony erőtelenségének , prédikátorunk eltávolításának végrehajtását ezen okból mellőzte volna. Továbbá könyörgünk azon is alázatossággal, méltóztassék az ur főbiró urunk ezen alázatos nyilatkozatunkat, előterjesztésébe szór ól-szóra bezárni, és a Tekintetes nemes vármegyének a szerint előterjeszteni, hogy a midőn az urnák jelentése O Felségének befog mutattatni, láthassa O Felsége is, a mi Ő Felsége kegyes parancsolatjához való engedelmességünket és Ő Felségéhez mindörökké megmaradandó s tartandó hűségűnket. Mi ugyan nagy reménységben vagyunk, hogy Ő Felsége látván a mi próbáinkat vallásunk gyakorlása szokásában kegyelmesen visszahelyeztetni s parancsolni fog.“ Mit használt ez is ? A reá csakhamar következettekből bizonyos, hogy azonnal menni kellett Szentantalfáról Gondol Zsigmond lelkésznek, ki az üldözések elől félesége birtokára Szentgálra menekült; — igy kellett cselekedni a tanítónak is. „Megverem a pásztort és elszélyednek a nyájnak juhai“ gondolták az üldözők, de mint számos más helyén e hazának, úgy Antalfán sem tehették erőszakoskodásaikkal katholikusokká a hitükért meghalni kész ősöket s megtörve bár, de fogyva nem, uj erővel igyekeznek szabad vallásgyakorlatukat biztosítani. (Folyt, köv.) Thtjry Etele. 17*
