Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-12 / 2. szám
19 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 20 Munka és pihenés keresztyén szempontból. Földi életünket kétféle rendszabály irányítja s kormányozza. Az egyik emberi eredetű, s azon szokás- és közfelfogásból áll, a melyeket elődeinktől öröklüuk, a melyek észrevétlenül belénk plántálódnak, s a melyektől még a legönállóbb ember is csak némileg tud szabadulni^ teljesen soha. Öltözködésmódunk, továbbá, a hogy lakásunkat berendezzük, táplálkozunk, időnket beosztjuk, örömünknek, tiszteletünknek, részvétünknek kifejezést adunk, az uralkodó szokás befolyásának, hogy ne mondjuk egyedüli hatalmának következménye. A szokásnak ezen viszonylag szabad tere csaknem összeesik az állami renddel, mely törvényekkel szabályozza az életnek nagy mezejét, s kényszerítő eszközökkel szerez érvényt rendelkezéseinek. A házasságkötés formáját, az élet, és vagyonbiztosságot, a kötött szerződések megtartását, a közteherviselést, állami törvények szabályozzák, határozzák meg és csak örülhetünk, hogy ezekre nézve létesült végrevalahára egységes állami intézkedés, melynek fentaítására törekedni minden jó hazafinak szent kötelessége. Az emberi életbe sokkal mélyebben hatol az a másféle s más eredetű rendszabály, melyet nem emberek alkottak, melynek fennmaradása felett embereknek őrködniük nem kell, s mely nem más, mint a természetnek, az oekonomiának rendje, melyen alapul egész lételünk. Akaratunktól függetlenül következnek egymásután szabályos váltakozással nappal és éjjel, meghatározva életünkben a munka és pihenés idejét. Ép ilyen független minden emberi befolyástól az évszakok váltakozása. A most dermesztő hideg tél után majd következik a virágdíszbe öltözött kellemes tavasz, a kalászokat érlelő nyár, a gyümölcs-gazdag ,szelíd fénysugáru ősz, melynek kései viharai tarolnak le ismét erdőt, mezőt egyaránt Az évszakokat s azok előnyeit sokszor megénekelték már a lantpengetés hivatott mesterei, s bár jó részük nagy részrehajlást tanúsít is a tavasz iránt: de azért vannak lelkes hívei a nyárnak, az ősznek, a télnek is. Mi pedig közönséges földi halandók egy szivvel-lélekkel azt valjuk, hogy mindegyik évszakra, egyformán szükségünk van, nélkülük el lenni talán nem is tudnánk, ami bizonyos csak abból is, hogy a mikor az egyik már eljött, ohajtozunk a a másik után. Épen igy vagyunk az isteni renddel is, melylyel a következőkben kissé tüzetesebben szándékozunk foglalkozni, t. i. a munka és pihenés váltakozásával, mely szintén a teremtett világ alaprendjéhez tartozik melyre mint természeti rendre utal a nap és éj váltakozása, melynek szükségességére mutat testünk szervezete, melynek egyes szervei pihenés nélkül a megfeszített munkában csakhamar tönkre mennének. Nap és éj, munka és pihenés egymással a legszorosabb összeköttetésben vannak, egymá&t kölcsönösen feltételezik. Akár egyik, akár másik nélkül nem volnánk képesek élni. — A folytonos munka életünket ép oly sivárrá, elviselhetlenué tenné mint az örökös tétlenség. Adjunk hálát tehát a teremtő isteni bölcseséguek, hogy a kettőt együtt adta nekünk, s legyen rá gondunk, hogy e két isteni adománynak, a munkának és pihenésnek, érezzük azt a sajátos áldását, melyet beléjük rejtett az Isten. Természetes, hogy a két áldás közül előbb arról szólunk, mely felfogásunk szerint sokkal szükségesebb, fontosabb, nagyobb jelentőségű t. i. a munkáról. Közös méltóságunk, de közös jóltevőnk is ez. A mint a gyermekkorból, melynek rendszerint játék a foglalkozása, kilépünk, ennek a követelményeivel találkozunk. Attól óta azután hűségesen kisér éltünknek minden szakában. Erőink növekedése szerint szaporodnak követelményei, s mikor éltünk alkonyán búcsút int felénk, akkor már éltünk napjának utolsó sugarai is eltűnő félben vaunak. Szinte fölösleges kérdésnek is látszik tehát, hogy mi a munka? Ám azért szóljunk róla pár szót. A munka a pihenés ellentéte, tehát tevékenység, erőmegfeszités, fáradozás. A játék is ellentéte a munkának, de már a játék mégis tevékenység, mely sokszor nemcsak az erő gyakorlására szolgál, hanem annak megfeszítésével is jár. A különbség abban van, hogy a játéknál egyéni jó tetszésünk után indulunk; azért választjuk, mert örömöt szerez ; addig foglalkozunk vele, a mig tetszik ; nem várunk tőle mást, mint örömöt, testi lelki felüdülést. A munkánál ellenben mindig ott szerepel a kötelező törvény, a betöltendő kötelesség; munkánkat végezzük, mert végeznünk kell, kitartunk benne, még ha nem szerez is gyönyörűséget, hanem inkább nehezünkre esik, s elvárjuk, hogy eredménye hasznos, értékes legyen úgy ránk, mint másokra nézve. A munkát, különbözően a játéktól, ép az teszi komoly dologgá, hogy az önmegtagadást, kötelességben való hűséget követel és hogy közhasznú czélnak áli szolgálatában.|A munka tehát olyan tevékenység, melyet önmegtagadással,folytatunk, hogy vele közhasznú czélt mozdíthassunk elő. De talán nem helyes ez a meghatározás? Hogy a munka önmegtagadást követel, azt készségesen ismeri el kiki a maga munkájáról, de már nem oly örömest a másokéról. P. o. a gyári munkás meg van a. felől győződve, hogy az ő napi munkája nagymérvű kitartást, önmegtagadást követel; ellenben a könyvvivő, a. pénztárnok teendőjét nem tartja igazi munkának, sőt az övéhez képest az félig-meddig csak játék. Viszont a mezei napszámos, vagy a kormos képii fütő a gőzkocsin, vagy a hajó íenekén, szinte irigykedve gondol arra, hogy a hűs gyárteremben mily kényelmesen végzi dolgát a munkás. Kérdezzük meg csak ugj találomra akármelyik embert, mindegyiktől azt fogjuk hallani, hogy az ő munkája hasonlíthatatlanul fárasztóbb és terhesebb, mint másé. Ez méltán gondolkodóba ejthet. Lehet nagy különbség a különféle munkanemek között, az egyik terhesebb lehet, vagy több megelégedést nyújthat a másiknál: de az bizonyos, hogy valamire való munkát önmegtagadás nélkül végezni nem lehet. És ha megpróbálnánk beleállaui egy másféle munkába, melyet könyebbnek vagyunk hajlandók tartani, valóságosan, nemcsak úgy gondolatban, nem is pár perezre, hanem hetekre, hónapokra, évekre, aligha mindjárt másként nem gondolkoznánk felőle. Egy tisztességes foglal-'
