Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-19 / 16. szám

245

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

246

zászlót százan, ezeren ragadták magukhoz, s az eszme alakot öltött, az ábrándkép valóvá leve!

Eszünkbe jut egy hírneves amerikai költőnek, hajói emlékezem Longfellovnak, egy megragadó költeménye, mely egy ifjúról, egy lánglelkesiütségü hősről szól, egy eszményi alakról, ki tör, egyre tör előre a magasba, szírieken, akadályokon át, smikor már elaléltanföldre rogy, ajkai még akkor is csak azt suttogják: előre, csak előre!

(Folyt, köv.)

Patai Károly.

Régiségek.

Adatok a szentantalfai ref. egyház történetéhez.

Kilenczedik tanú Ágoston Ilona, katholikus, tagyoni lakos, körülbelül 66 éves, letett hite után vallja az első kérdésre. Úgy halottá és tartotta ezen tanú, hogy az autalfai helvét hitvallású eklézsia anya eklézsia légyen, és hogy még régenten is lakott Antalfán kálvinista prédikátor, a régi öregektől halottá. A 2-dikra. Tudja, hogy Antallá elpusztulván s nevezett antalfaiak, csicsóiakkal és jakabfaiakkal tartottak egy prédikátort és annak lakása mindétig Csicsóban volt és onnan járt Antalfára predikácziót és könyörgést tenni és mirigyhalál s Kurucz világ után megszaporodván antalfai kálvinisták, ez előtt körelbelül 30 esztendőkkel kezdettek magánosán prédikátort tartani Rádóczy Péter nevűt s azon időtől fogva, mindenkoron exercitiumuknak gyakorlása volt s vagyon. A 3-dikrci. Tudja azt, hogy régenten azon puszta kőfalhoz semmi épület, vagy is oratórium nem volt ragasztva, arra is ugyan jól emlékezik, hogy legelsőbben levél-szint csináltak melléje, és kálvinisták pápistákkal és lutheránusokkal együtt, s azután ismét egy szobát ragasztottak hozzá s abba jártak az isteni szolgálatra. A 4-dikre. A tanúnak emlékezetire, hogy azon oratóriumban vagyis azon helyen szent mise szolgáltatott volna, nem tudja s nem is hallotta.

Mely általunk véghez ment vizsgálatról és a tanuknak hitük után lett vallásiról adjuk ezen nevünk aláírásával s szokott pecsétünkkel megerősített bizonyítványunkat. Szentantalfán 1759 deczember 26 Dóczy Antal Tekintetes nemes Zala vármegyének v. birája, Dóczy László azon Tettes nemes vármegyének esküttje.“

Ezen tanuhallgatásokból kitűnik az, hogy azon régi épület, melynek kőfala mellé az antalfai reformátusok, az evangélikusok és katholikusok, nemkülönben a szomszéd helységekben lakó református lakosok segítségével 1729 és 1759 ben imaházat épitettek, soha sem volt katholikus templom ; az éltesebb tanuk vallomásából bizonyos az, hogy a XVII. században is református templom volt azon helyen, s ott róm. kath. templom soha sem volt. Da az akkori időkben ilyen bizonyiték nem sokat ért, annyival kevésbé, mert az antalfaiak nem tartották meg, a mit kértek s meg is nyertek, hanem a rozzant épület helyett egy teljesen új imádságházat épitettek s ebbe úgy belefogódzott a nemes vármegye a veszprémi püspök és a zalaegerszegi plébános folytonos sürgetésére, hogy utóbb is templom foglalás lett belőle. Pedig ez a második tanuhallgatás kedvező volt reájuk nézve, mert az akkori törvények és rendeletek szerint csak azon esetben tartoztak volna a templomot a róm. katholikusoknak átadni, ha bebizonyítják, hogy az, mint róm. kath. templom, fel volt szentelve. Ezt még a kath. tanuk sem mondották, mégis elvesztették templomukat.

Azon kornak jellemzésére ide irom röviden Arvay József megyei ügyésznek egy kelet nélküli, de erre az ügyre vonatkozó előterjesztését: „Vétkeztek az antalfaiak, midőn az imaház fedelének hasonló anyagokból való foltozása helyett alapjából újat épitettek. Rosszul állították a Felséghez küldött kérvényükben, hogy ezt megengedte nékik a vármegye, mert annak jegyzőkönyvében az ellenkező határozatról, csupán a fedél foltozásáról van szó, s abban sem újításról, sem alapjából való új építkezésről említés nincsen, hanem csak hasonló anyagokból való tatarozás megengedéséről. Most ezen vétküket elismerve, a Felségnél alázatosan könyörögnek az újításért, s erre nézve a helytartó tanács felvilágosítást kér. Az antalfaiak — Írja az ügyész előterjesztésében — vallásgyakorlatukat a közszükségen felyül a törvényre, a királyi magyarázatokra és arra állapítják, hogy a törvénybe iktatott hely és 1631 előtt, 1646 és 1659 évekre hivatkoznak, melyekről — bizonyítékaik szerint — állítják, hogy vallásgyakorlatukat szabadon gyakorolták és csak 1681 után szűnt az meg egy időre. Mindezek hiábavaló indokok, mert ezen rész akkor Török uralom alatt volt s Fehérvár, Palota 1686-ban, Kanizsa 1690-ben foglaltatatt vissza a győző császári seregek által, s az ilyen helyeken, a királyi rendelet szerint csupán a róm. kath. vallásuak gyakorolhatták szabadon és nyilvánosan szertartásaikat, s ettől fogva a reformátusoknak ahhoz semmi joguk nem volt. Az 1646 és 1659. évekre való azon hivatkozás, hogy e fent maradt levelekben „az helységnek lelkitanitójau és „az antalfai prédikátor szőleje“ kifejezések olvashatók, bizonyítékokul el nem fogadhatók, mert Rádóczy Péter volt az első antalfai prédikátor, s a vizsgálat alkalmával száz és egynéhány év előtt történt dologra ki emlékezhetett volna ? De az bebizonyosodott, hogy 1681-től jó darab ideig lakatlan hely volt Antalfa s ez előtt körülbelül 30 esztendővel vitték oda a még most is élő Rádóczy Pétert első prédikátornak, és királyi engedély nélkül mentek akkor is bele azon imaházba, melyet a más vallásuakkal együtt közös eiővel épitettek, s azt most elhányták, és helyébe újat és nagyobbat építek, mely a fenálló törvényekkel és rendeletekkel ellenkezik.

így adott véleményt a katholikus papok által sugalmazott megyei ügyész. Pedig ezen vizsgálatok bebizonyították: 1. azt, hogy az antalfai reformátusok imaliázában misét nem szolgáltattak, s igy kath. isteni tiszteleti használatra soha sem volt felszentelve; 2. azt, hogy azon régi épület, melynek fala mellé építkeztek, nem kath, templom volt, 3. azt, hogy 1730 előtt, a nagy pestis után, tehát legalább is 1720 óta által járt Antal-