Dunántúli Protestáns Lap, 1896 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-29 / 13. szám
195 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 196 Arról biztosíthatom a fŐtiszteletü egyházkerületet, hogy a jó akarat nem fog bennem hiányozni arra nézve, hogy a rám bízottakban híven sáfárkodjam, az egyház jogait bárhonnan jövő támadások ellen megvédeni igyekezzem, az egyház anyagi és szellemi jóllétének emelése érdekében mindent, a mi gyenge erőmtől, tehetségemtől telik, megtegyek. A közbizalom elsővé tett egyenrangú tiszttársaim között. Elfogadom a bizalmat azon értelemben, a mint az én uram a Jézus az ő tanítványainak meghagyta, hogy: a ki közületek első akar lenni, legyen az mindeneknek szolgája. Elöl akarok járni szolgatársaim előtt azon az utón, legyen az darabos, vagy tövisekkel teljes, a mely magyar reformált egyházunk és imádott magyar hazánk jóllétének, virágzásának, boldogulásának emelkedéséhez vezet: de soha sem térek azon útra, a melyet e tekintetben tévesnek, tekervényesnek látok, vagy a melynek kiindulási pontjára egyházi törvényünk, állami jogrendünk, vagy hazánk közérdeke tilalomfát állított fel, bármily kényelmesnek, simának, népszerűséggel biztatónak, haszonnal kecsegtetőnek lássék is az az ut. Első és főkötelességemnek tartom a tiszta evangeliomi hitnek, az ezen alapuló vallásosság és hitbuzgóságnak előmozdítását, úgy saját hatáskörömben, mint a felügyeletemre bízott gyülekezetekben, mert ettől függ ev. ref. egyházunk életereje, hivatásának betöltése, híveinek lelki nyugalma, üdve és boldogsága. A vallásos hit kiirthatatlan sajátja az emberi léleknek és azon czélból lett Isten által abba beoltva, hogy az embernek minden óhajtását., vágyát, törekvését megnemesitse , örömeit megédesítse, fájdalmait, szenvedéseit, bénatát meggyógyítsa, elviselhe tőkke tegye. Nagy tévedésben vannak azok, a kik azt hiszik, hogy az ember el lehet vallás nélkül. Ennek ellentmond a történeti tapasztalat. Valamint téves azon nézet is, hogy a tudományos műveltség haladásával az emberi szívben a vallásos érzület háttérbe szorul és elveszíti befolyását. Az igaz vallásosság kapcsolatos az igaz műveltséggel s nem csak megfér az alapos tudással, sőt egymást kölcsönösen kiegészítik és támogatják. Annyira, hogy a természet minden új, eddig előttünk ismeretlen erejének felfedezésével, az emberi észnek a világegyetem végeden rendszerébe való mélyebb bepillantásával, csak erősödik az emberi szívben egy a természet felett álló végetlen lényben, az összes természeti és szellemi erők ős forrásában vetett hit. Igaz isteni kijelentés és igazságot nyomozó ész együtt alkothatnak csak meg oly világrendet, a mely az embernek mind értelmi, mind érzelmi igényeit kielégítse, mind eszét, mind szivét megnyugtassa. Ezért vallásunk szent könyve tanít bennünket arra, hogy mindeneket megvizsgáljunk, még az istenség mél}rségeit is. Azt az igaz vallásosságot, a melynek alapja az Ur Jézus Krisztus evangéliuma, de a melylyel nincs ellentétben a tudomány haladása, kívánom én hirdetni magam és kívánom hirdettetni a gyülekezetekben. Kötelességem szerint felügyelek arra, hogy ez a vallásos hit a hívek lelkében a gyermekkortól kezdve minél erősebb gyökeret verjen, isten házának szeretetében, isten igéje követésében, vallásos kegyes életben, az egyház és iskola iránti áldozatkészségben nyilatkozzék. ügy de az írás szavai szerint a hit hallásból vagyon, a hallás pedig isten igéje által, s igy a hit, a vallás érdeke megkívánja, hogy különös figyelmet fordítsak az ige hirdetőire, a lelkészekre, az írás szavai szerint Isten titkainak sáfáraira. Nem jogosult ugyan azon felfogás, de mégis nagyon el van terjedve, hogy az emberek a lelkész személye után Ítélik meg és becsülik meg a vallást. Csak annyi igaz, hogy a vallásos hitnek erősbülése, terjedése, az egyes egyházak virágzása, vagy hanyatlása a legbelsőbb összefüggésben van a lelkész működésével. Ez okból kiváló gondot kivánok fordítani a lelkészek képzésére, magok viselésére, helyzetére. A lelkészek alapos tudó- - mányos készültsége, egyházias jelleme, egyházkormányzati hivatottsága, példás erkölcse és vallásossága, egyházukhoz való hűsége, társadalmi állásuknak és műveltségűknek megfelelő életmódja biztosíthatnak a mi, világ szerint alacsony sorban levő reformált lelkészi karunk tagjainak is tiszteletet és szeretetet saját híveiknél, elismerést befolyást, tekintélyt más vallásfelekezetü polgártársainknál. Hogy növendék lelkészeink ezen előnyös tulajdonokat megszerezhessék, azokat a gyakorlati életben értékesíteni tudják, egyik legfőbb törekvésem leend. Ezért élénk figyelemmel kisérem a leendő lelkészek oktatását és nevelését kerületi theologiai academiánkon; és minden rendelkezésemre álló eszközzel oda fogok törekedni, hogy ott az oktatás kellő színvonala fenntartassák, a tanulók leapadt száma lehetőleg szaporodjék. Minél előbbre halad népünk-és nemzetünk a művelődés terén, minél bonyolultabbá lesznek az élet viszonjmk, a lelkészek irányában is annál több szellemi és jellembeli követelményeket formál a társadalmi élet és ha ezeknek mefelelni nem képes a lelkész, a hiányok sokkal nagyobb mértékben mutatkoznak ma, mint mutatkoztak a régibb időben. Azért a lelkészeknek a folytonos önképzésre, a társadalmi élet követelményeinek figyelembe vételére nagy gondot kell fordítani. Mind maguknak a lelkészeknek, mind a felügyelő hatóságoknak őrködni kell a felett, hogy a lelkészek tekintélyüket megőrizzék, soha, de különösen lelkésszé választásuk alkalmával tanúsított eljárásukkal alá ne ássák, tönkre ne tegyék, mert ennek egész életükre sajnos kihatása van. Ha azonban a lelkészektől megkívánjuk a szellemi és erkölcsi kiváló tulajdonokat, ha megkívánjuk, hogy életmódjukban, maguk viseletében a társadalmi élet követelményeinek megfeleljenek: elutasithatlan követelmény e kivánalom ellenében, hogy az egyház és az állam az ő lét fenntartásuk biztosításáról kellőleg gondoskodjék, más szóval, hogy fizetésük állásuk igényeihez mérten emeltessék. Mert kétségtelen tény, hogy a magyar reformált lelkészek mai anyagi helyzete kevés kivétellel elszomorító. Jól tudom én azt, hogy magyar refolmált egyházunk életének virágzása nem egyedül a lelkészek anyagi jóllétének emelkedésétől függ, mert ha igy volna, akkor dicső elődeink a sokkal kedvezőbb anyagi viszonyokkal rendelkező anyaegyházból soha ki nem léptek volna. De előttük minden földi javaknál nagyobb kincs volt a lelkiísmeretszabadság, a melynek hiányát sem az egyes egyén jogkörében, sem az emberiség közművelődése terén semmiféle anyagi előny ki nem pótolhatja. De azt is tudom,
