Dunántúli Protestáns Lap, 1895 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-22 / 51. szám

813

DÜNANTŰLI PROTESTÁNS LAP

814

költséget, fáradságot vagy időt Dem sajnálva több főúri, számos szerzetesi, városi és megyei, a budai országos, a pesti múzeumi és akadémiai könyv és levéltárakban kutatott és másolgatott tárgyához tartozó, eredetiben jobbára latin és német nyelvű, az idők folytán elmosódott, több helyütt olvashatlan, pótlásra szoruló kézirati adatokat. A mintegy 100 Ívnyi, hét év alatt gyűjtött anyag sok nehézséggel járó, nagy figyelmet igénylő, nem kis gondot adó rendezgetéséhez is hozzá fogott, még pedig oly aránytalan munkabeosztással, hogy sokszor a szükséges szórakozás és övéivel való érintkezésre sem szakított időt. E mellett a hivatalával, kétféle biztosítás vezetésével, nem különben földm. min. tudósítói, lelkészgyámoldai, megyebizottsági, körlelkészi és tanácsbirói tisztségével járó teendők pontos végzése is hozzá járult szellemének túlterheléséhez. A túlságos munka elviselhetetlenségének Ggyszer csak kellemetlen, eleinte szédülésben, pillanatnyi feledékenység és beszédbeli zavarban nyilvánuló, majd .később még szomorúbb jelei tünetkeztek, mígnem múlt évi május havában lelki világára oly homály borult, mely a budai irgalmasok elme gyógyintézetébe való levitelét tette szükségessé. Négy havi költséges, de elismerést érdemlő gondos és kíméletes ápolás mán jött a nem remélt örömhír szeretteihez teljes felgyógyulásáról, majd csakugyan ki is szabadulván a reá nézve Bethesda hatású lelki siralomházból: ép testtel és lélekkel érkezett vissza akkor már szinte türelmetlenül váró övéi közé. Számos megható, evangyéliomi Tamás-féle jelenetek történtek ezután barátai, ismerősei és híveivel, kik hálás szavakkal emlékezvén meg az Isten jóságáról, szerencse kivánataikkal halmozák el. De sietett ő maga is ünnepélyesen kiönteni szivének határtalan háláját az Ur előtt, „ki nyu- j galmat ád szolgájának.“ A múlt év első adventján szó- ! Iáit meg újra ajkain az elnémult ige ; azóta is csaknem minden úrnapjára mintegy kierőszakolta az előbbi szomorú eset folytán óvatossá, szinte féltékenynyé vált környezetétől a szent szolgálatnak legalább is fele részét. Munkakedve, — mely nem irtózott volna még kedvencz, de mérgező hatású aktáinak további rendezésétől sem — tűrhető, sőt kedvező egészségi állapota, élénkes kedélye, közepes életkora jogosan nyújthattak reményt a napnak még jó ideig való édes szemléléséhez. Az emberi ész igy tervezett, de máskép volt elvégezve! Az alaptalan és legkétségesebb remény megvalósult, a jogosabb és biztosabb alapon nyugvót a sir nyelte el, melyet egy váratlan és rövid lefolyású testi betegség készített számára.

Temetése a község és a környékből megjelent barátok, ismerősök és kartársak mély részvétével ment végbe. Ott volt egy tagja a részvétét táviratban is kifejezett gróf Zichy családnak is, melylyel a boldogult igen jó viszonyban állott és több ízben hathatós pártfogásában részesült.

Koporsóját gyászoló özvegye, 26 éven át örömöt és bánatot híven megosztott élettársa, Csorba Amália, éltes apósa Csorba Pál és jó atyjukat sirató gyermekei és vejei: Jolán, Galambos László rétéi lelkész neje, Ilona, Vályi Miklós madi lelkész neje, Mariska, Zoltán gimn. >

tanuló, Béla honvéd hadapród és egy szerény jog -ezímeu alulírott állották körül.

A gyász szertartást a helybeli dalárda megható éneke („Elmégy, elmégy Jézus szolgája“) kezdette, utánna Kovács Lajos hetényi lelkész tartott felette gyászbeszédet és imádkozott, a sírnál pedig Mórocz Mihály ó-gyallai lelkész búcsúztatta el családja, hívei és kartársaitól,

Buzgó lelkész, gondos család apa, nemes szivü emberbarát volt a boldogult; kartársain kívül több plébánosnak bírta őszinte, benső barátságát, a mi manapság a ritkaságok közé tartozik.

Annak idején is lerótt igaz részvétemet felelevenítveez igénytelen sorokból fűzök egy koszorút szivembe záré és kegyelettel őrzött jó emlékére, melyet életünknek kegyelmes Ura nyugvó poraiban is tegyen áldottál!

Séd [Vi László,

negyedi ref. helyettes-lelkész«

Apróságok külföldről.

A kér. missziói tevékenység legjobban kifejlődött Angliában, hol annak minden ága pártfogókra és lelkes munkásokra talál. Ezt mutatják a tengerész-egyházak és tengerész-missziók Anglia nagy kikötő városaiban, melyeknek egyedüli czéljuk a tengerészek keblében éleszteni az egyház és vallásosság iránti vonzalmat. A tengerész-egyházak száma 21 s ezekben a múlt évben 4700 tengerész élt az úrvacsorával. A tengerész-misszió 51 angol és 14 külföldi kikötőben működik s szolgálatában fáradozik 38 káplán és 60 díjazott laikus-felolvasó.

Egyik előző számunkban említettük, hogy a clevelandi ref. „Kirchenzeitung“ felkérte olvasóit, hogy terjesztését segítsék elő, mert mintegy 500-zal szeretné szaporítani előfizetői számát. Aztán egy félig tréfásnak tetsző megjegyzést fűztünk ehhez. Hát úgy látszik, hogy a Kirchenzeitung óhajtása a megvalósulás felé gyorsan halad. Egyik egyház presbitere levelet irt a szerkesztőhöz, melyben annak kijelentése mellett, hogy az ő gyülekezetükben már négy presbiter járatja az egyházi lapot, felhívja, hogy küldjön mutatvány-számokat az egyházak presbitereinek, a kik közül, ha miudenütt csak egy pár is még az előfizetők közé lép, — a mint illik és az egyház ügyeiben való tájékozottság miatt szükséges, — akkor a szerkesztő kívánsága megvalósult. Lám, itt tűnik ki ismét a nagy különbség a mi és az ő viszonyaik között. Nálunk egyházi lapot járató bresbiter oly kevés akad, hogy az ilyen csaknem fehér holló számba megy- Mit mondok ? presbiter ? De még azok közül a világiak közül is, kik a legfőbb egyházi tisztségeket foglalják el, háaajr akad, a ki egyházi lapot nem járat és soha nem olvas ? Micsoda tájékozottsággal bir aztán az ilyen egyházi ügyeink s égető szükségleteink körül? s micsoda nagy vonzalom és érdeklődés kapcsolja hozzánk és egyházi hivatalához ? Valóban, az ilyen czimzetes kálvinisták, ki k: hiúságból elfoglalják ugyan a kitüntető egyházi tisztségeket, de megfelelő lelkesedést és munkát nem visznek &